Több mint 200 kutyát fogadtak be Szerbia egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetében egy projekt keretében, amelynek célja a fogvatartottak visszaillesztése a társadalomba.
Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
A közép-európai cégek pénzügyi igazgatói optimistábbak cégük gazdasági kilátásait illetően, mint az elmúlt három évben bármikor, a pozitív szemlélet legfőbb oka a 2018-ra várt gazdasági növekedés - derül ki a Deloitte pénteken ismertetett felméréséből.
Miután múlt héten az MNB már döntött a kamatokról, a héten a régiós befektetők számára a lengyel és a román jegybank döntései lesznek a fókuszban, amelyek a várható kamatkülönbség miatt akár a forint árfolyamára is hathatnak....
Rengeteg szülő és diák áll iskolaválasztás előtt. Sokan vannak viszont, akik nem szeretnék, ha a gyerekük a kötelező felvételt biztosító körzeti iskolában tanulna. Alternatíva pedig van bőven: a fővárosban rengeteg magániskola működik....
A vállalati szféra legtöbb szereplőjénél már tartanak a bértárgyalások, a cégvilágnak áprilisig kell döntenie a keresetek rendezéséről. Lapunk információi szerint a legtöbb ágazatban legalább nyolc-, de bizonyos területeken akár hússzázalékos emelést is elfogadhat a munkáltató. Az állami vállalatoknál már ezen a héten érkeznek a magasabb fizetések,
Ígérhetem, nem fogjuk megkönnyíteni a versenytársaink életét - üzeni a Portfolio-nak adott interjújában David Moucheron. A K&H vezérigazgatója szerint a bankok gyakran abba a hibába esnek, hogy lerövidül a memóriájuk, és elfelejtik...
Míg idehaza kevés hivatalos részlet derül ki a Tesco londoni központjából elrendelt vállalatátalakítási tervekről, Lengyelországban 18 veszteséges áruház bezárásával indokolják a racionalizálás szándékával bejelentett összevonásokat a munkakörökben, vagyis a március végéig zajló létszámleépítéseket. A Magyar Idők úgy értesült, hazánkban is elképzel
Alaposan csökkentené a hazánk erdeiben, sík- és dombvidékein élő nagyvadak számát a tájegységi vadgazdálkodást segítő jogszabálytervezet. A vaddisznóállományt például a legtöbb területen a felére kell csökkenteni, de a gím- és dámszarvas-populáció is gyérítésre szorul, ahogyan a rókák túlszaporodását is meg kell akadályozniuk az érintetteknek.
A múlt héten hatalmasat, mintegy 30 százalékot esett a bitcoin és a legtöbb ismertebb kriptodeviza is 20-40 százalékkal zuhant. De hosszabb távon mi befolyásolhatja az árfolyamot? Az, hogy fizetőeszköznek használják? Vagy az, ha befektetési eszköznek, digitális aranynak tekintik? Számítanak-e a bányászási költségek?
A magyar autósok átlagosan 84 400 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást tavaly, ez 8,2 százalékos emelkedés 2016-hoz viszonyítva - közölte a Netrisk.hu online alkuszcég az MTI-vel a saját adatbázisa alapján.
Az új adózás rendjéről szóló törvény külön fejezetet szentel a NAV által nyújtott szolgáltatásoknak. Ezek egy részének szabályai a korábbi törvényben elszórtan helyezkedtek el, mások pedig újonnan megjelenő szolgáltatások. Nézzük a részleteket!
A blokklánc (blockchain) technológiát a szobafoglalástól a repülőjegy vételig mindenhol lehet használni, ahol a pontosságnak és a kalkulációnak nagy szerepe van.
Míg idehaza kevés hivatalos részlet derül ki a Tesco londoni központjából elrendelt vállalatátalakítási tervekről, Lengyelországban 18 veszteséges áruház bezárásával indokolják a racionalizálás szándékával bejelentett összevonásokat a munkakörökben, vagyis a március végéig zajló létszámleépítéseket.
Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak - nyilatkozta Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a Gazdasági...
Az ezredforduló óta növekvő daganatos megbetegedési szám mellett javult a rákos betegek gyógyulásának aránya, 12 százalékkal csökkent a halálesetek száma - mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján.
Az eurózóna biztonsági feltételeinek Európa vezető országai által szorgalmazott újragondolása épp az oly gyakran hangoztatott válságmegelőzési szándékokkal mehet szembe. Az Európai Bizottság az integráció elősegítése végett ösztönzőkkel is igyekszik az eddig kimaradt tagállamokat is bevonni a közös fizetőeszköz használatába, ennek sikerességét azo
Elérkezett az idő, 2018.06.01. kezdem meg szabadsággal és felmentési idő letöltésével az 40 év munkaviszony utáni nyugdíj idejét, mely 2018.09.29. mint nyugdíj kezdődik. 23 éve dolgozom itt, mint közalkalmazott. Kollégám 3 éve lett nyugdíjas, ma 95.000 Ft a nyugdíja. Az ismerősöm most kapta meg az első nyugdíját, Ő csak 84. 000 Ft-ot kap. A mostani
Azt vállaltuk, hogy a hosszú hozamgörbe relatív pozícióját javítjuk, azaz a hazai hosszú hozamok és az eurózóna, valamint a régiós hozamok közötti kamatfelárat - országkockázati prémium - alacsonyra csökkentjük, majd itt tartjuk...
