A spanyol legfelsőbb bíróság összesen több mint ezer év börtönbüntetésre ítélt szerdán két ETA-terroristát egy 2005-ben elkövetett madridi bombamerénylet miatt
Részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bánáti János, az egykori médiavállalkozó ügyvédje.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is állásfoglalásban tiltakozott szerdán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a marosvásárhelyi román tannyelvű Petru Maior Egyetem tervezett egyesítése ellen
Úgy tűnik, nincs olyan ok, amely meggátolná, hogy hat év börtön után feltételesen szabadlábra helyezzék a szlovák Eva Rezesovát, aki 2012-ben ittasan vezetett és négy ember halálát okozta - közölte Borbély Zoltán büntetőjogász az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma tárgyalta szerdán Strasbourgban annak a két menedékkérőnek az ügyét, akiket a testület elsőfokú ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába
A vérnyomást befolyásolja a testhelyzet, a napszak, az érzelmi állapot. Gyakran az orvosi rendelőben magasabb értékek kerülnek rögzítésre, mint az otthon mért vérnyomásértékek. A magasvérnyomás-betegség diagnózisának felállításában, valamint a kezelés hatékonyságának felmérésében is segíthet az otthoni mérés.
A Washington Times szerkesztőségi állásfoglalásában arról ír, hogy Orbán Viktor április 8-án lesújtott a brüsszeli bürokratákra, és egész Európának gyönyörű leckét adott demokráciából
Az alábbiakban a térdsérülések öt leggyakoribb fajtájáról tájékozódhat. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a térdet érintő betegségekről és a hatékony gyógymódokról beszélt.
A kormány reformja miatt több mint két hete sztrájkoló francia vasutasoknak eddig nem sikerült a közvéleményt maguk mellé állítaniuk, s ezzel meghátrálásra késztetni a kormányt. Egy felmérés szerint a franciák 54 százaléka nem tartja jogosnak a megmozdulást. A vasutat rendszeresen használó utasokat képviselő mintegy harminc egyesület szerdán petíci
Megműtötték szerdán Igort, a Szegedi Vadaspark szibériai tigrisét, a macskaféle csípőízületi betegségét saját őssejtjeivel kezelték, ilyen nagyragadozónál ez volt az első hasonló beavatkozás.
Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának drasztikus, akár 300-400 százalékos növekedése miatt az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács április 18-án párbeszédre hívta a felügyeletet és a biztosítótársaságokat. Az eseményen azonban a biztosítótársaságok képviselői nem jelentek meg. Az autóbuszos személyszállítók a helyzet
Házkutatást tartottak szerdán a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche és Audi autógyártó társaságok több németországi telephelyén a VW dízelbotrányával összefüggésben.
Miskolc – Háborog a család, miután a rendőrség közölte: nem nyomoznak tovább az elhunyt futballbíró, Komlósi Lajos (†54) halálával kapcsolatban – tudta meg a Blikk.
Szolnok – Lányos fiút alakít legújabb darabjában Dósa Matyi (30). A Barátok közt egykori Berényi Tónija ma már a Szolnoki Szigligeti Színház oszlopos tagja.
Egykori sztárpilóta fiába zúgott bele Keszthelyi Vivien (17)! A világ legfiatalabb női versenyzőjeként az Audi nagy túraautós, azaz GT-sorozatában idén bemutatkozó sportoló a Forma–1-ben 1997 és 2007 között szerepelt Ralf Schumacher (42) gyermekével, Daviddal (16) alkot egy párt.
– Már a rendőrség is foglalkozik a FEM3 Café műsorvezetőinek perpatvarával: Berki Krisztián (37) ugyanis feljelentette Baukó Évát (35)! Mint ismert, Berkiék élő adásban estek egymásnak, majd vitájuk a közösségi oldalaikon folytatódott.
– Ügyvédje is megerősítette, hogy vallomást tett Gyárfás Tamás (69), akit kedd délután vettek őrizetbe a rendőrök annak gyanújával, hogy ő adott utasítást Fenyő János (†44) médiacézár 1998-as meggyilkolására. A nyomozók gyanúja szerint P. Tamást (50) bízta meg a kivégzéssel.
Folyamatosan nő a munkaerőhiány hazánkban a Profession.hu 2018 első negyedéves jelentése szerint. 17 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek, valamint a feladott hirdetések száma is az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Tovább nőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma, de a legkeresettebb munkaerő a friss jelentés szerint a betanított munkás. A
Kemény kritikát fogalmazott meg szerdán elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament a Bizottság új főtitkárának kinevezésével kapcsolatban, de a kérdőre vont Bizottság a személyzeti szabályzatra hivatkozva elutasította a kinevezési procedúra megismétlését.
Közel 96 ezer lakáshitelre adtak engedélyt a bankok 2017-ben, ami 9 éves csúcsot jelent ezen a piacon. A BankRáció.hu elemzése szerint jól látható az ingatlanpiaci élénkülés a lakáshitelezésben is: 2014 és 2017 között a lakás-adásvételek számának évi 6-28 százalékos növekedésével párhuzamosan 18-32 százalékkal nőtt a lakáshitelek száma. A fokozott
Ez a véleménye az ellenzéki oldal kampányáról Perlaky-Papp Józsefnek. A kríziskommunikációs szakember szerint a kormányzat viszont talált egy olyan témát a kampányban, ami még a rendkívül erős üzenettel bíró korrupciót is devalválta.
Az időjárás is támogatta a PannErgy hőértékesítését az idei első negyedévben. A „zöld papír” a tavalyi 74,42 milliós nyereségből nem fizetne osztalékot, mert a győri beruházásra spórol.
Az első negyedévben világszerte 60,4 millió személyi számítógépet adtak el, nagyjából ugyanannyit, mint egy évvel korábban. A gyártók rangsorát továbbra is a HP vezeti.
Az adósságráta csökkenő pályája mellett a költségvetés is stabilan alakulhat 2023-ig, míg a GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körül mozoghat – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentésében.
Az IBM évek óta zajló szerkezeti átalakításába belefáradt befektetők elfordultak a cégtől, amely képtelen felvenni a versenytársai által diktált tempót.
Földkábel javítási munkák miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópálya bagi csomopontjának térségében csütörtök 10 és 14 óra között a főváros felé - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
Semmi sem szegi a magyarok kedvét: továbbra is sokan döntenek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét. A magasabb fizetések mellett csábító az is, hogy sok helyen nem számít, van-e valakinek végzettsége, a munkatapasztalat a mérvadó....
Az örökségvédelmi törvény áprilisban hatályba lépő módosításai jelentős változásokat tartalmaznak a műtárgyak védelmére vonatkozóan. Elsősorban a lopott és eltűnt kulturális javak visszaszerzése, valamint a végleges és ideiglenes kiviteli engedélyezés terén lesznek változások.
Az EXIM és az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) közös workshopot szervez április 26-án, amelyen Dirk Plutz, az EBRD vezető közbeszerzési szakértője, a közbeszerzéssel foglalkozó terület igazgatója tart előadást. A konferencián részt vevő cégeknek lehetőségük lesz megismerkedni az EBRD általános működésével és a különböző szolgáltatási