Amerikában és Európában is alig mozdultak a főbb részvények, Budapesten viszont nem lett jobb a hangulat reggel óta. Megjött az EKB várva várt jegyzőkönyve.
Melbourne 2016-ban is a legélhetőbb város a világon, az Economist Intelligence Unit (EIU) elemzői idei rangsorukkal kapcsolatban viszont inkább azt hangsúlyozzák, hogy a vizsgált 140 városból 29-ben romlott az életminőség az elmúlt 12 hónapban. A legrosszabb Damaszkuszban a helyzet.
A mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek enyhe emelkedést mutatnak, hasonlóan a nyersanyagokhoz. Nyitás óta pluszban vannak az amerikai részvényindexek, a Dow 0,04 százalékos, az S&P...
Három üzemben összesen több mint 10 ezer alkalmazott munkaidejét kénytelen csökkenteni a Volkswagen egyik alkatrész-beszállítója miatt. A gyártóhoz közel álló forrásból úgy tudni, az ES...
Az amerikai igazságügyi minisztérium be akarja szüntetni a magánbörtönök használatát, miután hivatalos vizsgálatok kiderítették, hogy kevésbé biztonságosak és kevésbé hatékonyak, mint az állami...
Ugyanakkora erőhatás esetén egy idősebb embernél 2-szer akkora a sérülés kockázata, mint egy fiatalnál. Autóvásárlás során a fiatal és kezdő vezetők választását a kocsi kinézete és felszereltsége határozza meg: az autónak menőnek kell lennie, sokféle elektronikai berendezéssel. Az idősebbek ezzel szemben a praktikus és könnyen vezethető kocsikat keresik, a nehezen kezelhető extrák nélkül. A…
Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.
Előzetes adásvételi megállapodást kötött a krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpontra a TriGranit a Rockcastle ingatlanbefektetési vállalattal, a tranzakció pénzügyi zárása a következő hónapokban...
Ma 15:30-kor berontott egy fegyveres férfi egy meg nem nevezett, a X. kerületi Körösi Csoma sétányon található bankfiókba - írja a Police.hu. Az ismeretlen férfi a bankfiók alkalmazottait és...
Ismét lehet pályázni a hátrányos helyzetű - kiemelten a roma - hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatását szolgáló Út a diplomához programban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
A mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek a Dow kivételével enyhe emelkedést mutatnak, a nyersanyagok viszont szépen teljesítenek.Továbbra sincs jelentős változás 2016.08.18...
Február óta 235 000 fiókot szüntetett meg a Twitter, amiért terrorszervezetekhez, terrorcselekményekhez, erőszakhoz köthető üzeneteket jelentettek meg - írja a CNBC a cég jelentésére hivatkozva. ...
A Raiffeisen Bank az idei első fél évben 6,3 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami jelentős javulás a tavalyi első hat havi 1,8 milliárd forinthoz képest - mondta Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nyakunkon az augusztus 20-i ünnepségek, amelyet rengeteg szabadtéri program is kísér. Ilyenkor nem nehéz elcsábulni, a gyorsaság és egyszerűség miatt sokan választják az utcai ételárusok kínálatát. A NÉBIH összegyűjtötte, hogy mire figyeljünk, ha gyrososnál, lángossütőnél vagy fagylaltárusnál vásárolunk.
A kormány belső vizsgálatában világos választ vár arra, hogy az uniós pályázati kiírásoknál lehetett-e érdemben befolyásolni a döntéshozókat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
38,9 millió forint adózás előtti nyereséggel és 268 millió forintos adózás utáni veszteséggel zárta a második negyedévet az FHB Jelzálogbank. Az eredmény jelentős javulásához a nettó díj- és...
Beperelte a T. Rowe Price a Valeant Pharmaceuticals gyógyszercéget. Szerintük a kanadai vállalt több milliárdos veszteséget okozott befektetőinek többek közt egy titkos gyógyszerhálózat...
Egyesül két magyar, csomagautomatákat üzemeltető cég, miután a Foxpost Zrt. megvásárolta és így 100 százalékos tulajdonosa lett a Webox Hungary Kft.-nek - közölte a Foxpost csütörtökön az MTI-vel.
A Fővárosi Nagycirkusz egészen addig jelenlegi helyén marad, amíg fel nem épül az új épület. Még nincs döntés a helyszínről, a költözés várható időpontja 2019 - mondta a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.
Az Egyesült Államok részvénypiaca valószínűleg nem fogja tudni fenntartani a nyári ralit ősszel is a Stifel Wealth and Investment Management globális stratégiai vezetője szerint. Hans Olsen a CNBC...
Megújult műsorokkal, friss struktúrával és még több magyar zenével pezsdíti fel kínálatát a Class FM. Hazánk leghallgatottabb rádiójának műsorszerkezetében több változás is életbe lép, a cél továbbra is a hallgatói igények maximális kiszolgálása. A programing fejlesztése során a piaci trendeknek megfelelően elsődleges szempont a hazai előadók még erősebb támogatása, és több felület biztosítása a…
A mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek küszködtek, hogy pozitív tartományban tudjanak maradni, végül a kereskedés végi gyors ugrással az összes index pozitívan zárt, ahogy a...
Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.
2016. augusztus 19-től már Budapesten is elérhető lesz a Taxify, a nemzetközi taxiszolgáltatás, amely a kellemes és biztonságos utazási élmény mellett, az utasok elégedettségét helyezi középpontba.
