2018. február 9. péntek

febr. 9
13:45
Sok szerződést módosítottak (AQUA)
Több mint 150 ezer fogyasztói kölcsönszerződésből töröltetett olyan feltételeket a piacfelügyelet, amelyeket a fogyasztók szempontjából aggályosnak talált. A jegybank szerint az idevágó elemzésében érintett húsz jelentős pénzintézet együttműködő volt, az ügynek tovább jogi következményei nem lesznek.
febr. 9
13:46
Tízéves csúcs a ferihegyi légi utasforgalomban (vg.hu)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma januárban megközelítette az egymilliót – derül ki a CAPA légi közlekedési tudásközpont legfrissebb adataiból.
febr. 9
13:51
A 2008-as válság óta nem volt ekkora vérengzés a tőzsdéken (Portfolio)
Eladói hullám söpört végig az ázsiai börzéken. A kezdeti enyhe csökkenés után megint esnek az európai részvénypiacok. Esik a magyar tőzsde is.Gyorsjelentés előtt zuhan a Richter 2018.02.09 13:30A magyar tőzsde immár 1,6 százalékos...
febr. 9
13:53
Átmeneti intézkedések a Richter fontos készítményénél (Portfolio)
Az Európai Gyógyszerügynökség illetékes bizottsága átmeneti intézkedések végrehajtását kezdeményezte a Richter készítményével kapcsolatban. Többek között azt javasolja, hogy az Esmyával új kezelést ne kezdjenek el, de a folyamatban...
febr. 9
13:54
A magyarok a munkájuk több mint feléért nem kapnak fizetést (Infostart)
A teljes lakosság az összes idő 26,3 százalékát töltötte munkával, de ennek csak kisebb hányadáért kapott fizetést is.
febr. 9
13:57
A szakadék szélére rántotta Európát az ország, amely most történelmi siker kapujában áll (Portfolio)
Nyolc év után végéhez közeledik a harmadik görög mentőcsomag, emiatt pedig egyre jobban foglalkoztatja a piaci szakértőket a kérdés, hogy vajon Görögország képes lesz-e az európai hitelezők és az IMF újabb segítsége nélkül boldogulni....
febr. 9
13:59
Nem hiszed el, mivel akartak bitcoint bányászni! - Lecsapott a titkosszolgálat (Portfolio)
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével...
febr. 9
14:03
A LogMeIn felvásárolja a Jive Communications-t (ProfitLine)
A magyar alapítású, mára globális IT nagyvállalattá fejlődött LogMeIn, Inc. (Nasdaq: LOGM) ma bejelentette, hogy megállapodást kötött a Jive Communications, vagyis a felhőalapú telefonos megoldások és az egységes kommunikációs (Unified Communications) szolgáltatások egyik vezető, egyben az egységes kommunikációs piac (Unified Communications-as-a-Se
febr. 9
14:03
Nem láttál még csökkenő trendet? - Készülj fel rá! (Portfolio)
Az árfolyamok hullámmozgást végeznek, mely során jellemzően emelkedő vagy csökkenő trendet alakítanak ki. Az elmúlt 9 évben sokan hozzászoktak ahhoz, hogy a piacok csak emelkedni tudnak, ám a fák nem nőnek az égig! Hosszú, több éves...
febr. 9
14:03
Tömegeket kerültek utcára Magyarországon: erről keveset beszélnek (Pénzcentrum)
A legfontosabb mutatókon túl ritkán nézünk be a munkaerő-piaci adatok mögő, most a mozgásokat mutatjuk meg 2010 óta a magyar munkaerőpiacon. Azon kívül, hogy éppen mekkora a munkanélküliségi ráta, továbbá, hogy abba a közmunkásokat...
