A titkos megbeszélésen arról volt szó, hogyan folytassák az Európába történő orosz gázszállítást ukrán területen keresztül és a jövőre lejáró gázszállítási szerződést is felülvizsgálnák.
Az új közigazgatási perrendtartás miatti szemléletváltás hatására bővül a közigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésének köre. A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben a vállalkozások évente átlagosan 20-30 kártérítési pert indítanak, holott ez a szám nagyobb is lehetne, mert van mód arra, hogy a NAV-val szemben pert nyerjenek a cégek.
Több mint duplájára nőtt Romániában a folyó fizetési mérleg hiánya az idei első két hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest, a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke pedig 3,17 százalékkal elmaradt a tavaly január-februári szinttől - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR) pénteken.
Forgalmi változások lesznek ma és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik.
Újabb kriptovalutával kapcsolatos figyelmeztetést adott ki a felügyelet, ezúttal egy osztrák székhelyű cég által kínáltakkal kapcsolatban intenek óvatosságra.
Befektetésbarát szemlélet jellemzi a magyar gazdaságpolitikát, a vállalkozási adó alacsony, a kormány mindent megtesz a külföldi tőke bevonzásáért számos kedvezménnyel - mondta Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1 aktuális csatornán.
A gyerekek pénzügyi nevelése elengedhetetlen ahhoz, hogy később, felnőtt korukban megfelelő, felelősségteljes döntéseket tudjanak hozni. Az is köztudott, hogy fontos már általános iskolás korban megtanítani az alapokra, hogy később...
Véget ért a választás, így elkezdhetünk foglalkozni azzal, hogy lakáspiaci szempontból milyen intézkedéseket várunk, vagy milyen témákkal lenne érdemes foglalkozni a régi-új vezetésnek. Az egyik leginkább várt dolog a kedvezményes...
Több mint a negyedével múlja felül ma már a diplomás nők száma Magyarországon a férfiakét – összegzi a legfrissebb HVG hetilap a 2016-os kis népszámlálás nemrégi közzétett adatait.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában. Oroszország a leghatározottabban...
A februárban is folytatódó építőipari fellendülés nyomán kormányzati szereplők és elemzők egyaránt arra számítanak, hogy ezt az évet is kiemelkedő teljesítménnyel zárja az ágazat.
Karbantartási munkálatok miatt ma és vasárnap a teljes vonalon pótlóbusz jár a csepeli (H7-es) HÉV helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Ideális helyzetben általában a húsvét utáni időszakban indul meg a nyári abroncsok cseréje. Azonban nem minden autótulajdonos gondolja át ennek fontosságát, és a nyári időszak során is fennmaradnak a téli abroncsok. Ezzel nem csupán...
Az év első három hónapjában a Kaspersky Lab kutatói nagymértékű APT aktivitást észleltek főként Ázsiában – a kiberincidensek több mint 30 százalékát sorolhatjuk ide az első negyedév időszakából. A közel-keleti régióban is megfigyelhető volt az APT-k tevékenysége, számos új technikával kiegészülve. De milyen trendek várhatók?
Theresa May brit miniszterelnök szerint még tart a brit királyi légierő (RAF) szíriai célpontokra mért hajnali légicsapásainak kiértékelése, a brit kormány azonban "bizodalommal" kijelentheti, hogy a bevetés sikeres volt. Az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője "jogilag megkérdőjelezhetőnek" nevezte az akciót.
A világ valaha elkészült legdrágább süteménye 75 millió dollárba, vagyis közel 19 milliárd forintba került. A receptben a hagyományos cukor és tojás mellett olyan alapanyagok is szerepelnek, mint a gyémánt. Nem ez az egyetlen millió...
Méltánytalan az a költség, amit a bankrendszernek kell viselnie a törvényileg előírt havi kétszeres ingyen készpénzfelvételért – mondta pénteken Csányi Sándor, az OTP Bank vezetője.
A bűnözők egyik kedvelt lopási módszere, hogy miközben az autó tulajdonosa nem figyel - például éppen az autót tankolja -, addig a tolvajok a jármű másik oldaláról a gépkocsihoz lopakodnak és kilopják a benne található értékeket....
