2018. július 10. kedd

júl. 10
0:00
Nyugdíjszámításhoz utólag beadhatok jogorvoslatot? (HR Portál)
2012-ben mentem nyugdíjba. 2009-ben 3 hónapot voltam betegállományban. Az éves osztószámom ez évben is 365. Helyesen szerepel-e, vagy a betegállományban töltött napok számával ezt csökkenteni kellett volna? Mit lehet tenni ennyi idő távlatában, ha ez tévesen szerepel?
júl. 10
0:06
Soha nem látott olajárakkal riogatnak (NRGreport)
Az olajvállalatok befektetői megbánhatják, hogy a osztalékfizetésre kényszerítették az utóbbi években az olajcégeket ahelyett, hogy a későbbi termelés növelésére fordították volna a tőkét, amelynek következtében nagyot ugorhat az olaj világpiaci árfolyama - vélik a Sanford & Bernstein elemzői. A nyersolaj akár 150 dollár feletti tartományba is fels
júl. 10
0:12
Ezeken a településeken lesz szúnyogirtás (ProfitLine)
A főváros hét kerületében és 176 településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program koordinációjáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
júl. 10
2:06
Megkezdődött a szavazás az Év fájára (ProfitLine)
Hétfőtől október 8-ig lehet szavazni az Év fájára, amelyet ebben az évben 12 döntős közül választhatnak ki online a szavazók.
júl. 10
3:06
Csődvédelmet kért az Ikarus Egyedi Kft. (ProfitLine)
Csődvédelmet kért az Ikarus Egyedi Kft. a cég fizetési nehézségeinek kezelése érdekében, a csődeljárás alatt reorganizálják a társaság működését és helyreállítják a fizetőképességét - közölte a vállalat vezetése hétfőn az MTI-vel.
júl. 10
4:12
San Benedetto ásványvizet vont ki a forgalomból a Nébih (ProfitLine)
Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lakossági bejelentés alapján végzett vizsgálatot követően, a San Benedetto Oligominerale Naturale megnevezésű, egyliteres PET-palackos kiszerelésű ásványvíz kénhidrogénre emlékeztető szaga miatt - közölte a Nébih az MTI-vel hétfőn.
júl. 10
4:21
Csökken az üzemanyagok ára – ekkor érdemesebb tankolni (Adózóna)
A Mol bruttó 3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
júl. 10
5:27
Kormányválság réme fenyegeti a kilépés miatt az Egyesült Királyságot (vg.hu)
Két miniszter is távozott tegnap a brit kabinetből. Theresa May ennek ellenére a pénteki kormányzati megállapodást tárta a képviselőház elé.
júl. 10
5:29
Tizenegy önkormányzat kap támogatást (vg.hu)
A Pénzügyminisztérium 2,07 milliárd forintos pályázati keretének felhasználásával Pest megyei önkormányzatok vállalkozói parkokat alakíthatnak ki, illetve fejleszthetik, bővíthetik a meglévőket.
júl. 10
5:31
Wimbledon: hagyományőrző partnerek (vg.hu)
Ha Wimbledonra gondolunk, egyből a makulátlan gyep, a hagyományok és a fegyelem jut az eszünkbe. Az Australian Open és a US Open lazaságával és fergeteges színkavalkádjával szemben a wimbledoni torna minden téren a tűpontos precizitásról szól.
júl. 10
5:33
A jen lehet a recesszió pénze (vg.hu)
A stabil külső egyensúlyi helyzetben lévő országok devizái lehetnek egy válság esetén a legjobb eszközök, de a dollár is tartani fogja az értékét.
júl. 10
5:36
Új HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek (ProfitLine)
Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel - írta a BBC hírportálja.
júl. 10
5:42
Magyarország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb családok (Pénzcentrum)
A KSH adatai szerint 320 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés Magyarországon. Alaposabban is górcső alá véve a helyzetet viszont kiderül, hogy a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot. Amennyiben pedig földrajzi bontásban vizsgáljuk...
júl. 10
5:48
A németeknek idén sikerül, amiről az Orbán-kormány évek óta csak álmodozik (Portfolio)
A német gazdaság nagyon erős lábakon áll annak ellenére, hogy a protekcionista fenyegetések az ország nyitottsága és külkereskedelemtől való függősége miatt fokozott veszélyt jelentenek rá. Hiába néz ki azonban jól Németország jelenlegi...
júl. 10
5:48
Hamarabb örülhet a munkáltató (AQUA)
A 2016-ban megkötött bérmegállapodás jelenleg a jövő év első negyedévének reálkereseti adataihoz köti a szociális hozzájárulási adó szintén jövőre tervezett mérséklését.
júl. 10
6:03
Nem csak a belgák verték a brazilokat (Menedzsment Fórum)
A foci-vb nézettségével semmi nem tud lépést tartani, inkább az érdekes, hogy melyik meccs milyen számokat produkál.
