A felhasználói élmény javítása, valamint az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében mostantól hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe.
Kutatási program kezdődött a Debreceni Egyetemen a tejbe kerülő, közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin meghatározásáról és csökkentéséről - közölte az egyetem pályázati központja kedden az MTI-vel.
A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt.
Tizenötezer autós megkérdezésével és vezetési tapasztalatai alapján fejlesztette ki új, négy évszakos abroncsát a Bridgestone. A vállalat felméréséből kiderült, hogy az autósok egyre kevesebbet akarnak a tavaszi és őszi abroncscserével bajlódni, miközben évszaktól és időjárási körülményektől függetlenül jó útfekvésű, biztonságos és jó irányíthatósá
Bizonyos béren kívüli juttatási elemek megtartásáról még tárgyalhat a kormány, ugyanakkor a szociális hozzájárulási adó csökkentésének előre hozatalára továbbra sincs egyértelmű utalás.
Megeszi az infláció a forint értékét? Lassacskán bizonyára igen, akik egy évvel ezelőtt takarékoskodtak, szinte minden kamatozó eszközön veszítettek. Egy hajszálnyit még egyes inflációkövető kötvényeken is, de ez csak átmeneti, és később bőven visszajöhet. Igazából még mindig az a legjobb választás.
Majdnem 36 ezren várnak jelenleg Magyarországon valamilyen műtéti beavatkozásra. Van, aki legkorábban majd csak 2020 augusztusában részesülhet a szükséges ellátásban.
Az utóbbi hetekben jelentősen emelkedett a külföldi befektetők forintkötvény-állománya, ami részben annak köszönhető, hogy komoly hozamemelkedés ment végbe, ami már sokak szemében vonzóvá tette a magyar állampapírokat. Ráadásul...
A finn vállalat magyar K+F központja, világszinten élen jár a mesterséges intelligencia-, az okos hálózat- és az 5G fejlesztések terén. A Nokia éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját. A vállalat a
A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.
A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak az alacsony nyugdíjemelés, a munkanélküli segélyek átalakítása miatt - írja az MTI.
A parkolni, ismerőst, családtagot kikísérni óhajtókat kellemetlen meglepetés várja, a terminálokhoz közeli nagy parkolót építkezés miatt két évig nem használhatják.
A Bátor Tábor egy különleges hely, ahova daganatos és krónikus betegséggel élő gyerekek érkeznek és kapnak új erőt az élethez, a gyógyuláshoz. Amíg a gyerekek élvezik a kalandokat, egészségügyi biztonságukról orvosok, nővérek, dietetikusok, gyógytornászok gondoskodnak a nap 24 órájában – láthatatlanul. 2018-ban öt, egyenként egyhetes nyári turnus v
Az Európai Parlament 40 százalékos csökkentést akart, Németország és több keleti tagállam ragaszkodott volna az eredeti, 30 százalékos célértékhez. A megállapodás után jöhetnek a konkrét intézményközi egyeztetések.
Az Asztravec közelében épülő atomerőmű első blokkja, az eredeti terveknek megfelelően 2019-ben, a második blokk pedig 2020-ban készül el, a projekt orosz fővállalkozója, a Roszatom az ütemterv szerint halad a munkálatokkal - mondta Viktor Karankevics fehérorosz energetikai miniszter a 23. Fehérorosz energetikai és környezetvédelmi expo plenáris ülé
David Einhorn, az ismert befektető a Lehman Brothers és a Tesla közötti aggasztó párhuzamokra hívta fel a piaci szereplők figyelmét, a guru szerint Elon Musk továbbra is elkendőzi az elektromos autógyártó problémáit, azonban a Tesla vezérének...
A Népszava és a Magyar Idők is úgy értesült, hogy az EMMI miniszter Horváth Ildikót, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatóját, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökét kereste meg az egészségügyért...
A Mol bruttó 8 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változott. Az emeléssel a gázolaj literje 435 forintra drágult. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, a benzin 5 forintos...
Hosszú vita után kompromisszum született a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek keddi tanácsülésén, amelynek értelmében 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékekhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.
Miközben Németország, Magyarország és az EU egyéb országai nem csinálnak problémát abból, hogy energiaellátásuk jelentős részét oroszországi eredetű importtal fedezik, mások, mint például Lengyelország akár felárat is hajlandó fizetni azért, hogy szabaduljon a függéstől. Az ország legnagyobb finomító vállalata, az állami tulajdonú PKN Orlen nigéria
Több hónapig volt üres az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgatói széke, de úgy tűnik, Kásler Miklós végre véget vet ennek. A Népszava információi szerint Szentiványi Mátyás, akit már nyáron...