Elon Musk kemény kommentárt fűzött hozzá az Economist egyik cikkéhez a Twitteren, amelyben arról írtak, hogy az amerikai elektromosautó-gyártónál hamarosan újabb tőkeemelést hajthatnak végre. A Tesla vezére amellett, hogy kiosztotta...
Itt a tavasz, ami azt jelenti, hogy egyre több időt töltünk kertjeinkben, ám ezzel párhuzamosan a kerti munkálatok is aktuálissá válnak, kertjeink és növényeink vízigénye is megnő. Mindez egyszerű műveletnek tűnhet, de mégsem az. Mikor és mennyi vizet locsoljunk? Egy szakértő segít eloszlatni a tévhiteket.
Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására – közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel.
Nemcsak kinézetében újul meg hamarosan a Gmail, a Google levelezőrendszere, hanem új szolgáltatások is lesznek rajta. Az egyik ilyen, hogy beállíthatjuk, mikor tűnjön el az elküldött levelünk.
Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél, most kezdi elfoglalni azt a helyét a nemzetközi turisztikai piacon, ahová kerülnie kell - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke szombaton az M1 aktuális...
Egy vállalkozás céges autó mellett helyi utazási bérletet is szeretne juttatni üzletkötőinek. Megteheti-e ezt adómentesen? Kérdésére Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Budapest és Magyarország egyre népszerűbb úti cél, most kezdi elfoglalni azt a helyét a nemzetközi turisztikai piacon, ahová kerülnie kell - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
A magyar internetezők fele keresi a közterületeken az ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat. Közülük sokan akár negyedóránként is hajlandók egy-egy hirdetést megnézni, ha cserébe jó minőségű a hozzáférés - derül ki PushAir magyar innovatív vállalat kutatásából.
Szombaton a fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett napos idő várható csapadék nélkül. Éjszakától dél felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely vasárnap tovább vastagszik, délután a Dunántúlon, estétől keletebbre is már sokfelé erősen felhős lesz az ég.
Kilőtt az építőipar 2018-ban: januárban több mint 40 százalékkal, februárban pedig több mint 25 százalékkal bővült a termelés az előző év azonos hónapjához képest - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.
A családi vállalkozások tulajdonosainak mindössze 18 százaléka gondolkodik a cégeladáson a vállalatnál történő generációváltás formájaként – derült ki a BDO Magyarország és az Opten közös hiánypótló felmérése szerint.
Csaknem két és fél milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg a szekszárdi borvidék borászatai a Vidékfejlesztési program (VP) támogatásával, a beruházások több helyen is hozzájárulnak a palackos borok mennyiségének növekedéséhez
Eddig országuknak szereztek kvótát, a következő olimpiára, a 2020-as tokióira viszont már egyénileg kvalifikálhatnak a súlyemelők a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) döntése értelmében.
A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.
Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel.
Elfogadhatatlannak és jogellenesnek nevezte az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a Szíriával szembeni katonai fellépését Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szombati moszkvai tanácskozáson.
A magyar nyelvet és kultúrát megőrző fontos munkát végez és végzett a negyven éve fennálló újvidéki Agapé Kiadó a Vajdaságban - hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton Újvidéken, ahol a kiadó alapításának évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen szólalt fel.
Bár pénteken még visszakozni látszott, Trump elnök szombat hajnalban mégis megtámadta Szíriát és az Asszad-kormányt, akiket Oroszország 2015 óta legkorszerűbb fegyvereivel és legkeményebb katonáival támogat. Az akcióhoz ráadásul azonnal...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2,1 millió forintra bírságolta a Green Pass Utalványkibocsátó Kft.-t szabálysértések miatt, azok orvoslására pedig május 31-ig adott haladékot.
Az olajár 2014 végi csúcsot ért el. A Brent nyersolajat az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával 0,11 százalékkal jegyezték magasabban 72,14 dolláron hordónként, a WTI nyersolajat pedig 0,31 százalékkal magasabban 67,03 dolláron. Az olajár egy hét alatt öt százalékkal emelkedett.
Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Airport (BUD) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a világ legnagyobb légitársaságokat tömörítő kereskedelmi szervezete.