Ma már emelkednek a tőzsdei árfolyamok az USA-ban, a jó banki gyorsjelentések nyomán. Európában azonban a piros szín volt az úr. Budapest jó formáját hozta, a Mol és a Richter vezették a mezőnyt. A forint szilárd, az eurót 324-nél is jegyezték. Megnyugvás jött Törökországban
Bár optimistán indult a kereskedés az amerikai tőkepiacokon, három órával zárás előtt megint mínuszba fordult a Dow Jones és a Nasdaq is. A megingás azonban úgy tűnik, átmeneti volt, a benchmarkok fél óra alatt visszaküzdötték magukat...
A vidéki nagyvárosokban is élénk a lakáspiaci kereslet, a gyermekes háztartások számára megfelelő 60-70 négyzetméteres használt lakások ára a különböző megyeszékhelyeken 10-25 millió forint között mozgott október elején.
Az utóbbi években dinamikusan nőttek a fővárosi lakásárak, a szakértők további növekedésre számítanak. Mind a belső, mind a külső tényezők abba az irányba hatnak, hogy a budapesti ingatlanárak felzárkózzanak a régió fővárosainak áraihoz.
Nem tudja előállítani Oroszország a legújabb hiperszonikus rakétáihoz a megfelelő minőségű szénszálas alkatrészt - áll egy titkos amerikai jelentésben. Vlagyimir Putyin elnök korábban pedig azt állította, hogy a fegyver tömeggyártása...
Világszínvonalú italoskartonokat gyárt Magyarországon, miközben felelős erdőgazdálkodásból származó alapanyagot használ, és az italosdobozok újrahasznosítását is szem előtt tartja. Ez a cég a Tetra Pak, amely idén elnyerte a MET Innováció és Tehetség Díját. Az elismerést a Figyelő TOP 200 Gálán adták át.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Duna House havonta megjelenő ingatlanpiaci elemzése. A használtlakás piac és a jelzáloghitel adatok vizsgálata után mostantól negyedévente a legfontosabb újlakás piaci számokról is adunk gyorsjelentést. A Budapesti Lakáspiaci Riport statisztikáinak segítségével a folyamatosan fejlődő újlakások piacán a lakásszámot és a
A kriptodevizák világa egy "bűzölgő pöcegödör," aminek semmilyen fundamentális értéke nincs - véli Nouriel Roubini, a pesszimizmusáról elhíresült, Dr. Doomként is emlegetett szakember, aki megjósolta a 2008-as válságot - írja a CNBC....
Meghatározta a közfoglalkoztatás jövő évi céljait a kormány, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A határozat szerint a cél az első helyen az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők...
Közzétették Stephen Hawking márciusi halála előtt csupán napokkal befejezett utolsó tudományos kutatását, amely 56 éven át tartó karrierjének egyik legfontosabb témájával, a fekete lyukakkal foglalkozik.
Nagyon izgalmas napot zártak az amerikai tőzsdék: a Dow Jones 400 pontos pluszból esett többször is negatív tartományba, majd korrigált vissza, 287 pontos emelkedéssel zárván a napot. Rendkívül szépen teljesített az S&P 500 és a Nasdaq...
A jelentkezőknek november 6-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatra, melynek pályázati anyaga már elérhető az önkormányzatok honlapján - írja az eduline.hu.
Hova vezetnek az önvezető autók? Miért nem észleltük még idegen civilizációk jeleit? Hogyan tehetnénk hasznosabbá és élvezhetőbbé az iskolát? Ha érdeklik a válaszok, illetve feltenné kérdéseit, jöjjön el a Magyar Tudomány Ünnepe előadásaira!
Az iparági becslések szerint 50 milliárd forintra növekvő hazai játékpiac az év legkiemeltebb időszaka, az év végi ünnepek felé közeleg. Az erősen szezonális iparágban a karácsony után a húsvéti ünnepek generálják a második legnagyobb forgalmat. A családok számára a két ünnep után a harmadik legjelentősebb játék vásárlási alkalom pedig gyermekük sz
Tízezrek vonultak utcára Spanyolország egysége mellett tüntetve Barcelonában pénteken a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Madridban katonai parádét rendeztek.
Hosszú vita után, kedd éjjelre megszületett a kompromisszum a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek között az új autók szén-dioxid-kibocsátásáról - írja az Index az MTI nyomán.
