Nicolás Maduro venezuelai elnök végleges megállapodásra törekszik az ellenzékkel az országot sújtó válság megoldása érdekében folytatott tárgyalásokon, ugyanakkor eltökélt az előrehozott elnökválasztás megtartása tekintetében is – mondta a dél-amerikai ország államfője pártja szimpatizánsainak egy vasárnapi gyűlésen. A megosztott ellenzék még nem f
Decemberben 4,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslésében. A tavalyi év egészében 4,8 százalékkal nőtt a forgalom. Makrogazdasági elemzők idénre további bővülést várnak.
Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban – derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett adataiból.
Százas nagyságrendben érdeklődtek már a hazai építőipari cégek a január végén megnyílt fejlesztési programra, az első kérelmek pedig már be is érkeztek a pályázatra – tudtuk meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségétől (ÉVOSZ).
A decemberi 4,7 százalékos növekedéssel együtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi egész évben is 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2017 decemberében 5,9, az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével -
Nettó 92 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a tavaszi kalászosok fémzárolt, minősített vetőmagjaira a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A sokak által igénybe vett "gyorskölcsönök" esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások - így lakásban való törlesztés, gyors...
Több tucat ponton további magyarázatot vár, illetve új számításokat kér az Európai Bizottság két olyan közlekedésfejlesztési projektnél, amelyhez a magyar kormány együtt 160 milliárd forintnyi támogatási igényt küldött ki Brüsszelbe...
Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül: van példa a bérleti díjak csökkenésére, stagnálására és emelkedésére egyaránt. A legdrágább fővárosi kerület továbbra is az V., ahol 200 ezer forint az átlagos bérleti díj, a legolcsóbban pedig a XXIII. kerületben lehet lakást bérelni, havi 90 ezer forintért. A legnagyobb egyetemvárosok közül Debr
Nagyüzemben fosztogatták az utasuk bőröndjeit a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egy január estén, a reptér a légitársaságokra mutogat - írja a 444. Január 19-én nyilvános Facebook-posztot tett közzé a budapesti dél-korai...
Az AmpeGo nevű alkalmazással új lehetőségek nyílnak meg a vásárlás terén, hiszen egyetlen kártyával több, mint ezer üzletben vehetünk igénybe kedvezményeket.
A Lenin Moreno ecuadori elnök által kezdeményezett referendum nem végleges eredménye alapján a dél-amerikai ország állampolgárainak több mint 64 százaléka arra szavazott, hogy töröljék el a választott tisztségviselők, így az államfő korlátlan újraválaszthatóságát is lehetővé tévő törvényt, amelyet az alkotmánybíróság korábban jóváhagyott. A jelenle
Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár (18,3 milliárd forint) kártérítést kifizetnie.
A kiskereskedelmi forgalom már 54 hónapja folyamatosan emelkedik – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
A sokak által igénybe vett „gyorskölcsönök” esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások – így lakásban való törlesztés, gyors hitelbírálat, kiegészítő biztosítások –, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díjai – írja közleményéb
Hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek 2017-ben Magyarországon a Bisnode Magyarország Kft. elemzése szerint. A pozitív trendnek köszönhetően a Bisnode Bedőlési Index értéke is jelentősen csökkent, a felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jócskán visszaesett. A megindított végelszámolások száma tavaly már meghaladta a tíze
A napokban adta át elektromos töltőjét Budapesten az OMV Hungária: a Siemens töltő, melyet az osztrák Smatrics rendszeren keresztül üzemeltetnek, a magyar leányvállalat saját beruházása. Decemberben pedig az M1-es autópálya mentén adták...
Jelentősen megnövelhetik az ügyfelek terhei a sokak által igénybe vett „gyorskölcsönökhöz” kapcsolódó kényelmi szolgáltatások – így a lakásban való törlesztés, a gyors hitelbírálat, a kiegészítő biztosítások – THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendő pluszköltsége, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díja. E kölcsönfajta igénylése előtt (is) szükség van az ügyfél…
A januárban kiírt 20 milliárd forintos építőipari kapacitásbővítési pályázatra már beérkeztek az első támogatási igények, februárban pedig megnyitják majd a 10-20 fős cégek felé is a konstrukciót, sőt a Nagyvállalati beruházási...
A Magyar Államkincstár (MÁK) felkészült az egészségügyi szakdolgozók novemberben esedékes 8 százalékos béremelésének előrehozott, februári utalására – közölte a kincstár hétfőn az MTI-vel.
Pénteken pánikszerű eladások jellemezték az amerikai részvénypiacot. A Dow 680 pontot, 2,5%-ot, az S&P 500 2,1%-ot csökkent. Trump elnöksége alatt még nem volt ekkora mértékű csökkenés az amerikai részvénypiacokon, hiszen a Dow utoljára 2016 júniusában, az S&P pedig 2016 januárjában esett utoljára ekkorát.
Az eredetileg kitűzött vasárnapi időpontra nem sikerült lezárnia a koalíciós tárgyalásokat a CDU-nak és az SPD-nek. A német tőzsde is érzi a bizonytalanságot.
Megtörtént, aminek óhatatlanul meg kellett: szakadatlan hegymenet után megjött a zuhanás a részvénypiacokon, mégpedig nem is akármikor, a medvefordulón. Ma egy kis megnyugvás mutatkozik, a hazai börzén pedig minden az OTP-n múlik. A bitcoin és a többi kriptodeviza ugyancsak nagyot esett, ott egyelőre nincs korrekció.
Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül, van példa a bérleti díjak csökkenésére, stagnálására és emelkedésére egyaránt – áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében. A legdrágább fővárosi kerület továbbra is az V. kerület, a legolcsóbban pedig a XXIII. kerületben lehet lakást bérelni. A legnagyobb egyetemi városok közül Debrecenben és Pécs
Jövő vasárnap kerül sor a bulinegyedet - vagyis az Erzsébet körút, a Király utca, a Károly körút és a Rákóczi út által határolt területet - érintő népszavazásra, melynek során arról születik döntés, hogy az ott működő szórakozóhelyek...
Augusztusban a dél-koreai bíróság ötéves börtönbüntetésre ítélte a Samsung februárban letartóztatott vezetőjét, miután Jay Y. Lee-t a korrupciós vádpontok mellett jelentős összegű sikkasztással is meggyanúsították. Hétfőn...
Elképesztő különbségek vannak a hazai és a multinacionális cégek között a termelékenységben, a magyarok meg sem közelítik a külföldi vállalatokat. A hatékonyságban látható különbség a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős...