Miután a nyitást követően új napon belüli történelmi csúcsot ért el az amerikai S&P500, illetve a Nasdaq részvényindex, süllyedni kezdtek, utóbbinak azonban mégis sikerült történelmi zárócsúcsot...
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. most először nyit folyamatosan nyitva tartó üzletet, ezzel is hozzájárulva a fesztiválozók gondtalan pihenéséhez és szórakozásához.
A múlt hét közepe óta ismét emelkedik az olaj ára, amely mögött főképp a short pozíciók zárása és a vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok állnak. Ugyanakkor a kínálati oldal még mindig beárnyékolja a piacot: az Egyesült Államok termelése stabilizálódott, míg az Opec és Oroszország növelte kitermelését, így a piaci visszarendeződés még várat magára, és hosszabb ideig kell számolni alacsony…
A tanszerek beszerzése a családok többségében az édesanyák feladata, akik ilyenkor átlagosan 10-20 ezer forintot költenek. A REGIO JÁTÉK friss felmérése szerint amennyiben iskolatáskát is kell vásárolni, ez az összeg 5-15 ezer forinttal is gyarapodhat. Legtöbben augusztusban kezdik, és inkább a személyes vásárlást részesítik előnyben a webáruházakkal szemben, ám a mobilról történő keresés közel 10…
Máshogy látja a világot a marketinges szakma és a fogyasztó. Egyáltalán nem olyan népszerűek a telefonos alkalmazások, mint ahogy azt a marketingesek gondolják. Sőt, ha a fogyasztókat kérdezzük, akkor az olyan technológiai megoldásoknak sem jósolhatunk nagy jövőt mint a QR kód, az NFC vagy érintés nélküli fizetés, a drónok, vagy a 3D-s nyomtatás.
Az Európai Unió Tanácsa egységes szabályozás alá vonja a vásárlási utalványok és utalványi rendszerek áfakezelését. A közelgő változás miatt az eladóknak mindenképpen érdemes lehet áttekinteni a jelenlegi gyakorlatukat, hogy a jövőben a lehető legjobban ki tudják használni az új irányelvből fakadó kedvező áfakezelést – állapítja meg a Deloitte Adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere.
Nehéz szezonjuk van idén a hazai szőlőtermesztőknek. Az enyhe telet követően szőlőbetegségek sora jelent meg, tavasszal fagyok, nyáron pedig jégverések keserítették meg az ország több területén a gazdálkodók életét. A Syngenta szakmai rendezvényén elhangzott: a szüretig hátralévő időben nagyon kell fi-gyelni a szőlőbetegségek megelőzésére és kezelésére, különösen a szürkerot-hadásra, amely…
A Mylan N.V. (NASDAQ, TASE: MYL) 2016. augusztus 5-én bejelentette, hogy lezárta a Meda Aktiebolag nyilvános részvénytársaság részvényeseinek a Meda összes részvényének megvásárlására tett nyilvános vételi ajánlatát (a továbbiakban az „Ajánlat”), és kifizette a részvényeseket.
A vállalkozások jogkövetőbbek, a vásárlók pedig tudatosabbak lettek, jobban odafigyelnek arra hol, milyen szolgáltatást és élelmiszert vásárolnak - összegezte az eddigi nyári élelmiszerlánc-ellenőrzések eredményét a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Idén 46,1 millió forintot fordítanak a költségvetésből parlagfű elleni védekezésre - derült ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Oláh Lajos független országgyűlési képviselő kérdéseire adott írásbeli válaszaiból.
Továbbra is Németország a közös európai uniós költségvetés első számú nettó befizetője - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap az Európai Bizottság adatai alapján.
A líbiai Bengáziban 2012-ben elkövetett terrortámadás amerikai áldozatai közül kettőnek a szülei pert indítanak Hillary Clinton demokrata elnökjelölt ellen.
Bár első ránézésre a sárga fagyigombóc semmiben sem különbözik a többi fagylalttól, de az orrhoz való közelítése és ízlelése azonnal elárulja, hogy egyik alkotóeleme a csehek körében rendkívül közkedvelt olmützi sajt, amelyet a köznyelv egyszerűen büdös (bűzlő) sajtnak nevez.
Németországban csaknem egymillió állásra vártak jelentkezőket az idei második negyedévben a szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézetének (IAB) kedden közölt adatai szerint.
Tovább nőtt az üres lakások aránya Magyarországon, a 2001-es 9,2 százalék, illetve a 2011-es 10,9 százalék után tavaly elérte a 12,7 százalékot, számuk mintegy 560 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent felméréséből.
Közel 16 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc ellenőrzések során júliusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nyolc százalékkal többen vennének vagy építenének biztosan lakást a következő egy évben a három hónappal ezelőttihez képest, és az ezt valószínűsítők köre is 4 százalékkal nőtt – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi felméréséből.
Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján - tudósított a BBC.