Az e-mobilitásé a jövő de sokáig még a hagyományos üzemanyagoké marad a főszerep - mondta az NRGreportnak Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. A Teslaval való együttműködése után saját töltőt adott át Budapesten a cég és jelentősen megugrott a shopok forgalma. Interjú.
Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai együttműködésében készül el.
Több tízezer ember számára jelent gondot a napi közlekedésben, hogy a 3-as metró nem akadálymentes, főként a mozgáskorlátozottaknak, a nyugdíjasoknak és a kismamáknak - mondta Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjelöltje vasárnap Budapesten az Ecseri úti metrómegállónál tartott sajtótájékoztatón.
Hamarosan megkezdheti a Mol a Somogy megyei Vízváron talált földgáz és kőolaj kitermelését. A beruházástól a helyiek jelentős adóbevételre számítanak, és abban bíznak, hogy számukra is ad munkát - számolt be az atv.hu. Évekkel...
310 alatt egy kicsivel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, az sem volt jelentős hatással az árfolyamra, hogy az MNB alelnöke 2020 végéig változatlan kamatszintet vetített előre. Egyelőre a nemzetközi devizapiacon sincs nagy mozgás...
Három amerikai és egy brit bank is úgy döntött, hogy megtiltja ügyfeleinek, hogy bitcoint és más kriptodevizákat vásároljanak hitelkártyáról. A tiltásról a JP Morgan, a Bank of America, a Citigroup és a Lloyds döntött. A JP Morgan...
Az autósok 2017-ben átlagosan 84 400 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ez 8,2%-kal haladja meg az előző év átlagát - közölte a Netrisk.hu. A gépjármű-biztosításokkal is kimelten foglalkozunk Biztosítás 2018 konferenciánkon...
Hamarosan megkezdheti a Mol a Somogy megyei Vízváron talált földgáz és kőolaj kitermelését. A beruházástól a helyiek jelentős adóbevételre számítanak, és abban bíznak, hogy számukra is ad munkát - számolt be az atv.hu. Évekkel...
Az autósok 2017-ben átlagosan 84 400 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ez 8,2%-kal haladja meg az előző év átlagát - közölte a Netrisk.hu. A gépjármű-biztosításokkal is kimelten foglalkozunk Biztosítás 2018 konferenciánkon...
Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak – szögezte le az MTI-nek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai közreműködésével stratégiát készített a kkv-k fellendítéséről.
A múlt héten alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, az esés pedig hétfő reggel is folytatódott. Mi történik a tőzsdéken? Rossz hangulatban, jelentős eséssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli részvényindexek. A...
A közel-keleti vesztes beavatkozások közepette Washington felügyelete alól kicsúszott saját stratégiai hátsó udvara, Dél-Amerika. Egy friss Gallup felmérés szerint a washingtoni vezetés elfogadottsága a térségben a 2016-os 49 százalékról a tavalyi évben 24 százalékra zuhant. Peking, Moszkva és Teherán szisztematikusan foglalja el a felszabaduló űr
Pontértékben minden idők hatodik legnagyobb esését szenvedte el a Dow Jones indexe, igaz, az elmúlt másfél év töretlen emelkedése után sokan várták már a korrekciót.
Bár az új biztosításközvetítési EU-s irányelv, az IDD jelen állás szerint a korábban tervezett február 23. helyett csak október 1-jén lép hatályba, a piac szereplőinek meg kell tartaniuk a benne előírt 15 órás képzést a közvetítőknek...
Kétszámjegyű profitnövekedésről számolt be a Ryanair a negyedik negyedévre annak ellenére, hogy több ezer járatot volt kénytelen törölni, gépeket kellett a földön tartania és csökkennek a jegyárak. A menedzsment megerősítette...
Visszatérést tervez Greg Coffey, egy neves ausztrál hedge fund-menedzser, aki öt éve vonult vissza. Két milliárd dollárnyi befektetői tőkét próbál most összeszedni indításképp az "Oz, a nagy varázsló" néven is becézett vagyonkezelő...
2017. decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene éves alapon (naptárhatástól megtisztítva) 5,9%-kal nőtt. Bár az index kisebb az erős novemberi számnál (6,7%), így is erős lakossági keresletet jelez. Tavaly a negyedik negyedévben...