2018. július 12. csütörtök

júl. 12
18:35
A legszegényebb kistérségek: Maradnak a nyomortelepek, hiába az elköltött milliárdok (Menedzsment Fórum)
Sosem látott mértékben költjük az uniós pénzeket a szegénytelepek megsegítésére, de vajon van-e értelme? Ezt a kérdést tette fel az abcug.hu minapi cikke, amelyből kiderül, hogy az elköltött mintegy 8 milliárd forint ellenére a problémák nem oldódtak meg. A következő három évben ennek ellenére 30 milliárd forintot költenek telepes pályázatokra. Eze
júl. 12
19:03
Meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót (vg.hu)
Vlagyimir Putyin aláírta az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szembeni élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását.
júl. 12
19:05
Az Airbus és a Boeing is növekvő eladásokról számolt be (vg.hu)
Az európai és az amerikai repülőgépgyártó is növelte eladásait az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 12
19:06
Pozitív hangulat a hazai tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 422,80 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 35 485,87 ponton zárt csütörtökön.
júl. 12
19:07
Nyugodtan ihatjuk a dobozos söröket (vg.hu)
A dobozos sörök laboratóriumi és a hatósági ellenőrzésén, valamint a termékek jelölésében sem talált hibát a Nébih.
júl. 12
19:09
Párbeszéd a gazdaságról: már mindenki a válság időpontját keresi (Infostart)
Újabb kihívások várnak a világ-, az európai és a magyar gazdaságra a következő években, mert a növekedési ciklus végén járunk - állították az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című elemző műsorának vendégei: Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék professzora és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.
júl. 12
19:18
Tiltott olajexporttal vádolja Trump Oroszországot és Kínát? (Portfolio)
Az Egyesült Államok állítólag arra kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy rója meg Kínát és Oroszországot, amiért azok továbbra is finomított olajtermékeket szállítanak Észak-Koreának. A The Wall Street Journal értesülése...
júl. 12
19:18
A Költségvetési bizottság elfogadta a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatát (AQUA)
A kormány úgy állította össze az eredeti javaslatot, hogy a kabinet 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett.
júl. 12
19:21
Semmisek a svájcifrankalapú jelzáloghitelek Horvátországban (Adózóna)
Semmissé nyilvánította a svájcifrankalapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.
júl. 12
19:36
Elengedte egy cég büntetését a GVH (vg.hu)
Jogsértően reklámozta termékeit a CalciTrio étrend-kiegészítő forgalmazója a GVH szerint, bírságot azonban nem kell fizetnie.
júl. 12
19:38
A Költségvetési bizottság elfogadta az összegző módosító javaslatot (vg.hu)
A javaslatról hétfőn szavaznak a képviselők a parlament plenáris ülésén.
júl. 12
19:40
London közös szabadkereskedelmi övezetet javasol az EU-nak (vg.hu)
Közös, az ipari és a mezőgazdasági árucikkek kétoldalú forgalmára kiterjedő szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja a brit kormány.
júl. 12
19:42
Megtartják szombaton a Balaton-átúszást (vg.hu)
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 12
19:54
Az olasz autóiparban is zavart okoz Cristiano Ronaldo átigazolása (Portfolio)
A Fiat dolgozói nem veszik fel a munkát, ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a Juventus 105 millió eurót fizetett a Real Madridnak a portugál sztárjáért - írja a hvg.hu. Az Unione Sindacale di Base bejelentette, hogy a Melfiben található gyárban...
júl. 12
20:00
Költségvetés 2019: erről szavaz a parlament (Portfolio)
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága elfogadta a jövő évi költségvetés összegző módosító javaslatát, a javaslatról hétfőn szavaznak a képviselők a parlament plenáris ülésén. A módosító javaslat rögzíti az államháztartás...
júl. 12
20:06
Több mint 60%-os bírságcsökkentés egy KKV-nak a különböző megfelelési intézkedéseknek és együttműködési lépéseknek köszönhetően (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018. januártól hatályos bírságközleményei jelentős kedvezményeket nyújtanak a kiszabandó bírság összegéből a jogsértésüket elismerő, tevőleges jóvátételt tanúsító vagy megfelelési programot kidolgozó vállalkozásoknak. A CalciTrio elnevezésű étrend-kiegészítő népszerűsítését vizsgáló versenyfelügyeleti eljárásban a
júl. 12
20:09
Komoly drágulás jöhet a lakáspiacon (Infostart)
Az építőiparban használt kedvezményes áfakulcs megszüntetése miatt több tervezett beruházás nem indul el, a 2020 utáni projektekben pedig már beárazták a változást az építtetők.