Új európai üzemanyag-jelölések: 2018. október 12-től uniószerte egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait és töltőpisztolyait, valamint az új járműveket. A Magyarországon kapható benzinfajtáknál egységesen az E5 jelölést alkalmazzák. Az E az etanol rövidítése, az E5 pedig azt jelzi, hogy az üzemanyag legfeljebb 5 százalék
Azért a múlt ködébe vesző őseinknek is megvolt a magukhoz való esze, amikor már Kr.e. 4-5 ezer évvel ezelőtt meglelték ezt a különös növényt, amely ízesíti az ételeinket, díszíti a kertjeinket, a tokjából kinyerhető „mákony” (ópium) pedig egy elérhetetlen álomvilágba sodorja a napi gondtól szabadulni vágyókat, vagy a naiv kalandkereső ifjakat.
Az őszi időszakban a hazai piacok és áruházak kínálatában is egyre nagyobb számban jelennek meg a tökfélék. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető.
Hiába rendelkezik rendkívül jó környezeti adottságokkal a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés, a rendszerváltás óta szűkülő termőterületen, az uniós átlagtól messze lemaradó termelékenységgel működik. Az Otp Agrár szakértői ennek okait elemzik, és felvázolják a kilábaláshoz szükséges feltételeket.
Hétfőn ingyenes látásvizsgálatát végez a Sztehlo Gábor Gyermekotthonban a Magyar Látszerész Szövetség a látás hónapja alkalmából - közölte Szabadi Zsolt, a szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
A növénytermesztés elsődleges célja: a terméseredmények szinten tartása, a jó minőségű élelmiszer- és takarmány-alapanyag előállítása. Ennek teljesülését alapvetően a természetes, ökológiai tényezők, az alkalmazott agrotechnikai eljárások, valamint a termeszteni kívánt növények genetikai sajátosságai határozzák meg.
Agrárexportunk 2018 első félévében, az előző év azonos időszakához képest gyengébb teljesítményt mutatott. Elsősorban a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek, így például a gabona kivitele csökkent drasztikusan, miközben az exportunk túlnyomó többségét, közel 70%-át kitevő termékek kivitele számottevően bővült.
Az elsőrendű "A" államadós-osztályzati kategóriába minősítette fel Lengyelországot pénteken a Standard & Poor's, mindenekelőtt a lengyel gazdaság erőteljes, kiegyensúlyozott növekedésével és a vártnál jobb költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.
Vidéki nagyvárosokban akár egy plusz kisszobára is elegendő lehet a használt lakás vásárlásához felvehető, átlagosan másfél millió forintnyi családi otthonteremtési kedvezmény.
Minden bizonnyal sokan olvassák ezt a cikket a munkahelyükön, hiszen a mai ledolgozós szombattal váltjuk ki az október 22-i hétfőt, így válik négynapossá a hosszú hétvége. Viszont, ha maradt annyi szabadságod, akkor mindössze hat napot...
Egyre több elemzőház figyelmeztet a világra leselkedő gazdasági kockázatokra, amelyek jelentősen lassíthatják a globális növekedést vagy akár recessziót is okozhatnak. A héten az IMF is visszavágta a GDP-előrejelzését, miután egyre...
A Li-ion akkumulátorok forradalmasítják az elektromos anyagmozgató gépek piacát - véli a Világgazdaság múlt heti cikkében. Az ok egyszerű: a nagy teljesítményű energiacellák világbajnok teljesítményt és meggyőző többlet értéket nyújtanak a hagyományos savas ólomakkumulátorokkal szemben.
Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek - írja az MTI.
Újabb javaslatokat fogalmaz meg a kormányzatnak a Magyar Nemzeti Bank, így a korábbi gazdaságpolitikai eredményekre alapozva végbemehet a jelentős fordulat a versenyképesség javításában is.
Sokan nem is gondolnák, hogy azok az üzletek, amelyek előtt elsétálnak egy bevásárlóközpontban, mind magyar márkák boltjai, amelyek mégis külföldiként „adják el magukat”.
A hétvégén is folytatódik a napsütéses, meleg idő, helyenként 25 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Meghatározta a közfoglalkoztatás jövő évi céljait a kormány, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A határozat szerint a cél az első helyen az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezhető álláskeresők...
A jegybankok nagy része ugyanazt a hibát követi el, mint a 2000-es évek közepén: azt gondolják, hogy ha a fogyasztói árinfláció "rendben van", akkor nekik semmi dolguk sincs ezen kívül - írja blogjában Zsiday Viktor. A befektetési szakember...
A tej és tejtermékek piacának jelenlegi helyzete, vagyis az árak alakulása és az intervenciós készletek nagysága indokolttá teszi a sovány tejpor további mennyiségeinek a betárolási időpont módosítása általi értékesíthetővé tételét.
Az élelmiszerárak emelkedését vetíti előre, hogy augusztusban 6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak éves összehasonlításban - írta a szombati Népszava. Komolyabb drágulást hozhat ősszel a liszt és a pékáruk piacán...