A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban - jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban.
Új, újszerű vagy használt? Örök kérdés az ingatlanvásárlás folyamatában, amely idén még nehezebb válaszolható meg, hiszen eddig sohasem látott ütemben fog nőni az új építésű lakások kínálata. Számtalan indok, vélemény, előny és hátrány sorolható fel mindegyik típusnál, dönteni azonban mindig az ingatlanvásárlónak kell, a konkrét információk birtoká
A szétszórtan, különböző cégekben lévő Mészáros-érdekeltségek is bekerülnek a nagy tőzsdei holding, az Opus szárnyai alá, ami logikus is az eddigiek alapján. Az Opus saját tőkéje 75 milliárd fölé nőhet, a tőzsdei kapitalizáció azonban már eddig is jóval magasabb volt. A részvény árazását a jelenlegi lépések visszaigazolják.
Francia tudósok szerint létezhet kapcsolat a túlságosan feldolgozott ételek - sütemények, csirkefalatok, csomagolt kenyérfélék - fogyasztása és a rák kialakulásának kockázata között, de hangsúlyozták, hogy ennek kiderítésére további kutatásokra van szükség.
Pénzforgalmi szabálysértések miatt ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Takarékbank Zrt-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a hitelintézetnek április végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket -...
9,7 százalékkal nőtt a UPC Magyarország árbevétele 2017-ben, az előfizetések száma 7,3 százalékkal nőtt, meghaladta a 2 millió 64 ezret - közölte az infokommunikációs szolgáltató. Az árbevétel tavalyi összegét a cég nem közölte...
Befizetünk négy év alatt 960 ezret, és a végén kapunk több mint 1,2 milliót, amit lakással kapcsolatos dolgokra költhetünk - egy négy évre kötött szerződés esetében nagyjából erre számíthatunk a négy hazai lakás-takarékpénztárnál....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Takarékbank Zrt.-t. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján április végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Fontos bejelentéseket tett ma az egyik Mészáros Lőrinchez köthető hazai tőzsdei cég, az Opus. Igyekszünk értelmezni a számokat. A ma bejelentett tranzakciók lényege az, hogy az Opus saját tőkéjét több tranzakció eredményeként 60-80...
Az Euronics márkanevet Magyarországon használó cégcsoport a műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft.-nél szervezeti átalakítást, míg az ingatlanforgalmazással és -bérbeadással foglalkozó KEV Kft.-nél csaknem 2 milliárd forint értékű beruházást hajt végre idén.
Előbb jöttek le a Wall Street Journalban az Elios-üggyel kapcsolatos OLAF-jelentés főbb megállapításai, mint ahogy a magyar hatóságok hivatalosan értesültek a jelentésről, így ez az áprilisi magyarországi választásokba való beavatkozási...
Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra - következtettek kanadai és cseh kutatók.
A főváros és az agglomerációs települések éjszakai közlekedését részletgazdagon bemutató térképet jelentetett meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az összes éjjeli átszállási kapcsolatot és további kiegészítő járatinformációkat is tartalmazó térkép már elérhető a BKK honlapján.
Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra - következtettek kanadai és cseh kutatók.
Ha valaki a megszokott keresőoldalak ingatlanhirdetései között nem találja meg a számára ideális ajánlatot, esetleg olyan ingatlanok iránt is érdeklődik, ami ritkábban lelhető fel, még van lehetősége szemezgetni a Magyar Telekom Távközlési...
Kiemelkedően sikeres üzleti évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., amely tavaly 47%-kal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét. Az eredmények jelentős növekedésének hátterében a cég által 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítés és technológiafejlesztés áll, amelynek köszönhetően a tatabányai ab
Tavaly decemberre jelentősen csökkent az OECD tagállamainak munkanélküliségi rátája. Az egyes országok között persze jelentős különbségek tapasztalhatóak: míg Magyarországon már novemberben is csak 3,9 százalékos volt a munkanélküliség...
A globális befektetői közösség zöme bízik abban, hogy folytatódik az euróövezeti gazdaság lendületes növekedése a Moody's Investors Service új felmérése szerint.
A vártnál erősebb ütemben bővült a feldolgozóipar teljesítménye a növekvő árnyomások dacára az Egyesült Államok közép-atlanti térségében februárban – közölte a Federal Reserve philadelphiai ága.
Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a táblagéppiac zsugorodása, az IDC friss adatai szerint 2017 utolsó három hónapjában éves összevetésben 7,9 százalékos volt a visszaesés.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei pénzügyőrei az M1-es autópályán Jenny, a cigarettakereső kutya segítségével 500 doboz adózatlan cigarettát találtak egy román kisbuszban. A NAV munkatársai a füstölnivalót lefoglalták, jövedéki eljárást indítottak és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek.
Egyre gyakoribbá válik, hogy válófélben lévő párok egyik tagja különböző kriptodevizákba "menekíti" vagyona egy részét, hogy ezzel megússza a kötelező osztozkodást. A BBC-nek nyilatkozó jogász szerint komoly fejtörést okoznak...
Bátorság, kíváncsiság és technológiai jártasság kell egy cégnél ahhoz, hogy minél teljesebb munkavállalói élményt tudjon nyújtani dolgozóinak. Egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy nemcsak a kollégáknak, hanem már az állásra pályázóknak is élményt kell nyújtani, és a cégtől távozókkal is érdemes fenntartani a jó kapcsolatot - többek között ez derü
Szerdán jelent meg a hivatalos uniós pályázati oldalon, hogy március közepén nyílik meg az a két nagyobb munkahelyi képzéses EU-pályázat, amelyre a piac már régóta vár. 2018.01.30 09:09 Heteken belül kiírják a régóta várt munkahelyi...
Az Európai Számvevőszék az uniós költségvetés rugalmasságának, átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozását javasolja, egyben kezdeményezi, hogy az Európai Bizottság készítsen elemzést a tagság pénzügyi és egyéb előnyeiről.
A Berkshire Hathaway Inc. csütörtökön bejelentette, hogy részesedést vásárolt a Magyarországon is jelen lévő, súlyos gondokkal küzdő izraeli Teva gyógyszergyárban.
Történtek előrelépések, a vizsgált közösségi médiavállalatok közül kettő, a Facebook és a Twitter működése azonban továbbra sem felel meg teljes mértékben az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak - közölte csütörtökön az Európai...
Jelentősen, 189 százalékkal nőtt az Airbus Industries adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest úgy, hogy a vállalatcsoport árbevétele nem változott a 2016. évihez viszonyítva.
Huszonhárom százalékkal nőtt éves szinten a lakások iránti kereslet idén február közepéig, így élénk piacra lehet számítani 2018-ban is. A nagy kereslet miatt ugyanakkor a vevők számára a teljes piacot nézve nincs nagy mozgástér...
Február 15-ei hatállyal Ratatics Pétert választotta meg a MOL igazgatótanácsa a fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatójává, aki ezzel párhuzamosan az ügyvezető testület tagjává is válik - olvasható a cég BÉT-en közzétett...
A Societe Generale globális stratégája szerint Donald Trump és kormánya a modern gazdaságpolitika történetének legfelelőtlenebb döntéseit hozza meg, ezért az elnök úgy fog bevonulni a történelembe, mint a következő összeomlás egyik...
Karrierlehetőséggel és nemzetközi szakmai képzéssel jutalmazza a legtehetségesebb hazai joghallgatókat a Baker McKenzie. A The New Lawyer Challenge indulói kipróbálhatják, milyen kihívások elé állítja az innováció a jogászokat, és miként tudnak ezekkel sikerrel szembenézni – derül ki az amerikai ügyvédi iroda közleményéből.
Januárban régiónk tizenegy tőzsdéjének forgalma 18,5 százalékkal, 3759 milliárd forintnyira nőtt a decemberihez képest. Akkor az év vége és a kevesebb kereskedési nap miatt volt alacsonyabb a forgalom.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön. A befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a New York-i tőzsdére figyeltek.
A legnagyobb spekulatív alapok körében megjelentek a negatív várakozások: a legtöbb befektetői pénzt kezelő Bridgewater recessziótól tart, és az aranyat favorizálja, emellett a német nagyvállalatok esésére fogad.
2017 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal meghaladták a 2016 azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 6,0, valamint az élő állatok és állati termékek árának 3,8 százalékos növekedéséből tevődik össze, jelentette a KSH.
Emelkedéssel indították a mai kereskedést az amerikai részvényindexek, igaz, ezt követően egy kisebb korrekciót láthattunk: ha kitart a jó hangulat, akkor a nap végén ötnapos töretlen erősödést tudhatnak majd maguk mögött a börzék....
Az elektromos halászat betiltására szólított fel az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban - jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban.
Az OTP a kereskedés végén nagyot esett, ezzel a BUX indexet is majdnem nulláig húzta. A tőzsdéken egyébként szerény optimizmus van, bár a német DAX-nak csak nagy nehezen sikerült pluszban maradnia. Az Opus a bejelentések után száguldott egy kicsit. A világ legnagyobb hedge fund-ja nagyon veszi az aranyat.
Összhangban az új “Mol Group 2030” stratégiával, a Mol igazgatósága szervezeti és a személyi változásokról döntött csütörtöki ülésén, melyek célja, hogy még inkább támogassák hosszú távú céljaink megvalósítását – derül ki a vállalat közleményéből.