A Legfőbb Ügyészség a korrupció elleni harc kiemelkedő sikerének és jelentős állomásának nevezte a Mengyi Roland fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt csütörtöki közleményében, amellyel egyes közszereplőknek az ügyben tett nyilatkozataira reagált.
Az eddig megkeresett Diákhitel-ügyfelek közül csaknem minden ötödik vette igénybe a BNP Paribas Cardif Diákhitelbiztosítását a kedvező feltételeknek köszönhetően, ami telefonos értékesítési kampányok esetén kiemelkedően jó aránynak számít. A január óta elérhető biztosítás célja, hogy fedezze a bajba jutott ügyfelek Diákhitelének havi törlesztési kötelezettségét a munkanélküliség idejére.
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának tegnap nyilvánosságra került jegyzőkönyve hűen tükrözi azt a megosztottságot, ami jelenleg a Nyíltpiaci Bizottságon belül van a következő kamatemelés idejét illetően. Az amerikai gazdaság állapotáról szóló belső vita eredményeként több bizonytalanság is felfedezhető a jegyzőkönyvben, például a reál GDP növekedési ütemével, a világgazdaság növekedésével, vagy az…
A mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek küszködtek, hogy pozitív tartományban tudjanak maradni, végül a kereskedés végi gyors ugrással az összes index pozitívan zárt, ahogy a...
Az NN Csoport 335 millió eurós adózott eredményt ért el 2016 második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 392 millió euróval. A csoport tőkehelyzete ugyanakkor tovább erősödött, a Solvency II mutató 11 százalékponttal, 252 százalékra emelkedett három hónap alatt. A társaság új balesetbiztosítási termékkel lépett piacra Magyarországon.
A KSH kedden nyilvánosságra hozta a júliusi fogyasztói árak alakulásait. Az árindex 0,2%-kal csökkent a hónapban, ami éves szinten 0,3%-ot jelent. Ez egyrészt elmarad az elvárttól, másrészt deflációt jelez. Ez az árcsökkenés sok fejfájást okoz a központi banknak, ugyanis az ő célja, hogy tartsák a 3%-os inflációs célt. Ugyanakkor kérdéses, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között szükséges-e…
Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal, derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.
Négyezer ötletből választotta ki az Uber azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. Valamennyi kezdeményezés a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába. A nyertesek között van egy szoftver, amely a memória zavarokra nyújt megoldást, egy online bankolási felület, amelyet kifejezetten gyerekeknek fejlesztettek, egy bio-reaktor, amely az alacsony energiájú szerves…
Elszakadás Európától, elitellenesség, gazdasági bizonytalanság - mind ismerős lehet a brit európai uniós tagságról június 23-án tartott népszavazással kapcsolatban. Daphne du Maurier, A Mandarley-ház asszonya és más regények világhírű szerzője azonban már azelőtt megírta mindezt Rule Britannia című 1972-es könyvében, hogy a szigetország csatlakozott a közös piachoz.
Stagnál a magyar élelmiszeripar, az adatok szerint mind az árbevételt, mint a foglalkoztatottak létszámát tekintve megállt az ágazat növekedése - közölte az Opten céginformáció-szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
Csaknem negyven cég képviselői vettek részt a debreceni Farmer Expo keretében csütörtökön megrendezett magyar-román-ukrán-belorusz üzletember-találkozón, amelynek célja az volt, hogy segítse a határon átnyúló együttműködéseket - ismertette a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) gazdaságfejlesztési és innovációs osztályvezetője az MTI-vel.
Az FHB bankcsoport az idei második negyedévét 38,9 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta, az eredmény jelentős javulásához a nettó díj- és jutalékbevételek emelkedése, a hitelezési veszteség mérséklődése és az egyéb eredmény javulása járult hozzá - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtökön.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az első fél évben jól teljesített a magyar gazdaság, ugyanis a gazdasági növekedés mellett folyamatosan csökken az adósság.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanúgy látszik körüludvarolni Donald Trumpot, a republikánusok elnökjelöltjét, mint annak idején Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt - írta terjedelmes összeállításában a Politico című amerikai lap csütörtökön.
A HVG Kiadó Adózóna portálja a szakértőihez intézett kérdéseken keresztül gyakran találkozik az Önök adóellenőrzéshez kapcsolódó problémáival, kétségeivel. Tematikus kiadványunk célja, hogy átfogó képet adjon az adóellenőrzés folyamatáról, buktatóiról, az ahhoz fűződő jogokról és kötelezettségekről, s a felkészüléstől a jogorvoslatig hasznos tanácsokkal segítse az adózókat.
Üdvözlendő és szükséges a kormány által belengetett járulékcsökkentés - vélekedtek egybehangzóan a Portfolio által megkérdezett szakértők. A közgazdászok szerint ennek köszönhetően javulna a magyar...
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben, a 25. Farmer expo megnyitóján.
Ég a mennyezet Merkel feje fölött, most stratégiai partnere, Erdogan elnök kapcsolatai miatt tört ki a botrány. Erősödnek a félelmek a 3 milliós németországi török kisebbség kettős lojalitása és a török imámok ankarai finanszírozása miatt. A német kancellár visszautasította, hogy összefüggés volna a megnövekedett terrorveszély és a muszlim menekültek beáramlása között.
Elfogató parancsot adott ki az isztambuli főügyész csütörtökön Törökországban 187 üzletember ellen, valamint a hatóságok elkobozták az érintettek teljes vagyonát a július 15-i katonai puccskísérletet követő nyomozások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.