Egy 120 várost tartalmazó listán Budapest a 93. helyen áll, ami azt jelenti, hogy viszonylag alacsony nálunk a marihuána grammonkénti ára. A fogyasztás elterjedtsége, ennek alapján az elfogyasztott kábítószer becsült értéke viszont relatíve alacsony, a csehek, lengyelek, németek, osztrákok, spanyolok, olaszok jóval többet füveznek.
A pénteken nyílt Sound of Music World többek között bemutatja a turistáknak a Trapp család „valódi” történetét, míg a helyieket a filmhez igyekszik közelebb hozni.
Hazatérhetett pénteken a kórházból Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, aki a múlt héten sikeres csípőprotézis-beültetésen esett át.
Soha többé nem vállalhat közhivalalt Navaz Saríf korábbi pakisztáni kormányfő, mert a legfelsőbb bíróság pénteken egész életére eltiltotta a politizálástól.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a valasztas.hu esetében történt honlapcserével kapcsolatban független szakértők bevonásával vizsgálatot folytat - derült ki az NVI közleményéből. Ma délelőtt a Nemzeti Választási Iroda több párt...
A 3,4 milliárd forintos támogatásból megvalósuló fejlesztéssorozat a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja.
Orbán Viktor gazdasági modellje Donald Tump amerikai elnök álmát valósítja meg - írta Magyarországgal foglalkozó elemzésében pénteken a Bloomberg hírügynökség, amelynek újságírója szerint a magyar gazdasági modell néhány eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne.
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott az áprilisi amerikai fogyasztói hangulatindex - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
Nincs többé esély arra, hogy élve kerül elő a svájci Alpokban eltűnt német milliárdos, a Tengelmann-csoportot vezető Karl-Erivan Haub – írta közleményében a vállalat.
Vegyesen teljesítettek az amerikai indexek pénteken a nap első felében: a Dow Jones kisebb esést, a Nasdaq mérsékelt emelkedést mutatott, az S&P 500 pedig stagnált. A kereskedés vége felé azonban mindhárom index mínuszba került.Megjöttek...
Az Egyesült Államok, valamint az Oroszország elleni szankciókat támogató országok áruira, szolgáltatásaira, állampolgáraira és szellemi tulajdonjogára vonatkozó korlátozások és tilalom bevezetésére hatalmazná fel az orosz kormányt az a törvénytervezet, amelyet pénteken nyújtottak be az Állami Duma négy frakciójának képviselői.
Vegyesen teljesítettek az amerikai indexek pénteken a nap első felében: a Dow Jones kisebb esést, a Nasdaq mérsékelt emelkedést mutatott, az S&P 500 pedig stagnált. A kereskedés vége felé azonban mindhárom index mínuszba került, és végül...
Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemb
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. előre tervezett karbantartási munkálatai miatt április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül sem lehet e-matrica és HU-GO viszonylati jegyeket vásárolni.
2018-ban is pályázhatnak az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak.