Helyi krumplit fog használni a McDonald's Oroszországban, hogy ezzel is csökkentse a devizamozgások negatív hatását. A McDonald's már a Szovjetunió összeomlása óta jelen van Oroszországban, az első üzletet már 1990-ben megnyitották...
Budapesten 11 százalékra csökkent a nem lakott – vagyis idényszerűen lakott, más célra használt és üresen álló – lakások aránya. A községekben viszont 15 százalékra nőtt az arányuk. A vevők körében legnépszerűbb 30-60 négyzetméteres lakások közül a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban 60-60 ezer ingatlanban nem laktak 2016-ban. Ha az üresen álló l
Egy kolumbiai banánszállítmányba rejtve rekord mennyiségű, összesen több mint 8,7 tonna kokainra bukkantak a spanyol hatóságok a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjében – jelentette be a spanyol belügyminiszter szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be.
Az eddiginél több keskenytörzsű, A320-as családba tartozó repülőgépet akar gyártani az Airbus a jövő évtől, mert nagyon nagy a kereslet a típusra – erősítette meg a cég szóvivője szerdán az ezzel kapcsolatos lapértesülést.
Állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaság valósítja meg az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumát, ehhez 720 millió forintot biztosít a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) múlt héten „Tájékoztatás technikai problémáról” témával úgy küldött a július 1-jén hatályba lépő valós idejű adatszolgáltatás ügyében levelet az érintetteknek, hogy az összes címzett neve és e-mail-címe látható az összes címzett számára, tehát nem a megszokott titkos másolat formátumot használták – írja olvasói levelekre hivatkozva az index.hu.
Megérkezett a Facebook várakozásoknál jobb negyedéves jelentése. Az 1,35 dolláros elemzői várakozásokkal szemben 1,69 USD lett a nettő részvényenkénti profit. Az árfolyam hosszabb távú mozgását azonban vélhetően jobban befolyásolja...
Az amerikai Teradyne cég 121 millió euróért felvásárolja a dán a Mobile Industrial Robots vállalatot, amely az együttműködő autonóm mobil robotok vezető beszállítója ipari alkalmazások számára.
Újabb együttműködési megállapodást kötött a Siemens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME).; a cég már húsz éve támogatja az egyetemet, a szeptemberben kezdődő tanévre kötött együttműködési megállapodást szerdán írták alá Budapesten, Joe Kaeser, a Siemens AG globális elnök-vezérigazgatója jelenlétében - közölte a cég az MTI-vel.
A France Football francia sportlap szerint Lionel Messi, az FC Barcelona argentin sztárja 126 millió euró (39,2 milliárd forint) jövedelemhez jut a 2017/18-as szezonban, ezzel ő a világ legjobban kereső labdarúgója.
A Meseautó című zenés vígjátékkal nyitja meg kapuit augusztus 18-án a felújított nyíregyházi szabadtéri színpad; ez az előadás lesz egyben a következő kőszínházi évad első bemutatója a nyírségi megyeszékhely teátrumában.