febr. 9
14:06
Tízéves csúcson a januári utasforgalom Ferihegyen (Menedzsment Fórum)
Közel egymillióan fordultak meg 2018 első havában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
febr. 9
14:15
A piac, ami hatással van az egész ország gazdaságára, mégis alig ismerjük (Portfolio)
Magyarországon 2012 óta növekszik a kiszervezett ingatlan-üzemeltetési szolgáltatások piaca. A magyar éves GDP mintegy 7 százalékát kitevő, 2000 milliárd forint értékű piac a tavalyi évben 3 százalékos növekedést ért el - derül...
febr. 9
14:15
Tömegek kerültek utcára Magyarországon: erről keveset beszélnek (Pénzcentrum)
A legfontosabb mutatókon túl ritkán nézünk a munkaerő-piaci adatok mögé, most viszont a mozgásokat mutatjuk meg 2010 óta a hazai munkaerőpiacon. Azon kívül, hogy éppen mekkora a munkanélküliségi ráta, továbbá, hogy abba...
febr. 9
14:15
Több mint egy éves csúcson a brit külkereskedelmi hiány (vg.hu)
Rekordnagyságú importtal 15 hónapja a legnagyobb külkereskedelmi deficitje alakult ki decemberben Nagy-Britanniának, miközben a feldolgozóipari termelés már sorban a nyolcadik hónapja ért el havi növekedést a nemzeti statisztikai hivatal, az Office for National Statistics (ONS) pénteken közzétett kimutatása szerint.
febr. 9
14:15
Tiszta technológiába fektetnek az olajipari vállalatok (NRGreport)
Rekord szintre ugrott 2017-ben az olaj- és gázipari vállalatok befektetése induló vállalkozásokba. A legtöbb ügylet tiszta technológiai cégekre született. A legaktívabbak a Chevron, a BP, a Total, a Shell és az Aramco voltak az elmúlt 10 évben.
febr. 9
14:17
Terjed a bitcoinbányászat céges komputerrel Oroszországban (vg.hu)
Bitcoint próbált meg bányászni két mérnök egy orosz atomkutató-központ szuperkomputerével, de lefülelte őket a kutatóintézet biztonsági szolgálata – közölte pénteken az Interfax hírügynökség és a Life hírportál.
febr. 9
14:33
Innen származnak a citrusfélék egy új vizsgálat szerint (ProfitLine)
A Himalája délkeleti lábainál találták meg genetikai vizsgálatok alapján minden citrusféle eredetét - számolt be egy nemzetközi kutatásról a BBC News.
febr. 9
14:45
Vigyázat, pornós vírusok támadnak! - Egy pillanat alatt lenullázzák a bankszámlánkat (Portfolio)
Tavaly a mobiltulajdonosok 25,4%-át felnőtt tartalommal rendelkező weboldalakon keresztül támadták meg, több mint 1,2 millió felhasználóról van szó világszerte - olvasható a Kaspersky Lab közleményében. Május 25-én lép életbe...
febr. 9
14:48
A Richter rendkívüli közleményt tett közzé (vg.hu)
Az Európai Gyógyszerügynökség Farmakovigilanciai Kockázat Elemző Bizottsága (PRAC) átmeneti intézkedések végrehajtását kezdeményezte az Esmya (ulipristal acetate) által esetlegesen okozott gyógyszer indukált májkárosodással járó ügyekben. A PRAC ajánlja, hogy az Esmyaval kezelt, méhmiómában szenvedő nők vegyenek részt rendszeres időközönként májviz
febr. 9
14:50
Kimagasló eredményeket ért el az idegenforgalom (vg.hu)
Kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom Magyarországon, a vendégéjszakák számának bővülése már négy éve 6 százalék feletti – közölte pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A szállodaszövetség szerint az idei évre is jók az ágazat kilátásai, bár a tavalyi rekordévet nem lesz könnyű felülmúlni.
febr. 9
14:52
Továbbra is mélyrepülésben a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 43,65 pontos nyitás után gyengült pénteken kora délutánig.