júl. 10
6:06
Megugrott az építőgépek lízingje (hirado.hu)
Az első negyedéves forgalomban a szervezet adatai szerint jelentős szerep jutott a kis- és középvállalkozásoknak.
júl. 10
6:27
Kamatok, besorolási rendek: módosítások az adócsomagban (Adózóna)
Az Országgyűlés elé T/625. számon előterjesztett adócsomag több helyen módosítaná az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt és az adóigazgatási rendtartásról szóló CLI. törvényt is.
júl. 10
6:42
Előrébb hozhatják a szocho csökkentését (hirado.hu)
Akkor csökkenhet július helyett januártól a munkaadói teher, ha nő a reálkereset.
júl. 10
7:06
Jelentősen átalakította kormányzatát a török elnök (ProfitLine)
A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfő esti ankarai sajtótájékoztatóján közzétette az általa kijelölt miniszterek a névsorát. A kabinet jelentősen átalakult, ugyanakkor a kulcstárcák élén nem történt változás.
júl. 10
7:06
Csökkenti a nyereséget a magas olajár (vg.hu)
Az olaj drágulása miatt megérné a légitársaságoknak, ha új, hatékonyabb gépeket vennének, de csökkenő nyereségből nehéz vásárolni.
júl. 10
7:15
Koltay egyre közelebb kerül a közszolgálati egyetem rektori székéhez (Menedzsment Fórum)
Egyetemi tanárrá nevezték ki, ami feltétel a poszt betöltéséhez.
júl. 10
7:36
Több mint kétezer tanár hiányzik a tanévkezdéshez (HR Portál)
Már Budapesten is ötszáznál több pedagógust keresnek, sok helyen bármilyen szakos tanárral beérnék, van olyan kistelepülés, ahonnan 14 pedagógus hiányzik.
júl. 10
7:36
Előbb jöhet az adócsökkentés, mint vártuk (Portfolio)
Januártól már csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, amennyiben a bérmegállapodást a felek ősszel módosítják, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz azonban szükség van az év utolsó hónapjaiban megjelenő adatokra - értesült...
júl. 10
7:39
Rákaptunk az éttermekre (vg.hu)
Az áfakulcsok egységesítése és a kedvezményes, ötszázalékos sáv kiterjesztése adna lehetőséget a vendéglátóipar további fejlesztésére a Magyar Vendéglátók Ipartestületének jelentése szerint.
júl. 10
7:41
Újra emelkedett az olaj ára (vg.hu)
Csak Európa és Amerika teljesített jól a tőzsdén. Mindkét nyersolajkeverék ára emelkedett. Marad a nyári meleg, de néhány zápor, zivatar előfordulhat. VG-reggel.
júl. 10
7:42
Energetikai felújítást is támogat az új tao-törvény (AQUA)
Nemcsak energiahatékonysági beruházásokhoz, hanem felújításokhoz is igénybe vehetnék a vállalkozások a társasági adókedvezményt, amennyiben hatályba lép az új adótörvény-tervezet.
júl. 10
7:57
Trump megszólalt: tényleg átverhette Kim Dzsongun? (Privátbankár)
A Twitteren reagált az elnök.
júl. 10
8:06
Tankönyvbe illően teljesült a hetedik hullám (TőzsdeFórum)
Nem bír mozgóátlagával a bankpapír.
júl. 10
8:12
Varga Mihály néhány órán belül bejelent (Portfolio)
Varga Mihály kedd délelőtt 10:40-kor sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően. A Portfolio élőben tudósít az eseményről. Közben megjelent a jegybank honlapján a 180 pontból álló csomag: 2018.07.10...
júl. 10
8:12
Megugrott az építőgépek lízingje (vg.hu)
Több mint duplájára növekedett az építőgépek lízingfinanszírozása az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 10
8:12
Ne akard, hogy norvég mintára támogassuk az e-autókat (NRGreport)
Norvégia az elektromos autózás fellegvára. A skandináv állam szakszövetsége úgy számol, hogy a hibrid modelleket is beleszámolva idén év végén már 230 ezer e-autó fut majd az utakon. Ez túlzás nélkül döbbenetes szám, mert ha így lesz, akkor már majdnem minden tizedik autó (legalább részben) elektromos lesz.
júl. 10
8:12
Drágulnak a parkolók: Pár éve egy garzonlakás is kijött egy mai garázs árából (Biztosító Magazin)
A lakáspiaci áremelkedés, a magyar autópiac is jelentős bővülése, a parkolási díjak emelkedése és a parkolóhelyek szűkössége is hozzájárult a garázspiac átalakulásához.
júl. 10
8:14
Plágiumvádak miatt lemondott a cseh igazságügyi miniszter (vg.hu)
Lemondott Tatána Malá cseh igazságügyi miniszter, akit azzal gyanúsítanak, hogy plágiumot követett el disszertációjában
júl. 10
8:18
Elbántak délutánra a forinttal, ma jön a várva várt adat (Portfolio)
Alig rezdült kedd reggel a forint a hétfői botlás után, így 324 közelében indul a magyar deviza napja. Hamarosan a júniusi inflációs adatra figyel a piac, ami a forint árfolyamára is érdemi hatással lehet. Kedd reggel 323,7-nél járt...
