Nagyon veszélyesen alakul idén nyáron az időjárás, gyakorlatilag minden napra jut néhány baleset az utakra. A hirtelen váltakozó időjárási körülmények mellett a nagy hőség is megzavarhatja az autóvezetőket, ezért a rendőrség honlapján adott tanácsokat ahhoz, hogy elkerüljük a baleseteket, bárhogy is alakulnak a körülmények.
Itt vannak a lakásvásárlási cafetéria legfontosabb feltételei. Meg fog lepődni, mi számít lakószobának. Olvasónk kérdéseire Surányi Imréné okleveles közgazda válaszol.
Bedőlnek az olasz bankok és viszik magukkal az eurózónát, olvashattuk az elmúlt hetek egyik legrémisztőbb európai gazdasági hírét. Az itáliai pénzintézetek egyelőre vették az akadályokat, a Fidelity International szakemberei azonban a középtávú hatásokat is vizsgálják.
A magyarok harmada biztos benne, hogy a nyugdíja mellett más jövedelemforrása is lesz időskorában. Erre szükségük is lehet, hiszen az OTP öngondoskodási Index eredményei szerint a mai aktív korú lakosság arra számít, hogy a nyugdíjából nem fog tudni megélni. Az OTP Nyugdíjpénztár sajtóeseményén azonban kiderült, nem mindegy, hogy ez a bevétel időskori munkából, vagy megtakarításokból származik…
Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül, a többség a hivatalos fesztiválkártyát preferálja fizetéskor – derült ki a K&H Bank felméréséből.
Radák Zsolt egyetemi tanár szerint Magyarországnak még sokat kell fejlődnie a sporttudományban, amelynek jelentős szerepe van a teljesítmény fejlődésében.
Donald Trump, a republikánus elnökjelölt bemutatta gazdasági tanácsadóinak csapatát, amelyben az amerikai üzleti élet legsikeresebb szereplői találhatók.
A riói olimpia pénteki megnyitója előtt Leonardo Picciani brazil sportminiszter fogadta a játékokon részt vevő országok sportminisztereit, köztük Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt.
A magyarok körében már most 12 százalékkal nőtt az autóbérlések száma a nyári foglalások és előjegyzések alapján a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A leggyakrabban Olaszországban és Spanyolországban van szükségünk bérautóra – derült ki az autokolcsonzes.hu online bérautó-foglaló oldal nyári foglalási statisztikáiból.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fontos lenne növelni a rendőrség iránti bizalmat Magyarországon, hogy a gyanús eseteket jelentsék a hatóságnak.
Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül, a többség a hivatalos fesztiválkártyát preferálja fizetéskor - derült ki a K&H Bank felméréséből.
2012 óta minden évben augusztus első péntekjén ünneplik a nemzetközi sörnapot. A kezdeményezés egy amerikai kiskocsmából indult, azóta bárok, éttermek, kocsmák, sörfőzdék ezrei csatlakoztak és immár több mint száz országban ünneplik meg augusztusban a folyékony kenyeret. Az ünnep szervezői arra ösztönzik a résztvevőket, hogy ezen a napon hívják meg egy italra azokat, akik egész évben azért…
Az LMP szerint túl kevés a pályázatértékelő, egyes esetekben több hónapba kerül az elbírálás, az értékelés jelenlegi üteme mellett nem biztosított a 2020-ig rendelkezésre álló uniós források lehívása.
Másik cég nevére módosíttatná a vevő a kereskedő által kiállított számlát; felveti-e ez a fiktív számlázás gyanúját, hogyan kell javítani, sztornózni, helyesbíteni a számlát? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, okleveles adószakértőnk válaszolt.
A technológia fejlődésével elég lenne hetente három napot dolgozni, cserébe 75 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Bloombergnek adott interjúban Carlos Slim, a világ negyedik...
Erre az évre egyértelműen úgy fogunk visszaemlékezni, mint a kötvénypiacok rekord évére – különösen igaz ez a feltörekvő piacokon kibocsátott kötvényekre, amelyek az év eleje óta 16 százalékkal erősödtek.
A jövő héten csak úgy zúdítja ránk a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a friss adatokat. Minden nap jönnek új számok, amelyből sokat megtudhatunk a magyar gazdaság helyzetéről. A legizgalmasabb a júliusi inflációs és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok nyilvánosságra hozatala lesz.
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
Ma éjfélig még jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
Alig kezdődött el az olimpia, máris két arany éremmel büszkélkedhet Magyarország: az első versenynap után vezetjük az éremtáblát. Frissítés: vasárnap délelőttre az ausztrálok megelőztek minket.
Ma éjfélig még jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 27 311,45 ponton, az előző hetinél 316,72 ponttal, 1,15 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett. A részvénypiac forgalma 41,011 milliárd forintot ért el az előző heti 32,431 milliárd forinttal szemben.
Érdekes tanulmányt publikált nemrég a Reputation Institute: megvizsgálták, hogy bizonyos szempontokat figyelembe véve melyek a legjobb hírű országok a világon. A tízes listára főként európai országok...
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,9 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 2,2 százalékkal csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,3 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy jövő héten csökkenni fognak az árak a magyar benzinkutakon, pedig pofonra számíthatnak az autósok,…
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,9 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 2,2 százalékkal csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,3 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy jövő héten csökkenni fognak az árak a magyar benzinkutakon, pedig pofonra számíthatnak az autósok,…
Törökország Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásainak megvétózását helyezte kilátásba Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Kurier című lap vasárnapi számában. Az uniós tagországok...
A szakképzett munkaerő hiánya már a kisiparosokat is elérte, tevékenységük bővítésének egyre inkább akadálya, hogy nem tudnak felvenni jó szakmunkásokat - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.
A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban leginkább a júliusi inflációs és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok állhatnak a figyelem középpontjában.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 27 311,45 ponton, az előző hetinél 316,72 ponttal, 1,15 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek, a legjobban a Richter veszített értékéből. Napról napra: ez történt a héten a magyar börzén.