A magyar föld védelmében folytatott küzdelmet nem nyertük még meg, új komoly ütközet előtt állunk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Apátfalván
Érdeklődnék, hogy amennyiben 38 évig közalkalmazottként, jelenleg pedig mint alkalmazott dolgozom, a hatályos szabályok szerint igénybe vehető-e a nők 40 nyugdíj? Ha igen azt hogyan és mikor lehet igényelni? Alkalmazott esetén van olyan, hogy "sétáló idő"?(egészségügy) Napra pontosan le kell teljen a 40 év?
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint az európai uniós források nélkül ma nem Orbán Viktor lenne Magyarország kormányfője
A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését - közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
Februárban 131,8 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 3,5 százalék növekedés tavaly februárral összevetve - közölte hétfőn a nemzetközi acélipari szövetség (The World Steel Association - worldsteel).
A nyirokcsomók a szervezetben elszórtan, a nyirokerek mentén elhelyezkedő, a nyirokrendszer részét képező szervek. Kb. 500-600 nyirokcsomó található a nyak, a hónalj, a mellkas, a has és az ágyék régiójában. Szűrő funkciót töltenek be, fő szerepük a kórokozókkal szembeni küzdelem.
A szív nem csak a szimbolikában kapcsolódik szorosan a szerelemhez, szenvedélyhez, szexuális együttléthez, hanem a valóságban is. A szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) megbetegedések a boldog együttlét örömét tehetik tönkre. Mindenki számára fontos információ, hogy a korán észlelt esetek 90 százalékában a probléma kezelhető, vagy a tünetek jel
Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Ismerje meg a cukorbetegség fő tüneteit, első jeleit!
Budapest és Miskolc után Szombathelyen kezdi meg szolgáltatását áldozatsegítő központ, a belvárosban, a Thököly utca 14-es szám alatt található kríziscentrumot Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg hétfőn.
Továbbra is az Egyesült Államok és Kína az Európai Unió két legfontosabb külkereskedelmi partnere, az export vonatkozásában az előbbi, az importban az utóbbi áll a rangsor élén - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
Debrecen – Biztos csak viccel a főnök, ez nem lehet igaz! – gondolta Mezei Máté (23) pizzafutár, amikor főnöke, Fazekas László rábólintott a szokatlan alkura: néhány ezer lájk a Facebookon egy fotóra, és Máté egy jobb, gyorsabb motorral szállíthatja a pizzákat a jövőben.
A pénzintézetek által a Magyarországon kihelyezett új lakáshiteleknél legalább 20 százalékos, az újonnan folyósított személyi kölcsönöknél több mint 25 százalékos növekedésre számít az idén az Erste Bank, míg a pénzintézet hitelállománya ebben a két szegmensben ennél is dinamikusabban bővül majd - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes a ban
– Beadta a válókeresetet Dancs Annamari (37), így nemsokára hivatalosan is különválhatnak az Operettszínház művésznője és kollégája, Kerényi Miklós Máté (35) útjai.
Megkezdődött az állami gondozott gyermekek korszerű körülmények közé helyezését célzó program utolsó fejezete, amellyel az egyik legfontosabb állomásához érkezett a magyarországi gyermekvédelem megújulása - mondta Czibere Károly hétfőn Somogyváron.
A rendhagyó tél, benne a szokatlanul meleg hónapok, majd a fagyos tavaszkezdet nem okozott károkat a szőlőültetvényekben a mátrai és az egri borvidéken, sőt a hideg márciusi idő gyéríthette a kora tavasszal támadó kártevőket is.
A szigetország és az EU hosszúra nyúló válása továbbra is a politikai történések meghatározó tényezője (legalábbis az Egyesült Királyságban), de a jelek szerint a Fidelity International elemzői nem nagyon aggódnak. Globális viszonylatban háromnegyedük arra számít, hogy a következő két évben a Brexit nem lesz hatással az általuk vizsgált vállalatok
A hitelszakértő szerint sokkal tudatosabbak lettünk a hitelfelvétel kapcsán. Míg a válság előtti időszakban egyáltalán nem volt mérce, hogy a törlesztőrészletet tudja-e fizetni majd az ügyfél.
Nyersbeton, acél és üveg felhasználásával dobták össze ezt a kecót, amellyel a tervezők a kalandorokat szerették volna közelebb hozni a brazil dzsungelhez.
Évente 450-500 millió, különleges eljárással "gyártott" tyúktojásra van szükség az influenza elleni oltóanyagok előállításához. Ezeket a speciális gazdaságokban előállított tojásokat nem lehet megenni. Érdekességek az influenza elleni oltás gyártásáról.
Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe - közölte az Európai Parlament hétfőn.
Egy friss felmérésből kiderült, a német autókereskedők jelentős hányada véli úgy, hogy csak 10-50 százalékos kedvezmény segítségével tudja majd értékesíteni az Euro 5-ös dízelmotorral szerelt használt járműveit Voltak, akik állítják...
Ólommérgezés, majd gázolás miatt pusztult el az a 22 éves parlagi sas, amelyet december 12-én lakossági bejelentés után talált meg Mátraalján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Az utóbbi években megfigyelhető, kamatok terén végbement csökkenés a személyi kölcsönöket sem kerülte el: a korábban gyakran 20 százalék kamattal nyújtott kölcsönöket sok esetben már 10 százalék alatti kamatozással is fel lehet...
A jövő év nyaráig két lépésben kivásárolja az Opus-csoport a prágai központú Energetický a Průmyslový Holding (EPH) Mátrai Erőmű Zrt.-ben szerzett ötvenszázalékos tulajdonrészét.
A Bónusz Brigád számára fontos a magyar internetezők véleménye, hiszen Magyarországon ez az oldal értékesíti a legtöbb élményt, kikapcsolódást és szolgáltatást. A tudatos internetezés elkötelezett támogatójaként 2017 szeptemberében útjára indította a GKI Digital szakmai közreműködésével a "Ti mondjátok el Magyarország véleményét" című kutatás-soroz
Évente milliós nagyságrendben nő a lakossága, amelynek egyharmada szegény. Kemény rendőrállam, a kínzás, kivégzés, politikai letartóztatás szinte mindennapos, ennek ellenére néhány éve már volt ott egy felkelés. Európa félrenéz, vagy még több fegyvert szállít neki. Kitalálod, melyik ország ez?
A közkeletű népi bölcsesség szerint elvesztegetett szavazat lehet a bejutási küszöb alatt álló pártokra adott szavazat. A számok mást mutatnak, viszonylag kis kockázattal nagyot lehet nyerni.
A közepesen és erősen felhős időszakok mellett a legtöbb helyen csupán rövid időre süt ki a nap. Elszórtan várható eső, zápor, délután, este délnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű. Késő estére 1 és 6 fok közé csökke
A hatályos társadalombiztosítási szabályoknak megfelelően öregségi teljes nyugdíj annak a személynek állapítható meg, aki betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárát, rendelkezik legalább 20 év nyugdíjjogosultságnál figyelembe vehető szolgálati idővel, és azon a napon, amelytől az öregségi nyugdíj megállapításra kerül nem áll biztosításra kötelező jogviszonyban.