Mérsékelt erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, melyek évek óta nem látott teljesítményt mutattak a héten. Elromlott a hangulat 2018.02.16 19:26A szép menetelés után elromlott a hangulat a Wall...
Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. Fazekas Sándor emlékeztetett,...
A hazai agrárium az elmúlt években mintegy másfélszeresére növelte kibocsátását, előbbre lépett a beruházások és gépesítés területén, illetve előnyére alakult át a birtokszerkezet is.
A múlt hét végén és most hétfőn négy nap alatt egy ismeretlen befektető 400 millió dollár értékben vett bitcoint - írja a Marketwatch. A lap szerint több befektető is belevett az utóbbi időszak esésébe, de ekkora tételben ez egyedülálló....
Kellemes meglepetést okozott a Coca-Cola negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A vállalat organikus bevételei 6%-kal növekedtek év/év alapon a várt 3,7%-kal szemben, összességében pedig 7,5 milliárd dolláros árbevételt ért el kicsivel felülmúlván a konszenzust.
Huszonhárom tonna ismeretlen eredetű burgonyát találtak a pénzügyőrök egy magyar rendszámú teherautó ekáerellenőrzése során az M1-es autópályán – közölte a NAV Komárom-Esztergom megyei adó- és vámigazgatósága pénteken az MTI-vel.
Eleinte még erősödni tudtak a vezető amerikai részvényindexek, a nap második fele viszont rosszul sikerült, így a végére enyhe mínuszba csúsztak a mutatók. Ezzel nem jött össze zsinórban a hatodik napi erősödés, de évek óta nem volt...
Eleinte még erősödni tudtak a vezető amerikai részvényindexek, a nap második fele viszont rosszul sikerült, így a végére enyhe mínuszba csúsztak a mutatók, majd végül csak a Nasdaq veszített. Ezzel nem jött össze zsinórban a hatodik...
Változatlanul "BBB mínusz" szinten hagyta a magyar adósosztályzatot a Standard & Poor's pénteken, a kilátás is maradt pozitív. A döntés összhangban van a várakozásokkal, de az év további részében a pozitív kilátás esetleg jelentheti...
Megerősítette változatlan pozitív kilátással Magyarország „BBB mínusz/A-3” befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor's. A hitelminősítő döntése egybecseng az elemzői várakozásokkal.
Eleinte még erősödni tudtak a vezető amerikai részvényindexek, a nap második fele viszont rosszul sikerült, így a végére enyhe mínuszba csúsztak a mutatók, majd végül csak a Nasdaq veszített. Ezzel nem jött össze zsinórban a hatodik...
Be kell tartani a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszüntetésére kidolgozott menetrendet, és a kilépés utáni időkre szoros és konstruktív kapcsolatokat kell kiépíteni az EU és a közösségből távozó ország között - mondta Angela Merkel német kancellár Theresa May brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után pénteken Berlinben.
A várakozásoknak megfelelő volt a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő péntek este nyilvánosságra hozott döntése, mellyel nem változtatott a magyar államadósság besorolásán – vélekedtek az elemzők.
Elégedettebbek lehetnek a munkavállalók, ha önkiszolgáló webes HR szoftvert kapnak? Lehet a munkavállalók megtartásának egyik eszköze a korszerű, innovatív vállalati HR folyamat, belső kommunikáció?
Németország és Lengyelország a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemtől a közös védelmi politikáig számos területen hozzájárulhat közösen az Európai Unió fejlődéséhez - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után.
A spanyol államadósság több mint 1140 milliárd euró volt az elmúlt évben, és meghaladta a GDP 98 százalékát - derült ki a spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) pénteki, előzetes tájékoztatójából.
A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra; a szakértői becslések szerint az év végére már 5000 felett lehet az elektromos autók száma Magyarországon - közölte az Ipsos.
A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban - jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban.
Az elektromos járművek térnyerésével egyre többen próbálják meghatározni azt az időpontot, amikor megáll a világ globális kőolaj-felhasználásának bővülése. Van azonban egy olyan terület, ahol az előrejelzések szerint 2050-ig folyamatosan nőhet a felhasználás, a közlekedési ágazatban a leggyorsabb ütemet diktálva.
Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) által nemrég közrebocsátott adatok alapján úgy tűnhet, hogy lecsengőben van a napelem parkok létesítéséért az elmúlt években folytatott aranyláz.
-A fogyasztói árindex januárban 2,1%-kal növekedett az előző év ugyan ezen időszakához képest. -Az építőipar teljesítménye decemberben 35%-kal jobban teljesített az előző év azonos időszakához képest. -A folyó fizetési mérleg a negyedik negyedévben 884,7 millió euró többlettel zárt. -A bruttó hazai termék 2017 negyedik negyedéves becsült növeked
Ésszerű szabályokat vezetett be a kormány február elsejével a gázkészülékek cseréjére vonatkozóan, így értékes időt és felesleges kiadásokat takaríthatnak meg a fogyasztók.
Az elektromos járművek térnyerésével egyre többen próbálják meghatározni azt az időpontot, amikor megáll a világ globális kőolaj-felhasználásának bővülése. Van azonban egy olyan terület, ahol az előrejelzések szerint 2050-ig folyamatosan nőhet a felhasználás, a közlekedési ágazatban a leggyorsabb ütemet diktálva.
A részvényindexek stabil, trendszerű emelkedése helyett a közeljövőben nagyobb volatilitásra számíthatunk. A múlt heti nagy megingás megmutatta, hogy a piacok érzékenyen reagálhatnak a hozamkörnyezet változására. Vannak azonban olyan ágazatok és régiók, amelyek kevésbé kitettek ennek a fordulatnak, sőt akár a részvényárfolyamok emelkedésével is rea
Javult a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban februárban, az amerikai háztartások kedvezőbben ítélik meg a gazdaság jelenlegi és várható helyzetét is - ez derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Sosem sajnálták a pénzt a világ nagyhatalmai, ha fegyverfejlesztésről volt szó, még akkor sem, ha olyan bizarr ötletekre kellett költeni, mint egy hadiflotta megépítése jégből, a "triciklitank," vagy a denevérek alkalmazása, mint potenciális...
Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség merül fel harmadik országbeli munkavállaló magyar munkabérénél? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Az elmúlt 6 évben csak ötször volt annál nagyobb egyheti tőkekivonás a feltörekvő piaci kötvényalapokból, mint ami a február 14-ig tartó héten bekövetkezett és 2,9 milliárd dollárt tett ki - derült ki az EPFR adataiból. Az UniCredit...
A kormány célja, hogy minden lehetséges módon minél nagyobb biztonságot nyújtson a nyugdíjasoknak a nyugdíjak értékének megőrzésével, a gazdasági eredményből biztosított új juttatásokkal.
A több mint 25 főt foglalkoztató cégeknek idén már 1,242 millió forintot kell fizetniük hozzájárulásként, ha nem foglalkoztatnak kellő számban megváltozott munkaképességű munkavállalót.
A tavalyihoz képest jelentősen növelt összeggel, 26,5 milliárd forinttal fogadta el idei költségvetését Nagykanizsa közgyűlése, a büdzsé mintegy 60 százalékát beruházásokra, fejlesztésekre fordítják - közölte a zalai város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Régi közhiedelemnek számít Magyarországon, hogy a készpénz koszos és különböző kórokozók melegágya. Adja tehát magát a kérdés, hogy vajon a napjainkban Magyarországon tomboló influenzajárvány terjesztésében mekkora szerep jut...
A várakozásoknak megfelelő volt a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő péntek este nyilvánosságra hozott döntése, mellyel nem változtatott a magyar államadósság besorolásán – vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Erős tagállamokra és vezetőkre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres lehessen és megőrizhesse identitását - értett egyet Orbán Viktor miniszterelnök és José María Aznar volt spanyol kormányfő azon a megbeszélésen, amelyet pénteken délelőtt folytattak Budapesten.