Kínában látszólag minden rendben van, kezelhető szinten az államadósság, a költségvetési deficit pedig még Európában sem számítana rossznak. Persze. A hivatalos adatok szerint. Ezzel szemben a nem...
Miközben a török elnök Szentpéterváron próbálja újjáépíteni az orosz barátságot, a török igazságügy-miniszter szerint a nép utálni fogja Amerikát, ha az nem adja ki Fethullah Gulent, akit a múlt hónapban lezajlott puccs szervezésével vádolnak. Zsarolható-e Amerika, vagy adott esetben hagyja, hogy a renitens szövetséges szakítson vele?
Nyolc százalékkal többen vennének vagy építenének biztosan lakást a következő egy évben a három hónappal ezelőttihez képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi felmérése szerint, és az ezt valószínűsítők köre is 4 százalékkal nőtt.
A tegnapinál jelentősen rosszabb hangulatban nyitottak a főbb európai részvényindexek, így a DAX a délelőtt folyamán már közel 0,3 százalékos mínuszban áll. A hazai tőzsde se úszta meg, a BUX a...
Az utóbbi hetekben sokat esett az olajár, az egyik tekintélyes piaci szakértő szerint pedig továbbra sincs más út, mint lefelé. Stephen Schork, a Schork Report szerzője szerint arra is van esély,...
Az iparűzésiadó-alap kiszámítása során a közvetített szolgáltatások értékével csökkenteni lehet a nettó árbevételt, s e körülmény mindig megmozgatja a vállalkozások fantáziáját. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a gazdálkodó szolgáltatásbeszerzése így vagy úgy, de a vevőhöz jut (számára „közvetítik”), kézenfekvőnek tűnne levonni azt a következtetést, miszerint minden input szolgáltatás esetén –…
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 996%-al nőtt meg a román és bolgár munkavállalók száma Svájcban, június 1-után, amikor az ország teljesen megnyitotta munkaerőpiacát a két ország állampolgárai előtt, írja a Figyelő.
Németországban csaknem egymillió állásra vártak jelentkezőket az idei második negyedévben a szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézetének (IAB) kedden közölt adatai szerint.
A Soroksáron épülő új áruház szerkezete már 70%-ban készen van, a cég pedig már keresi a tavaszi nyitásra összeálló 300 fős csapat tagjait, írja az Index.
Januárral megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működik. Az átszervezéshez mind az 1800 munkatársra szükség van, mondta el az agrárszektor.hu-nak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.
Békéscsaba önkormányzata és a Békés Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium 1,1 milliárd forintos uniós támogatást nyert el helyi foglalkoztatási együttműködési programok kidolgozására. A programba 756 hátrányos helyzetű embert vonnak be, illetve OKJ-s képzések is várhatóak.
Dollármilliárdokért adhat el nem core eszközöket a botrányokba keveredett kanadai gyógyszercég, a Valeant, továbbá az alaptevékenységhez szorosan kapcsolódó eszközökre is elfogadhat vételi...
Hosszú Katinka megállíthatatlan, ahogy egyelőre Michael Phelps is annak tűnik. Kenderesi Tamás csodásat úszott és párbajtőrben is szereztünk egy ezüstöt.
Nagyot fordult a kőolaj árfolyama pár nappal ezelőtt. Hamarosan a csökkenő trendcsatornából is kitörhet a kurzus és célba veheti a júniusi csúcsát. (forrás: ERSTE Befektetési Zrt.)
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
Hosszú Katinka megállíthatatlan, ahogy egyelőre Michael Phelps is annak tűnik. Kenderesi Tamás csodásat úszott és párbajtőrben is szereztünk egy ezüstöt.
A magyar küldöttség 4 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmével a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Kína mögött a harmadik helyen áll a negyedik, keddi versenynapot követően a riói olimpián.
A Telenor Csoport Alexandra Reich-et nevezte ki a Telenor Magyarország vezérigazgatójának, aki a kinevezéssel egyben a nemzetközi Telenor Csoport felsővezetésének is tagja lett Executive Vice...
Tavalyhoz képest megduplázódott azok száma akik eldöntötték, 1 éven belül lakást vesznek vagy építenek. Negyedével nőtt azok száma is, akik valószínűleg hasonló lépésre szánják el magukat. Bejött tehát a csok, a sokáig halogatókat is a piacra csábította. Segít viszont az is, hogy úgy néz ki, jövőre megáll a lakásárak emelkedése.
Válságtanács lesz ma a Tescónál, mert már az áruházak ellátását veszélyezteti a munkaerőhiány és a bérfeszültség - írja a Népszabadság. Megbeszélésre hívták szerdára a két kiskereskedelmi ágazati...
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint jó félévet zárt a piac az idei első félévben. A 235 milliárd forintos finanszírozott összeg 4%-os emelkedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. A teljes évre...
A Telenor-csoport Alexandra Reichet nevezte ki a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatójának, aki Christopher Laskát váltja - közölte a zrt. szerdán az MTI-vel.