Egyszerűen nem múlik az európai bankszektor egyik fejfájása, a még mindig 944 milliárd euróra rúgó nem teljesítő hitelállomány problémája - írja friss összefoglalójában a Bloomberg. Pedig a nem teljesítő hitelek akadályozzák...
Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg – mondta az MTI-nek Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.
Harmadik napja emelkednek az amerikai részvénypiacok. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken is, ahol a japán Nikkei-t leszámítva erősödni tudtak a tőzsdék. A határidős részvényindexek állása alapján mérsékelt emelkedéssel indulhat...
A várt 0,2% helyett 0,1%-kal bővült az előző negyedévhez képest a japán gazdaság 2017 utolsó három hónapjában. A fogyasztási dinamika a vártnál kissé magasabb lett (0,4% helyett 0,5%), a beruházások viszont elmaradtak a várakozásoktól...
Nem mozdult a forint az euróval szemben szerdán reggel, a dollár ellenében azonban tartja erejét, ami az eurónak köszönhető. A japán jen sokat erősödött. Habár tegnap átmenetileg erősödött a forint az euróval szemben, az euró/forint...
Az amerikai haditengerészet a visszatérést készíti elő a stratégiai fekvésű szigetre, Izlandra. Az oroszok egy arktikus haditengerészeti bázison nagy erőkkel fejlesztik azon tengeralattjárókat és különleges felszíni hajókat, amelyek a mélytengeri hírszerzésre specializálódnak. Az amerikaiak visszatérése az izlandi belpolitikában komoly hullámokat k
13 500 ügyfél több száz millió dollárnyi nyugdíjcélú járandóságának kifizetését mulasztotta el 25 éven át az USA második legnagyobb biztosítója, a MetLife - ismerte be tegnap maga a biztosító, "nem elégséges adminisztrációs gyakorlatnak"...
India második legnagyobb, állami tulajdonban lévő bankjának egyik fiókjában felderítettek egy 1,8 milliárd dolláros csalást - írja a Reuters. A Punjab National Bank (PNB) egyik mumbai fiókjában jogosulatlan tranzakciókat végeztek kiváltságos...
Harmadik éve zárja veszteséggel az évet a Credit Suisse, a svájci nagybank a tavalyi negyedik negyedévre közzétett gyorsjelentése alapján jelentős leírásokat kellett végrehajtania az új amerikai adóreform miatt. A bank részvényeivel...
Már nem tudják megfizetni a magyar marhát a török piacon – írja a Magyar Idők. A Pénzcentrum.hu összeszedte, mi kell ahhoz, hogy valakiből légiforgalmi irányító váljon. Húsz éve nem látott szintre építették le kötvénykitettségüket a profi portfóliómenedzserek – olvasható a Portfolión.
Az amerikai háztartások adóssága 13 100 milliárd dolláros rekordértékre kúszott az október-decemberi periódusban a New York-i Fed adatai szerint. Mióta ez az érték először rekordott döntött négy negyedévvel ezelőtt, azóta konzisztensen...
Harmadik napja emelkednek az amerikai részvénypiacok. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken is, ahol a japán Nikkei-t leszámítva erősödni tudtak a tőzsdék. A határidős részvényindexek állása alapján mérsékelt emelkedéssel indulhat...
Az előzetes (szezonális és naptárhatással igazított) adatok szerint tavaly az utolsó negyedévben éves alapon 4,8%-kal bővült a magyar gazdaság. A kiigazítatlan adat 4,4%, az erre vonatkozó piaci várakozás 4,1% volt, miközben a Nemzetgazdasági...
Harmadik napja emelkednek az amerikai részvénypiacok. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken is, ahol a japán Nikkei-t leszámítva erősödni tudtak a tőzsdék. Erősödéssel indítják a szerdai napot az európai börzék is.Pozitív tartományban...
Csökkentette bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 357, a gázolajé 363 forintra mérséklődött.
Komoly változásokat hoz a biztosítási szektorban egy új uniós irányelv, az IDD (Insurance Distribution Directive). A biztosításokat folyamatos képzés alatt álló értékesítők adhatják csak el, akiknek az érdekeltségükről, javadalmazásukról...
Negyedéves bázison 0,6%-kal bővült a tavalyi utolsó negyedévben a német GDP, ezzel pedig az éves - naptárhatással kiigazított - növekedési ütem 2,9%-ra gyorsult, ami hatéves csúcs - derült ki a német statisztikai hivatal, a Destatis...
2017-ben a GDP 4,0 százalékkal emelkedett a nyers, és 4,2 százalékkal a kiigazított adatok szerint – jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Deutsche Bank, az Allianz és a BASF is a Bridgewater Associates célkeresztjében van, a világ legnagyobb hedge fundja ugyanis elkezdte shortolni a német óriáscégek papírjait. Miközben hétfőn az alapító, Ray Dalio arról beszélt, hogy nagy...