júl. 10
8:18
Elliott-ciklus után maradt a gyengeség (TőzsdeFórum)
Élesen fordulás után a 20 napos mozgóátlagnál próbálhat támaszt keresni az olajvállalat árfolyama.
júl. 10
8:24
Csökkent Bojár Gábor részesedése a Graphisoft Parkban (Portfolio)
Bojár Gábor alapító és IT elnök bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján bizalmi vagyonkezelésbe adott 700 ezer darab Graphisoft Park-törzsrészvényt a B.N.B.A. Holding Zrt. A tranzakcióval Bojár Gábor részvényeinek száma 2 485 125...
júl. 10
8:24
Figyelem, jöhet az emelkedés tovább (TőzsdeFórum)
50 napos mozgóátlagát célozhatja meg a távközlési vállalat árfolyama a 420 forintos szintnél.
júl. 10
8:24
85-100 dolláros hordónkénti kőolajárat vár a szakértő (hirado.hu)
100 dollár alatt stabilizálódhat a fekete arany ára, ez pedig jó a fogyasztóknak is.
júl. 10
8:26
Már vizsgálják Londonban az UniCredit mérlegében tátongó lyukat (Portfolio)
Szabályozást tervez kibocsátani a londoni székhelyű Európai Bankhatóság (EBA) az UniCredit Group 3,5 milliárd dollárnyi komplex pénzügyi instrumentumaira, amelyek a bank egyik hedge fund befektetője szerint nem felelnek meg a legjobb minőségű...
júl. 10
8:26
Akár száz dollárig is mehet idén a kőolaj ára (TőzsdeFórum)
Várhatóan 85-100 dollár között lesz a kőolaj hordónkénti ára.
júl. 10
8:30
Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel nyithat a magyar tőzsde a szakértő szerint (GazdaságPortál)
Kedvező nemzetközi hangulatban emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kiemelte, hogy továbbra is kedvező a befektetők hangulata, Európában és a magyar részvénypiacon is pozitív kezdés várható. A vezető részvények közül a Richte
júl. 10
8:33
A GDPR utolérte a cégeljárást is – módosuló rendeletek, frissülő nyomtatványok (Adózóna)
A Ctv. 10. § (4) bek. szerint: "Ha a cégiratban a jogszabályban előírt, illetve a cégjegyzék adattartalmát meghaladó személyes adat kerül feltüntetésre, a cégiratot szerkesztő jogi képviselő köteles felhívni a természetes személy figyelmét arra, hogy a személyes adatának az okiratban való feltüntetéséhez való hozzájárulása egyben azzal is jár, hogy az a cégiratok nyilvánosságának elve alapján…
júl. 10
8:36
A PayPal kíméletlenül levadássza a kisebb versenytársakat (Portfolio)
Dan Schulman, a PayPal vezérigazgatója a Handelsblattnak adott interjúban elárulta: a cég kész új felvásárlási célpontokat keresni, és akár nagyobb felvásárlás is jöhet, mint amekkora a legutóbbi 2,2 milliárd dolláros iZettle tranzakció...
júl. 10
8:36
Most csökken az üzemanyagok ára (TőzsdeFórum)
A Mol 3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj árát.
júl. 10
8:38
Korábbi sávtetőt tesztelte vissza az index (TőzsdeFórum)
A korábbi sávtető jelenthet támaszt a hazai indexnek.
júl. 10
8:42
Tőzsdenyitás előtt – Pozitív kezdés várható Európában (GazdaságPortál)
A hétfői nyereséges zárás után indexemelkedéssel nyithatnak kedden az amerikai-kínai kereskedelmi viszály helyett már a kezdődő negyedéves tőzsdei beszámoló szezonra összpontosító európai értékpapírpiacok. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,2 százalék, a frankfurti DAX index és a párizsi CAC-40 index pedig 0,3 százalék er
júl. 10
8:45
Új rend jött létre Törökországban - itt van Erdogan új kabinetje (Privátbankár)
A frissen megválasztott török elnök nem tétlenkedett, jelentősen átrajzolta a török vezetői kart. Összevonásokkal legalább tíz tárcát tüntetett el, a kabinetben is komoly változtatásokat vitt véghez. A kiszélesített jogkör mellett már az szükségállapotot sem kell fenntartania Erdogannak, hiszen már miniszterei felett is korlátlan a hatalma. A válto
júl. 10
8:45
Akár már januártól csökkenhet a szociális hozzájárulási adó (vg.hu)
Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz azonban szükség van az év utolsó hónapjaiban megjelenő adatokra.
júl. 10
8:47
Brett Kavanaugh lett Trump jelöltje a legfelsőbb bíróság új tagjának (vg.hu)
Brett Kavanaugh bírót jelöli Donald Trump amerikai elnök az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának.

Keresés