Mintegy harminc százalékkal bővült az új személyautók eladása az első negyedévben – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az InfoRádióban. Erdélyi Péter szerint idén akár 120 ezernél is több új autó adhatnak el a kereskedők.
12 százalékkal emelkedhetnek a bérek a Skodánál. Hónapok óta folytak az egyeztetések a munkáltatói és a munkavállalói oldal között arról, hogy mekkora béremelést kapjanak a Skoda dolgozói, a munkáltató legutóbb már 10 százalékos...
Tart a britek uniós kilépésének negatív hatásaitól a Ford, ezért igényelt banki licenszet Németországban, amit most meg is kapott, sőt, az év második felében már pénzintézetet indít Németországban az autógyártó finanszírozó részlege....
Egyes elemzők úgy látják, hogy az amerikai elnök által kirobbantott vámháborúra adott kínai válaszlépés a német autógyáraknak sokkal jobban fáj majd, mint a Fordnak vagy a GM-nek.
A Kína-KKE Befektetési Együttműködési Alap II (China-CEE Investment Cooperation Fund II) saját tőkéje elérte a 800 millió dollárt, a megcélzott 1 milliárd dolláros saját tőkeérték elérése és a jegyzések lezárása az év végére...
Egyre népszerűbb a tömeges szálláshely-szolgáltatás Magyarországon, ami az egymás hatását erősítő munkaerő- és ingatlanpiaci trendekkel magyarázható - mutat rá egy friss piaci elemzés. Hazánkban több mint 35 ezer ember hiányzik...
Az Oroszországgal szembeni legújabb amerikai szankciók miatt több orosz vállalat részvényárfolyama is nagyot esett, miközben a szélesebb részvény- és devizapiacon csak korlátozottak a hatások. Az Egyesült Államok orosz magánszemélyekkel...
Az Oroszországgal szembeni legújabb amerikai szankciók miatt több orosz vállalat részvényárfolyama is nagyot esett, miközben a szélesebb részvény- és devizapiacon csak korlátozottak a hatások. Az Egyesült Államok orosz magánszemélyekkel...
A Kína-KKE Befektetési Együttműködési Alap II (China-CEE Investment Cooperation Fund II) saját tőkéje elérte a 800 millió dollárt, a megcélzott 1 milliárd dolláros saját tőkeérték elérése és a jegyzések lezárása az év végére várható – közölte az Exim.
Jelentős változáson esett át a klímaváltozás miatt az elmúlt néhány évben az északi-sarkvidék legnagyobb víztömegű tava, a kanadai Hazen-tó – állapította meg egy osztrák-kanadai kutatócsoport, amely a Nature Communications című szaklapban számolt be eredményeiről.
A tegnapi kirobbanó jókedv után ma ismét pocsék hangulatba kerültek a világ nagy tőzsdéi, miután megint mérgesedik a vámvita az USA és Kína között. A Mercedes szépen növelte eladásait, mégis nagyot esett a részvénye, de annak is megvan az oka. Nem fogod kitalálni, ki adott-kapott engedélyt kriptodevizák vásárlására.
Jelentősen, 56 százalékkal rekordszintre nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben, amelyben nagy szerepet játszott a félvezetőket gyártó ágazat jó teljesítménye.
Az átlagos öregségi nyugdíj összege majd' 440 euró, a korengedményes nyugdíjé pedig 414 euró volt Szlovákiában az előző hónapban. Átszámítva ez magasabb összeg, mint a magyar átlagos juttatások – írja a napi.hu.
Először sikerült halott neutroncsillagot felfedezni a Tejútrendszeren kívül. Az Európai Űrügynökség (ESA) közlése szerint egy gyenge mágneses mezővel rendelkező, izolált égitestről van szó.
Közzétette közgyűlési határozati javaslatait a Masterplast. A Masterplast 2018. április 27-én tart közgyűlést. A közgyűlés a 2017-es eredmény után fizetendő osztalékról a részvényesek előterjesztése alapján határoz, dönt...
„Híradós vagyok, nem beszélhetek arról, kire szavazok” - mondta Szellő István, miután a TV2 sztárjai közösen nyilatkoztatták ki, hogy ők Orbán Viktorra voksolnak.
Péntektől vasárnapig, 7-től 19 óráig tartanak nyitva a kormányablakok, hogy biztosítsák az ügyfelek részére a választási jog zavartalan gyakorlását – tekintettel arra, hogy szavazni csak érvényes személyi okmányokkal lehet. Így lesz ez Csongrád megye tizenkét kormányablakában is.