Nem fizetett pótlékokat több munkavállalójának a munkáltató, majd a bizonyítékok elvesztésére hivatkozva próbálta megúszni a költségeket. A Kúria azonban másként ítélte meg az ügyet.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
A világ legértékesebb vállalata már két éve tőzsdére készül. A vezérigazgató szerint most már minden sínen van és az év második felében tényleg megtörténik a Szaúd-Arábiában eddig példátlan privatizáció.
Jó hangulatban, emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az ázsiai tőzsdék, ahol a japán Nikkei-t leszámítva erősödni tudtak az indexek. Emelkednek az európai börzék.Emelkedik a német tőzsde 2018.02.14 13:50Kitart a mérsékelt emelkedés...
A mikro-, kis- és középvállalkozások 3 és 50 millió forint közötti, a nagyvállalatok 10 és 100 millió közötti összegre nyújthatnak be támogatási kérelmet.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közleményben reagált a "Megjelent az erőműcégekben a NER, a versenytársak rosszat sejtenek" címmel az Indexen megjelent cikkre. A társaság szerint a konszolidációba bevont leányvállalata, a Sinergy Energiakereskedő...
Az MNB ma közzétett határozatában 10 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezetet, mert engedély nélkül visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött. A jegybank egy másik ügyben 13 millió...
Több mint egymilliárd rubelt (4,38 milliárd forint) lopott ki egy csapat hacker Oroszország bankjaiból a Cobalt Strike biztonsági tesztprogram segítségével tavaly - állítja az orosz jegybank. A jegybank igazgatóhelyettese, Dimitrij Szkobelkin...
A biztosításokat folyamatos képzés alatt álló értékesítők adhatják csak el, akiknek az érdekeltségükről, javadalmazásukról is tájékoztatni kell az ügyfelet – miután hatályba lép a vonatkozó új uniós irányelv, az IDD (Insurance Distribution Directive). Az időpont körüli huzavona ugyanakkor rámutat az uniós jogalkotás nehézkességére is – derül ki a M
Összesen mintegy 15 ezer egyszerű bejelentést tettek az építtetők 2017-ben, amelyből több mint 5 ezer Pest megyében, illetve 1,5-1,6 ezer Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten realizálódott. Ezek többségében családi házakra vonatkozó...
Csökkentette bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára literenként 357, a gázolajé 363 forintra mérséklődött.
Nagy pofonba szaladhat bele Elon Musk, a Tesla vezére Kínában. A helyi hatóságok ugyanis egyáltalán nem vevők arra az ötletére, hogy az országban érvényes törvényektől eltérően, egy kínai partner bevonása nélkül kezdjen gyártásba....
2017-ben a finanszírozott összeg éves szinten 18 százalékkal 613 milliárd forintra nőtt, ez ennél magasabb csak a 2008-as válság előtt volt. A munkaerőhiányt a finanszírozók is érzik: egyre jobb, bonyolultabb - és drágább - gépeket kell finanszíroznia a lízingcégeknek, a cégek sok helyen más módon már nem tudnak bővülni.
A hitelpiachoz hasonlóan a hazai lízingpiac is 2008 óta nem látott teljesítményt mutatott fel 2017-ben - derült ki a Magyar Lízingszövetség mai sajtótájékoztatóján. Az új finanszírozás 18%-kal 613 milliárd forintra emelkedett, erős...
Kilencéves rekord született a lízingpiacon: a 2017-ben finanszírozott összeg éves szinten 18 százalékkal 613 milliárd forintra nőtt, aminél magasabb összegre utoljára 2008-ban, még a válság elmélyülése előtt volt példa. A tavalyi...
A biztosításokat folyamatos képzés alatt álló értékesítők adhatják csak el, akiknek az érdekeltségükről, javadalmazásukról is tájékoztatni kell az ügyfelet – miután hatályba lép a vonatkozó új uniós irányelv, az IDD (Insurance Distribution Directive). Az időpont körüli huzavona ugyanakkor rámutat az uniós jogalkotás nehézkességére is – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a…
Az MNB ma közzétett határozatában 10 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezetet, mert engedély nélkül visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött. A jegybank egy másik ügyben 13 millió forint megfizetésére kötelezte a fővárosi Skylite Reklám és Piackutató Kft.-t bejelentés nélkül folytatott függő ügynöki tevékenység miatt.
A három napos nagy esés után próbál magához térni a Richter, az OTP ma is jól tartja magát. Amerika összehozott egy harmadik emelkedő napot, így Európában is megjelentek a vevők, szépen emelkedik a német index. A forint gyenge, az olajár szépen ereszkedik, ennek azonban meg is van az oka.