Jelentősen gyengült az orosz rubel az euróhoz és az amerikai dollárhoz képest, a moszkvai tőzsde irányadó indexei pedig zuhantak hétfőn a szíriai helyzet kiéleződése miatt, valamint az Oroszországot sújtó újabb amerikai szankciók elrendelése miatt.
A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.
Jó hangulatban indul a hét az amerikai tőzsdéken, a vezető amerikai indexek másfél százalék feletti erősödéseket mutatnak azzal párhuzamosan, hogy enyhültek a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek és a technológiai papírok is...
A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.
Hatalmasat esett az orosz tőzsde az amerikai szankciók kibővítése után, tíz százalék körül szakadtak az indexek. A BUX is szépen emelkedett, de az úgynevezett Mészáros-cégek kifejezetten száguldottak, limittel. Amerikában ismét bizakodóak a vámháborúval kapcsolatban és száguldanak az indexek, Európában szerény emelkedés volt.
Nigéria egyre inkább Afrika növekedési motorjaként hívja fel magára a figyelmet, a gyorsan népesedő ország egyre fontosabb szerepet játszik az európai autóiparban is.
Jelentősen gyengült az orosz rubel az euróhoz és az amerikai dollárhoz képest, a moszkvai tőzsde irányadó indexei pedig zuhantak hétfőn a szíriai helyzet kiéleződése, valamint az Oroszországot sújtó újabb amerikai szankciók elrendelése miatt.
Az online videotartalmak elérhetőségének növekedése ellenére nem csökken a tévé előtt töltött idő, a korábbi évekhez hasonlóan tavaly átlagosan napi 2 óra 56 percen át tévéztek az emberek a világon – közölte az Eurodata TV médiakutató intézet hétfőn a televíziós szakma cannes-i vására, a MIPTV alkalmából.
Délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, többnyire közepesen és erősen felhős időszakokra számíthatunk, kedden estefelé csökken majd jelentősebben a felhőzet.
A bértárgyalásokhoz kötődő sztrájk miatt a Lufthansa német légitársaság kénytelen volt törölni nyolcszáz járatát a keddi napra. Közben az Air France dolgozói is sztrájkolnak. A sztrájk miatt a Lufthansa több budapesti járatát...
A bértárgyalásokhoz kötődő sztrájk miatt a Lufthansa német légitársaság kénytelen volt törölni nyolcszáz járatát a keddi napra. Az Air France dolgozói is sztrájkolnak kedden, a légitársaság járatainak negyede nem fog közlekedni aznap.
Átlagosan 10 000 forint körüli összeget tervezünk elkölteni az elkövetkező fél évben hagyományos, digitális és hangoskönyvekre – többek között ez is kiderül a Vatera saját, több mint 8500 felhasználó részvételével készült friss felméréséből. Elsősorban a gyermekkönyvek, bestsellerek, szakkönyvek, történelmi és fantasztikus regények pörögnek. A besz
Nem tettek eleget a Facebook adataival történő visszaélések ellen - írta Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója abban az írásos nyilatkozatban, amelyet a keddi kongresszusi meghallgatásra készített...
A Duna House Cégcsoport franchise ingatlanközvetítő hálózatai 20 százalékot meghaladó éves növekedéssel 2,4 milliárd forint jutalékbevételt értek el az idei első negyedévben - tette közzé a cégcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miután enyhültek az esetleges amerikai-kínai kereskedelmi háború kirobbanása miatti aggodalmak.
Az MKB Bank beárazta a Konzum-részvényeket, az elemzés szerint a BÉT prémium kategóriájában forgó Konzum részvények fair értéke az árfolyamra jutó egy részvény könyv szerinti értékének 2,13-szorosa. A Konzum egy részvényre jutó könyv szerinti értéke a 2017. évi IFRS szerint konszolidált, nem auditált adatok alapján 1958 forint volt, a fair értéke 4
Alig egy hónap múlva indul útjára az Atlas V nevű rakéta, fedélzetén a NASA legújabb Marskutató-szondájával, az InSight-tal. A Vörös Bolygón egyelőre csak robotok élnek, az általuk gyűjtött adatok azonban lehetővé teszik, hogy megtervezzük az emberek érkezését is. Májusban történetet ír majd az űrközpont – de mit vizsgál majd az InSight? Megmutatju
Valósággal szárnyalni kezdett az alumínium árfolyama azt követően, hogy az Egyesült Államok a múlt hét végén új szankciókat jelentett be Oroszországgal kapcsolatban, amelyek többek között az egyik orosz alumíniumipari óriást, a Rusalt...
Jó hangulatban indult a hét az amerikai tőzsdéken, a Dow 440 pontos pluszban is járt, de a nap végére elfogyott a lendület, végül minimális pluszban zártak az irányadó amerikai indexek.Elolvadtak a pluszok a nap végére 2018.04.09 22:01A...
A Kreml jogtiprásnak tekinti a legújabb amerikai szankciókat, és kész mindent megtenni annak érdekében, hogy minimalizálja annak káros hatását - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A bértárgyalásokhoz kötődő sztrájk miatt a Lufthansa német légitársaság kénytelen volt törölni nyolcszáz járatát a keddi napra. A vállalat arra kéri az utasokat, hogy a reptérre indulás előtt ellenőrizzék járatuk állapotát a Lufthansa.com webhelyen. Több Frankfurtba, illetve Münchenbe, valamint Párizsba induló budapesti járat nem közlekedik kedden.
Az Air France francia légitársaság dolgozóinak újabb sztrájknapján kedden a járatok negyede nem fog közlekedni. Ez lesz a hatodik munkabeszüntetés a februárban indult tiltakozás során.
A bértárgyalásokhoz kötődő sztrájk miatt a Lufthansa német légitársaság kénytelen volt törölni nyolcszáz járatát a keddi napra. A vállalat arra kéri az utasokat, hogy a reptérre indulás előtt ellenőrizzék járatuk állapotát a Lufthansa.com webhelyen.