A munka, a stressz és az állandó rohanás miatt egyre jellemzőbb, hogy a 20-as, 30-as években járó fiatalok is szembesülnek a burnout-tal, azaz kiégnek. Nehezükre esik felkelni, és dolgozni menni, már nem érzik a motivációt, állandó mókuskerékben érzik magukat - írja a joy.hu oldal.
Több száz csepeli lakcímmel rendelkező határon túli kettős állampolgár adhatta le a voksát Budapest 17. számú választókörzetében, Soroksár-Csepelen április 8-án, a parlamenti választások napján úgy, hogy jelentős részük nem vagy csak alig tudott magyarul – írja a hvg.hu.
Megkapta az építési engedélyt a svájci központú Stadler vasúti járműcsoport a legújabb szolnoki beruházáshoz, amellyel forgóváz-üzemének gyártókapacitását duplázza meg.
Napelemes energiatermelő rendszert telepítettek a Budapesti Gazdasági Egyetem öt épületére, ami a környezet védelme mellett jelentős költségmegtakarítást is eredményez.
Szünetel az úthasználati jogosultságok, az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj értékesítése április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Búcsúzott az Európa Ligától Gulácsi Péter klubja a német RB Leipzig, amely 5–2-es vereséget szenvedett a Marseille vendégeként a sorozat negyeddöntőjének csütörtöki visszavágóján
Soha többé ilyet! - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen Budapesten
A kezeletlen magas vérnyomás befolyásolhatja a gondolkodását, az emlékezését és a tanulási képességét, valamint szellemi leépülés is gyakrabban alakul ki hipertóniás betegeknél.
Testünket eredetileg arra tervezték, hogy kora reggeltől késő estig szinte folyamatosan mozgásban legyen, értelemszerűen mezítláb és természetes talajon. Gerincünk S alakú görbületei, talpunk boltozatai, izmaink és ízületeink felépítése mind-mind a napi 16 órás szolgálatot (vadászat, halászat, gyűjtögetés) segítik. Mai életmódunk azonban igencsak t
A Parkinson-kór közel 200 évvel ezelőtti első leírása óta a kutatók mára felderítették a hátterében álló rendellenességek legtöbbjét. A betegség genetikai és környezeti tényezők kombinációjának eredménye, jelenleg utóbbiak szerepe tűnik nagyobbnak.
A Tesla híres merész ígéreteiről: az Elon Musk által alakított márka egy kis túlzással folyamatosan a csőd szélén próbál egyensúlyozni, de ennek ellenére a zseniális vezető mindig képes olyan optimista bejelentéseket tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ilyen volt a legutóbbi is, mely szerint kisebbik SUV-juk, a Model Y – amit egyébként még be sem mutattak – jövő novemberben már…
Vannak legendák, akiket sosem fogunk elfelejteni. Azt hiszem, hogy Ayrton Senna kétség kívül közéjük tartozik, hiszen még azok is ismerik a brazil nevét, akik azt sem tudják mi fán terem a Forma-1. Mondanunk sem kell, hogy ezek alapján mekkora kincsnek számít az a versenyautó, amivel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat a pilóta – most pedig egy szerencsés hazaviheti majd a McLaren MP4/8A…
Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a SPAR.
– Négy éve és idén is nagyot kaszáltak a kamupártok az állami kampánypénzeken: most hárommilliárd forint közpénzt zsebeltek be a Transparency International és a Political Capital számításai szerint.
Komolyan elgondolkodott a gyermekvállaláson a másságát nyíltan vállaló Lakatos Márk (41), főleg azután, hogy egy barátnője megkérte: legyen a babája biológiai apja.
Nem született döntés Szíriáról a nemzetbiztonsági tanács washingtoni ülésén - jelentette be közleményében a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön későn délután.
– Mégsem úgy halt meg VV Fanni (†24), ahogy eddig sejteni lehetett – legalábbis ezt állítják egy rejtélyes levélben, amelyet az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztőségébe juttattak el ismeretlenek.
A német közlekedési miniszter, Andreas Scheuer az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől a német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint.
– Botrány a FEM3 stúdiójában! Baukó Éva (35) és Berki Krisztián (37) az élő adás közben és után csúnyán összekülönbözött, az egykori ValóVilág-játékos később egy videóban azt állította, a férfi a folyosón megfenyegette, pedig korábban még szexuális ajánlatokkal is elhalmozta.
Január-februárban 7 százalékkal nőtt a román ipari termelés 2017. azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A 2,5 milliárd forintnak megfelelő tanácsadói üzletet egy konzorcium nyerte meg. A Morgan Stanley, az Intesa Sanpaolo Group és a Privredna Banka segít a horvát kormánynak.
Mintegy 94 millió forinttal járul hozzá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület több mint ezer hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermek életkörülményeinek javításához - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A német Bild azt írta, hogy a Bayern München vezetősége mindenben megegyezett a jelenleg az Eintracht Frankfurtot irányító Niko Kovac-csal, így ő válthatja a nyáron visszavonuló Jupp Heynckest a bajor csapat kispadján.
„Tökéletesen hidegen hagy” – nyilatkozta György Péter esztéta, miután a Figyelő című hetilap az ő nevét is listázta a magyarországi „Soros-bérencek” között. Mindeközben Iván Júlia, az egyik frontvonalas szervezet igazgatója úgy véli, „rettenetesen szánalmas” a lista. Van olyan alapítvány is ugyanakkor, akik most „feketelistára” kerültek, noha tevék
Az éjszakai órákban záporokkal, zivatarokkal érkezett hidegfront fokozatosan kelet felé helyeződik át, így napközben az ország egyre nagyobb részén süt ki a nap.
Az OECD legfrissebb elemzése szerint Magyarországon regionálisan is rendkívül alacsony a munkanélküliség. Ennek ellenére egyre többet és egyre több helyről lehet hallani arról, hogy hazánbak ágazatokon átívelő munkaerőhiánnyal küzdenek...
Mészáros egyik cége egyedüli indulóként 163 milliós ajánlatot nyújtott be a rá szabott közbeszerzésen, amelyen a NER-ben már nehezen lett volna rajta kívül másnak igazi esélye.
Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - közölte a Budapest Sportiroda.
Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás.
A pártok az idei választási kampányban minden korábbinál aktívabban és eredményesebben használták a közösségi médiát - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Lévai Richárd a közösségi marketing specialistája, és azt mondja: a politikusok háttéremberei most már olyan modern, egyelőre kísérleti fázisban lévő eszközöket is bevetettek, mint a
Leggyakrabban inkább magyar, világszintű vagy amerikai milliárdosokról esik szó, pedig Németországban is számosan élnek olyanok, akiknek Magyarországra nagy hatásuk van. Tudja, ki áll például a Lidl, az Aldi, a Jacobs vagy a Volkswagen, esetleg a Henkel mosóporok mögött? Mennyi pénzük van a leggazdagabbaknak?
A késő délutáni, esti órákban nyugat felől egy hidegfront közelíti meg hazánkat. Hatására a nyugati területeken záporok, zivatarok kialakulására számíthatunk.
A Renault idén 120 éves, erre fel összehozták az év legjobb útját, ahol veteránokat vezettünk. Több mindent, de az Espace volt az, amit minden áron ki akartam próbálni, nagy hiba lett volna kihagyni.
Annyira azért nem para, napközben még így is 18 - 24 fok lesz. Nyugaton és a középső területeken már délelőtt eltűnnek a felhők, ott sok lesz a napsütés, de délután már keleten is egyre kevesebb lesz a borulás. Főleg az ország északkeleti harmadán alakulhat ki zápor, zivatar. Egyébként pedig péntek 13. van, ami a babonára hajlamosaknak mindig izgal
Február végén a Portfolio számolt be elsőként arról, hogy teljesen megváltozik a fizetés az idei év legnagyobb hazai fesztiváljain, a látogatók ugyanis a karszalagjukba épített chippel - ami egyben a belépőjük is - tudnak majd vásárolni....
Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A pártok csütörtökön vették át a Nemzeti Választási Irodától a listás eredményekről szóló jegyzőkönyveket. Összesen 22 ezer jegyzőkönyvet kell átnézzenek. Karácsony Gergely szerint az ellenzék becsapja magát, ha tömeges választási csalásra fogja a vereséget. Erre ugyanis semmilyen jel nem utal.