febr. 9
14:54
Nem ez volt a bitcoin első összeomlása, de lesz-e vajon végső? (Privátbankár)
A két hónappal ezelőtti csúcsáról 70 százalékot esett vissza a bitcoin, mielőtt korrigált, de még most is közel 60 százalék a veszteség a csúcshoz képest. Sokan máris temetik a kriptodevizákat, mások azt mondják, volt már korábban ilyen összeomlás, csak semmi pánik, megy az ár még új csúcsra is. Érvek és ellenérvek.
febr. 9
14:54
Jól teljesítettek Magyarország szomszédai (vg.hu)
A horvát export 12 százalékkal, a szlovén kivitel pedig 13 százalékkal nőtt 2017-ben a két ország statisztikai hivatalának jelentése szerint.
febr. 9
14:57
Meglepetés! Mégsem a magyar kormány nagy kritikusa lesz a német külügyminiszter (Portfolio)
Közleményt adott ki pénteken délután Martin Schulz, hogy mégsem vállalja el a német külügyminiszteri posztot a tavasszal felálló új német kormányban és más kormányzati posztot sem vállal. A bejelentés azután született, hogy...
febr. 9
14:57
Bitcoint bányásztak egy orosz atomkutató-központban (NRGreport)
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével - közölte pénteken az Interfax hírügynökség és a Life hírportál.
febr. 9
15:00
Saját részvényeit venné a Ferrari (Menedzsment Fórum)
Részvény visszavásárlási programot hirdetett a legendás autógyártó vállalat. Akár a piacon lévő mennyiség 10 százalékát is megvehetik.
febr. 9
15:03
Nő a feszültség Horvátország és Szerbia között (ProfitLine)
Nő a feszültség Horvátország és Szerbia között Aleksandar Vucic szerb államfő hétfői zágrábi látogatása miatt - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken. A találkozó ugyanakkor belpolitikai viszályt is okozott Horvátországban.
febr. 9
15:03
Egyre többen öngondoskodunk (AQUA)
Tavaly ismét jelentősen nőtt az önkéntes pénztárak által kezelt vagyon, a pénztárszövetség tagjai az év végén közel 1300 milliárd forintot kezeltek. A bankbetétet jócskán meghaladó hozamot kínáló pénztárak az aktív tagok körében olyannyira népszerűek, hogy immár a magánszemélyek lettek a befizetések legfőbb forrásai.
febr. 9
15:03
Bitcoint bányásztak egy orosz atomkutató-központban (NRGreport)
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével - közölte pénteken az Interfax hírügynökség és a Life hírportál.
febr. 9
15:18
Már kedden eldőlhet a bulinegyed sorsa (Menedzsment Fórum)
Az Alkotmánybíróság soron kívüli eljárásban dönt a népszavazással kapcsolatos indítványról.
febr. 9
15:21
Idei mélypontján szédeleg a forint, de nincs pánik (Portfolio)
A részvénypiacok esése minimálisan mozgatta meg a forint árfolyamát reggel, később azonban nagyobb gyengülés bontakozott ki. A forint idei mélypontjára került.Megállt a gyengülés 2018.02.09 15:08Délután már csak mérsékelt mozgásokat...
febr. 9
15:21
Továbbra is mélyrepülésben a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 43,65 pontos nyitás után gyengült pénteken kora délutánig.
febr. 9
15:23
Megkezdődött a téli olimpia a dél-koreai Phjongcshangban (vg.hu)
Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.
febr. 9
15:25
Folytatódtak a sztrájktárgyalások az egészségügyben (vg.hu)
A héten tovább folytatódtak a sztrájktárgyalások az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik között – tájékoztatott az Emmi.
febr. 9
15:27
Schulz nem lesz külügyminiszter (vg.hu)
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.
febr. 9
15:30
A Sports Illustrated meztelen nőkkel ünnepli a #MeToo-kampányt (Kreatív Online)
A képek üzenete az, hogy senki ne ítélje el a nőket azért, ahogy láttatni akarják magukat. Rögtön megszólaltak a kritikusok is.
febr. 9
15:33
Több mint ötvenmilliós büntetést szabott ki az MNB a Signal biztosítóra (Adózóna)
A jegybank összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
febr. 9
15:33
Nőtt a horvát és a szlovén export (ProfitLine)
A horvát export 12 százalékkal, a szlovén kivitel pedig 13 százalékkal nőtt 2017-ben a két ország statisztikai hivatalának jelentése szerint.
febr. 9
15:33
Stratégiai olajkészleteinek eladásából jutna pénzhez az USA (NRGreport)
Az USA készen áll arra, hogy eladja a sürgősségi olajkészletének felét költségvetés helyzetének stabilizálása érdekében.
febr. 9
15:36
Lázár városában dolgozta ki a nyerő formulát az Elios (Menedzsment Fórum)
Ez volt az OLAF-vizsgálat nyomán erősen csalásgyanúsnak nevezett közvilágítási tenderek közül az első és legjövedelmezőbb, és az itteni machinációk köszöntek vissza a későbbi beszerzéseknél is.
febr. 9
15:36
Újabb csapás érte a franciákat – Párizs lebénult (Privátbankár)
Az áradás után most a havazás szívatja a francia fővárost.
febr. 9
15:39
Román földgázt vesz Magyarország (Portfolio)
Magyarország hamarosan aláírhat egy megállapodást Romániával évente 4 milliárd köbméternyi földgáz importjáról a következő 15 évben - jelentette be pénteken Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. Orbán Viktor elmondta, hogy...
febr. 9
15:39
Torkoskodás a Balatonnál (AQUA)
A múlt évben 18, idén eddig 25 tó környéki település 30 vendéglátóhelye csatlakozott a torkos csütörtöki akcióhoz, ám miután az egyik balatoni hírportálnak köszönhetően felkerült az internetre a torkoscsütörtök-térkép, bizonyos, hogy az elkövetkező hat napban további éttermek, csárdák jelzik majd részvételüket a Balatonnál egyre népszerűbb gasztron
febr. 9
15:45
Eldurvult az EU-brit vita, megfenyegette a főtárgyló a briteket (Portfolio)
Az EU27 attól tart, hogy a britek a 2019 tavaszi uniós kilépés után rögtön megszegik az uniós joganyagból adódó kötelezettségeiket, a "feltételezés" miatt viszont a britek rosszhiszeműséggel vádolták meg az EU27-et. Erre ma az EU Brexit-ügyi...
febr. 9
15:51
Orbán: véget ért az orosz gázmonopólium kora Magyarországon (Portfolio)
Magyarország hamarosan aláírhat egy megállapodást Romániával évente 4 milliárd köbméternyi földgáz importjáról a következő 15 évben - jelentette be pénteken Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. Románia a következő években...
febr. 9
15:54
Magyarország lesz a legversenyképesebb a régióban (vg.hu)
A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit – emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
febr. 9
15:56
Összeborultak a régió munkáltatói szervezetei (vg.hu)
Regionális együttműködési megállapodást írtak alá pénteken Kolozsváron Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia reprezentatív munkáltatói szervezetei.
febr. 9
15:58
Eltávolították Észak-Korea vezérkari főnökét (vg.hu)
Leváltották Hvang Pjong Szo észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét – erősítette meg pénteken a KCNA észak-koreai állami hírügynökség; ennek okát nem közölte, de a dél-koreai sajtóban már korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy korrupció miatt menesztették, és a helyére Kim Dzsong Gak védelmi miniszter került.
febr. 9
16:00
Nincs ok pánikra az amerikai tőzsdéken (vg.hu)
Az előző napi nagy esést követően erős emelkedő lendülettel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír-piacokon.
febr. 9
16:03
Csúcson a ferihegyi utasforgalom (ProfitLine)
Tízéves csúcsára emelkedett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma januárban, megközelítette az egymilliót - derül ki a CAPA légiközlekedési tudásközpont legfrissebb adataiból.

Keresés