Több mint ötven, korábban ismeretlen ábrát, geoglifát fedeztek fel helyi régészek a perui Nazca-sivatagban, a világhírű Nazca-vonalak feltérképezése közben.
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea legyőzte az olimpiai címvédő Monica Puigot a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.
A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát - jelentette a Facebook-profilján pénteken Mark Zuckerberg, a közösségi platform alapítója és elnök-vezérigazgatója.
Az Ausztráliában élő Russel Crowe filmes relikviáiból, festményeiből, ékszereiből, óráiból és sporteszközeiből tartottak árverést Sydneyben a színész 54. születésnapján.
Csúcsot döntött a légi forgalom emelkedése februárban a több mint 250 társaságot tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint. A bővülésből Budapest is kivette a részét.
Több mint kétszáz kanyarós megbetegedést és újabb halálesetet regisztráltak a héten Romániában, ahol így 46-ra emelkedett a fertőző betegségben az elmúlt két évben meghalt emberek száma – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) pénteken közzétett jelentéséből.
Az amerikai Vilas Capital Management elnök-vezérigazgatója kérlelhetetlen számításokkal alátámasztva jósolt szomorú véget Elon Musk autógyártó cégének a FOX Business élő adásában.
Csaknem nyolcmillió embert várnak, hogy leadják szavazataikat a csaknem két tucat párt egyikére és az egyéni képviselőjelöltekre. A jelöltek már nem léphetnek vissza, az egész országban jelenleg is zajlik a szavazólapok és az urnák szétosztása. Leghamarabb vasárnap éjjel tudjuk meg az előzetes eredményeket, a végleges számokra azonban egy hetet is
Az Allianz által nemrég publikált “A mesterséges intelligencia térnyerése: kilátások és újonnan felmerülő kockázatok” című jelentésről szóló cikksorozat harmadik részében azt nézzük meg, hogy konkrétan hol és mire is lehet használni a mesterséges intelligenciát egy biztosítónál.
Csaknem nyolcmillió embert várnak, hogy leadják szavazataikat a csaknem két tucat párt egyikére és az egyéni képviselőjelöltekre. A jelöltek már nem léphetnek vissza, az egész országban jelenleg is zajlik a szavazólapok és az urnák szétosztása. Leghamarabb vasárnap éjjel tudjuk meg az előzetes eredményeket, a végleges számokra azonban egy hetet is
A kivitelezési költségek lassan az egekbe törnek, és a folyamatosan dráguló építőanyagok és emelkedő munkabérek miatt még nem is látszik a folyamat vége. A fejlesztőket azonban nemcsak a drasztikus költségemelkedés sújtja, hanem...
Főállású munkaviszony mellett lehet-e valaki tanácsadó csak egy cégnél – nem főállású – katás vállalkozás keretében anélkül, hogy a jogviszonyt a NAV munkaviszonnyá minősítené? – kérdezte az Adózóna olvasója. Szakértőnk, Kocsis Zoltán közgazdász válaszolt.
Belehajtott a tömegbe egy kisteherautó szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint legkevesebb hárman – a kisteherautó vezetőjével együtt négyen – meghaltak és többen megsebesültek.
A négynapos Szentendrei Sörmajálison a sörkülönlegességek mellett koncertek, könnyűzenei tehetségkutató verseny, gasztronómiai események, utcabál és gyermekprogramok várják a látogatókat április 28-tól május 1-jéig a Dunakorzón és környékén - közölte a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Boris Johnson brit külügyminisztertől kért találkozót Oroszország londoni nagykövete az angliai Salisbury városában március elején történt mérgezéses incidens ügyében.
Már nem annyira befogadó a svéd társadalom a migránsokkal szemben, így szembe került a kormánnyal - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Az erőszak ellen tüntettek a németországi Kandelben, ahol tavaly decemberben egy afgán férfi megölt egy német lányt, aki korábban a barátnője volt; a tüntetők egy része Orbán Viktor nevét skandálta - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti híradójában.
A következő hónapokban tovább gyorsul az ipari termelés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, az ipar teljesítménye a második fél évben nőhet látványosabban, éves átlagban 5-8 százalék körüli emelkedést várnak.
Rekord kihasználtsággal üzemeltek az utasszállító repülőgépek februárban, de a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elemzése szerint a növekvő kerozinárak visszafoghatják az utasforgalom bővülését.
A várt szerény növekedés helyett csökkent februárban a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett előzetes adatai szerint.
A Tunsgram márkanév erősítésével, új termékek fejlesztésével stabilan működő, globális vállalatot építenek magyarországi bázisról kiindulva a világítástechnika területén - mondta Jörg Bauer, a Tungsram-csoport elnök-vezérigazgatója.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nagy valószínűséggel beszünteti tárgyalásait az új kormánykoalíció létrehozásáról az ANO mozgalommal, és ellenzékben marad - közölte Jan Hamácek pártelnök csütörtökön késő este, azt követően, hogy a CSSD és az ANO vezetői nem tudtak megegyezésre jutni az új kormány személyi összetételéről.
Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Biharkeresztesen, a Viastein Kft. ünnepségén, amelyen felavatták a cég térkőgyárát és elhelyezték az új térkőnemesítő üzemcsarnok alapkövét.
Tavaly a világ leggazdagabb emberei is nagyot kaszáltak a részvénypiacok kedvező mozgásából, az Amazon szárnyalásának köszönhetően például Jeff Bezos megelőzte Bill Gatest és az első helyre küzdötte fel magát. Csakhogy idén a részvénypiacok...
Milyen bérpótlékok illetik meg az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozókat? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász válaszolt.
Ma zajlik az országgyűlési képviselők választása, a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, illetve 117 külképviseleten személyesen szavazhat. Azok a választópolgárok...
Portfoliós kollégáink néhány héttel ezelőtt olyan autókat teszteltek, melyekből az alapváltozatú modellek is csak 8 millió forint felett érhetőek el, ami sok magyar számára túlságosan sok pénz egy autóért. Ugyanakkor kíváncsiak...
A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítását támogató pályázati felhívás jelent meg 4,5 milliárd forint értékben - mondta az MTI-nek Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Kigyulladt az a New York-i toronyház szombaton, amelyben Donald Trump amerikai elnök otthona és vállalatbirodalmának irodái is vannak. Sajtójelentések szerint a tűznek egy halálos áldozata és több sérültje is van. New York város tűzoltósága...
Reggel hatkor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson. A szavazásra jogosultak legkésőbb este hét óráig adhatják le két szavazatukat. A legelső eredmények este tíz óra körül várhatók majd. De mi kell ahhoz, hogy szavazhass?
Ma zajlik az országgyűlési képviselők választása, a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, illetve 117 külképviseleten személyesen szavazhat. Azok a választópolgárok...