Nem sokáig emelkedtek a tőzsdék, három emelkedő nap után ma újra masszív lefordulást látunk, a kereskedelmi háború fenyegetése miatt vonulnak újra fedezékbe a befektetők.Begyorsult 2018.04.06 19:54Egyre rosszabb a hangulat az amerikai...
Nem sokáig emelkedtek a tőzsdék, három emelkedő nap után ma újra masszív lefordulást látunk, a kereskedelmi háború fenyegetése miatt vonulnak újra fedezékbe a befektetők.Egyértelműen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi...
A vállalkozások fele úgy gondolja, hogy az ellátásilánc-stratégiájuk már elévült és nem igazodik a jövő üzleti igényeihez. Ezeknek a vállalatoknak egyetlen esélye, ha megújítják folyamataikat, hiszen a rosszul működő ellátási lánc egyszerre növeli a költségeket és csökkenti a bevételt. Az ellátásilánc-folyamatok korszerűsítésével növelhető a hatéko
Február 26-án az osztrák közszolgálati televízió ZIB Magazinjában több valótlan állítás is elhangzott Mészáros Lőrinccel kapcsolatban. Az üzletember helyreigazítást kért a csatornától. A peren kívüli megállapodás értelmében az ORF április 6-i, azaz péntek esti adásában eleget tesz a kérelemnek. A riportban szereplő valótlan állításokat a hazai sajt
Nem sokáig emelkedtek a tőzsdék, három emelkedő nap után ma újra masszív lefordulást látunk, a kereskedelmi háború fenyegetése miatt vonulnak újra fedezékbe a befektetők.Egyértelműen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi...
Újra érdemes figyelni a 200 napos mozgóátlagot az S&P 500-nál. Ma simán eleshet. És akkor majd sokan úgy gondolják, jöhet a zuhanás. Tegnap már egyre távolabbinak tűnt, ma újra karnyújtásnyira került az S&P 500-nál a 200 napos mozgóátlag...
Átmeneti mérséklődés után ismét emelkedik a hőmérséklet a hétvégén. A vasárnapi országgyűlési választás napján sok napsütés várható, többfelé 20 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A részvényárfolyamok a mélyben, az arany meg csak kapaszkodik felfelé. Miközben a részvénypiacokon folyik a vér, a befektetők fedezékbe vonulnak, és alternatívákon gondolkodnak. Kézenfekvő, hogy a klasszikus menekülő termékekbe menekülnek...
A gazdák földhöz juttatását szolgálja a földterületek tulajdonviszonyainak tisztázása 2018-2022 között; a program költsége mintegy 9,5 milliárd forint - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Fonyódon, 21. gazdafórumán....
Nem sokáig emelkedtek a tőzsdék, három emelkedő nap után ma újra masszív lefordulást látunk, a kereskedelmi háború fenyegetése miatt vonulnak újra fedezékbe a befektetők.Egyértelműen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi...
Az okos kommunikációs eszközöket használó magyarok több mint fele hajlandó lenne szemet hunyni a reklámok felett az ingyenes wifiért cserébe – derül ki a PushAir legfrissebb kutatásából. A felhasználók jellemzően a bejelentkező képernyőn hajlandóak a reklámfogyasztásra, de ha 15-30 percenként kellene megnézniük egy-egy üzenetet, akkor sem mondanána
A kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedésének a lehetősége a csütörtökön még emelkedő olajárakat is fordulatra kényszerítette. A Brent nyersolaj ára 0,72 százalékkal, hordónként 67,8 dollárra, a WTI ára 0,82 százalékkal, 63,02 dollárra csökkent.
Programjaik munkaügyi fejezeteiben az egyenlőtlenségek csökkentését tűzte ki célul mind a három párt. Így akár koalícióra léphetnek, amiből nem hagyhatnák ki a DK, Együtt, Momentum pártokat sem. Az egyetértés oka, hogy az elmúlt évtizedben nem sikerült csökkenteni a szegénységet.
A Kína–KKE Befektetési Együttműködési Alap II (China-CEE Investment Cooperation Fund II) saját tőkéje elérte a 800 millió dollárt, a megcélzott 1 milliárd dolláros saját tőkeérték elérése és a jegyzések lezárása az év végére várható.
Perzsa leopárd egyeddel gazdagodott a pécsi állatkert: a Sara nevű, hároméves nőstény a már a mecsekoldali vadasparkban élő nyolc éves Taian elnevezésű hím társa lesz.