Hogyan kelthetjük fel a Z és az alfa generációs fiatalok érdeklődését? Hogyan tehetjük élményszerűvé a tanulást akár a „száraz” pénzügyek terén is? A K&H Csoport a fiatalok tartalomfogyasztási szokásaihoz igazította pénzügyi ismeretanyagát, ezért megújította a verseny platformját. A vigyázz#KáPé vlogban KáPé, a tini vlogger a fiatalokhoz közel álló
Az emelkedő amerikai állampapírhozamok továbbra árnyékot vetettek a tengerentúli tőzsdékre, az amerikai részvényindexek végül felemás teljesítményt nyújtva zárták a hét második napját, mindemellett az ázsiai tőzsdéken sem volt...
Szerda reggelre 1,15 fölé emelkedett vissza az euró-dollár jegyzés, amivel párhuzamosan a forint is eltávolodott a 325-ös szinttől az euróval szemben. Egyelőre a feltörekvő piacokon is mérsékelt erősödés látszik, kis megnyugvás jellemzi...
Dick Bove, az USA talán leghíresebb bankelemzője azt javasolja most a befektetőknek, hogy adják el bankrészvényeiket. A Rafferty Holdings Holdings stratégája ezúttal is a CBNC képernyőjén osztotta meg gondolatait:A Fed mostani kamatpolitikája...
Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz köthető emberek részt vettek a sokat bírált letelepedésikötvény-üzletben – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.
Donald Trump ismét arról beszélt, hogy nem ért egyet az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) kamatpolitikájával. Az USA elnöke szerint nem kellene ilyen gyors ütemben szigorítani. Donald Trumpnak nem tetszik, hogy a Fed tovább emeli...
Aggódnak a Brexitet követő klíringügyletek miatt az európai bankok, a legnagyobb félelmet egy megállapodás nélküli Brexit okozza, mivel ezzel a pénzintézetek a legfontosabb klíringpiacukat veszítenék el, érdemi európai alternatíva nélkül...
Az elmúlt öt évben közel 2 milliárd forintot spórolt azon az államkincstár, hogy egyre többen kérik folyószámlára a nyugdíjakat és családtámogatásokat - írja a Világgazdaság. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy a kifizetések...
Sok helyen lehet arra vonatkozó előrejelzéseket látni, hogy egy adott munkát vajon mekkora eséllyel fognak tudni kiváltani robotokkal a jövőben. A bécsi CEE Property Forum 2018 konferencia szakértői az értékbecslő szakma és a robotizáció...
Nyugat-Európa több nagyvárosában az önkormányzatok logisztikai képességét és a társadalom tűrőképességét már meghaladta a bevándorlók áradata. Berlinben a bűnesetek 75 százalékáért az arab bevándorlók a felelősek, különösen 12 arab klán került a célkeresztbe. De mit tesz Dánia és Hollandia a muszlim párhuzamos társadalmak felszámolásáért?
Az emelkedő amerikai állampapírhozamok továbbra árnyékot vetettek a tengerentúli tőzsdékre, az amerikai részvényindexek végül felemás teljesítményt nyújtva zárták a hét második napját, mindemellett az ázsiai tőzsdéken sem volt...
18 hónap tesztelés után széles körben is elérhetővé teszi az IBM blockchainalapú étel-nyomonkövető platformját - számol be a Forbes. Ez az első olyan alkalom, hogy egy nagyvállalat blockchainrendszerét ilyen széles körben alkalmazni...
Telnek a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) létesítményei, jelenleg hatvanegy százalékuk van kihasználva, a ki nem használt kapacitásra a társaság hétfőn hirdetett újabb aukciót - írja a Világgazdaság. Az MFGT tárolói Pusztaedericsen...
18 hónap tesztelés után széles körben is elérhetővé teszi az IBM blockchainalapú étel-nyomonkövető platformját - számol be a Forbes. Ez az első olyan alkalom, hogy egy nagyvállalat blockchainrendszerét ilyen széles körben alkalmazni...
A törökök a technológiában látják a legtöbb fantáziát, ez is egy olyan terület, amivel a magyar cégekkel közösen lépnének be a rengeteg kihasználatlan lehetőséget kínáló afrikai piacra.
A hét eleje óta Jákó Eszter tölti be az MVM Magyar Villamos Művek kommunikációs igazgatói posztját - tudta meg a Népszava. A marketingszakember korábban hasonló területen dolgozott az Intercomnál, a Reader's Digestnél, a UPC Magyarországnál...