a külföldön munkát vállaló magyar orvosok és ápolók száma (2009-2015); a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok és ápolók száma Magyarországon (az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint)
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) ősszel megkezdi az M1, M2, M3, Duna és Duna World csatornákon 2015-ben ismételten sugárzott televíziós műsorok után járó jogdíjak felosztását. A kifizetendő jogdíjak nagyságrendje meghaladja a 300 millió forintot.
Folytatódik a cégfelszámolások számának csökkenése, az első fél évben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb, 4333 céget számoltak fel, a tendencia oka elsősorban a jogszabályváltozások, a kényszertörlés intézményének bevezetésével, kiterjesztésével magyarázható - közölte a feketelista.hu kedden az MTI-vel.
Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A befektetési alapok összvagyona 46 milliárd forinttal, 0,8 százalékkal nőtt júliusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden.
A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke az MTI kérdésére kedden.
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat írna elő a Skype-hoz vagy a WhatsApp-hoz hasonló, internet-alapú telekommunikációs szolgáltatók számára, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsen a nagy távközlési szolgáltató cégekkel.
Hozzáértők szerint évek óta nem volt ennél jobb ajánlat a londoni ingatlanpiacon: az egyik legelőkelőbb környéken feleannyiért kínálnak egy lakást, mint a brit főváros Dagenham nevű kerületében, ahol egy tavalyi felmérés szerint a legrosszabb élni az egész országban. Az egyik szomszéd ráadásul James Bond.
A Jobbik újra benyújtja a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának csökkentését célzó javaslatát az Országgyűlésnek, amivel a családok terheinek könnyítését kívánja elérni az iskolakezdés idején is - közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
A Volkswagen megkapta a német Szövetségi Közlekedési Hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) jóváhagyását a nitrogén-oxid-kibocsátási ügyben érintett újabb modellek átalakítására, ezzel az EA 189 motorcsalád 1,2 literes TDI-motorjaival felszerelt járművek szoftverfrissítése is megkezdődhet.
Az aktuális gazdasági és foglalkoztatáspolitikai helyzetről, az e-számla bevezetéséről és az M3 metró pótlását szolgáló autóbuszokról is tárgyalt a közelmúltban létrehozott gazdasági kabinet kedden a Nemzetgazdasági Minisztériumban - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel kedden.
Az angol jegybank augusztusi intézkedéscsomagja után felerősödött a hosszabb lejáratú brit állampapírok hozamesésének trendje, amiben szerepe lehet a további esésre számító külföldi szereplők...
A brit kormányfő szerint hazája továbbra is szoros kereskedelmi és stratégiai kapcsolatra törekszik Kínával. Theresa May levélben biztosította erről Hszi Csin-ping kínai elnököt és Li Ko-csiang miniszterelnököt a Downing Street keddi tájékoztatása szerint.
Oroszország első alkalommal vett igénybe egy iráni légibázist, hogy onnan bombázza szíriai célpontjait. Nem akármi, hisz az 1979-es forradalom óta Irán nem engedte, hogy területét bármely külföldi hatalom katonai műveletekre használja. Bonyolódó helyzet: ki kinek az ellensége vagy barátja?
Sok a félreértelmezés a használtcikk-kereskedelemre vonatkozó adószabályok körül. Bartha Katalin okleveles adószakértőnk (InterTax Pro Kft.) olvasói kérdésre adott válaszában ilyen felvetéseket igyekezett tisztázni.
Felemás hangulatban telik ma reggel a kereskedés az európai tőzsdéken. A piacoknak nem kedvez, hogy az olaj lefelé vette az irányt, ezúttal a friss olajtartalék és finomított készlet adatok...
A Jobbik újra benyújtja a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának csökkentését célzó javaslatát az Országgyűlésnek, amivel a családok terheinek könnyítését kívánja elérni az iskolakezdés idején is - közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese.
Júliusban mindössze 0,81%-kal, 5678 milliárd forintra nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, de még így is ez volt a második legnagyobb havi növekedés idén. A vagyonnövekedés nem a...
A Liga Szakszervezetek úgy látja, a járulékcsökkentés csak akkor töltheti be foglalkoztatáspolitikai célját, ha a tehercsökkentést a munkáltatók új munkaerő felvételére és béremelésre is fordítják.
Továbbra is gyenge lehet a brit font, az árfolyam tovább eshet, tekintettel a Brexit körüli bizonytalanságra és a brit jegybank várható monetáris lazító intézkedéseire - véli a JP Morgan elemző...
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke.
Elhalasztja Oroszország az egyik helyi nagy olajcég, a Basnyefty tervezett privatizációját, ami az elmúlt 10 év legnagyobb tranzakciója lett volna. Az ok az olajpiacok újbóli gyengélkedése, ami az...
Az osztrák polgárok 87, a németek 66 százaléka ért egyet a törökök EU csatlakozási tárgyalásainak azonnali megszakításával. Az osztrák kormány heves Erdogan-ellenes kirohanásaival egyben elszívja a levegőt a populista jobboldali FPÖ-től. Közben teret nyer az ausztrál migráns-modell támogatása a bécsi kormányzatban és a német AfD pártban.
A béremelések ígéretével sem éri meg sokaknak Magyarországon maradni: az év első felében több ápoló és szülésznő hagyta el az országot, mint korábban - írja a Blikkre hivatkozva a Világgazdaság.
A tavalyihoz hasonlóan idei bónuszairól is le kell mondania a Deutsche Bank felsővezetésének, ha a bank eredményei továbbra is gyengék lesznek - mondta szerdán a Bildnek Christian Sewing lakossági...
A szerdai napot is 310-nél kezdi a magyar deviza az euróval szemben azok után, hogy tegnap a nap második felére gyengült vissza a lélektani határig. A feltörekvő devizák esetében egyelőre inkább...
Postai utalványon, a kórház címéről küldte vissza a hálapénzt az az orvos, aki a 100 tagú cigányzenekar egykori zenészének feleségét operálta meg tavaly decemberben. Rutinműtétről volt szó, de a 64 éves nő pár hét múlva elhunyt - írja a Blikkre hivatkozva a Hvg.hu.
A gyógyszertárakban csak biztonságos gyógyszert lehet vásárolni, szemben az internettel - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A szakképzést nyújtó iskolák átalakítása miatt a tanárok nem tudnak tervezni, mert még nem jelentek meg a szakmai és közismereti tantervek - mondta el Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című reggeli műsorában.