júl. 12
20:09
Európa túlkomplikált uniója (vg.hu)
Az EU felépítésének, működésének bonyolultsága megnehezíti az unió számára, hogy a válságos időszakokban megfelelően tudjon fellépni – írja véleménycikkében a Princeton Egyetem professzora.
júl. 12
20:12
Több kilométeres dugó alakult ki az M3-ason (Portfolio)
Az M3-as autópályán Vásárosnamény felé Bag és Hatvan között több kamion és egy személygépjármű ütközött össze a délutáni órákban. A sérült járművek a 49-es kilométernél a Nyíregyháza felé vezető pályaoldalt teljes szélességében...
júl. 12
20:12
Amerika hadat üzent a szívószálnak (NRGreport)
Egyetlen laza csuklómozdulattal törölné el ha nem is a Föld, de legalábbis New York  színéről a műanyag szívószálat a város tanácsának demokrata tagja.
júl. 12
20:18
Magyarország a legszorgalmasabbak között az uniós jog átvételében (Portfolio)
Az európai uniós jog alkalmazásának hiányosságai miatt az EU-tagországok ellen indított, folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárások száma 2017-ben kismértékben, 5,91 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki...
júl. 12
20:24
Brexit: az EU-val közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolják a britek (Adózóna)
Közös, az ipari és a mezőgazdasági árucikkek kétoldalú forgalmára kiterjedő szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja a brit kormány az Európai Uniónak.
júl. 12
20:27
Hétezerszeres bérkülönbség: emiatt pöccentek be Ronaldóra (Privátbankár)
Szabad-e egyetlen focistának annyit fizetni, amennyi több ezer munkás bére? Bár a Fiat-dolgozók szerint a Juventus-Ronaldo üzlet luxus, tulajdonosaik még ezt is könnyen megengedhetik maguknak. És még az is lehet, hogy a portugál szupersztár behozza majd az árát.
júl. 12
20:42
Ismét távozott egy magas rangú tisztségviselő a Fehér Házból (vg.hu)
Marc Short jogi igazgató személyében újabb magas rangú tisztségviselő távozik a Fehér Házból.
júl. 12
20:44
Semmissé nyilvánították a svájci frank alapú jelzáloghiteleket Horvátországban (vg.hu)
A bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
júl. 12
21:12
Országszerte lehaltak a Mastercard-kártyák (444.hu)
Se fizetni, se pénzt felvenni nem lehet.
júl. 12
21:15
Folyamatos kibertámadások zajlanak Németország ellen (vg.hu)
Több német médiavállalat és egy vegyifegyver-kutatással foglalkozó szervezet vált újabb kibertámadás célpontjaivá Németországban.
júl. 12
21:27
Új kockázat a magyar növekedési esélyekben (Adózóna)
Az autóipar fajsúlyos szerepe miatt a magyar gazdaság érzékenyebben reagál a globális kereskedelmi vitákra, ami új kockázati tényezőt jelent a növekedési kilátásokban – húzza alá nyári közbülső gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
júl. 12
21:30
Hiába nő az termelés, drága maradhat az olaj (Portfolio)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által bejelentett termelésnövelés gyakorlatilag a határig feszítheti az olajtermelési tartalékkapacitást - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében. Az OPEC, Oroszország...
júl. 12
21:36
Hiába nő a termelés, drága maradhat az olaj (Portfolio)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által bejelentett termelésnövelés gyakorlatilag a határig feszítheti az olajtermelési tartalékkapacitást - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében. Az OPEC, Oroszország...
júl. 12
21:48
Sok Mastercard bankkártya használhatatlanná vált (Portfolio)
Sokan tapasztalhatták csütörtökön este Magyarországon, hogy nem tudtak fizetni, illetve nem tudtak pénzt felvenni a bankkártyájukkal - számolt be az Index.hu. A Mastercard este tíz óra előtt közölte, sikerült elhárítani a hibát. A...
júl. 12
21:48
Aszódi Attila: pozitív az uniós bíróság döntése Paks II szempontjából (AQUA)
Pozitív a Paks II. projekt szempontjából, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez.
júl. 12
22:06
Újabb kibertámadás Németországban (ProfitLine)
Több német médiavállalat és egy vegyifegyver-kutatással foglalkozó szervezet vált újabb kibertámadás célpontjaivá Németországban - jelentette csütörtökön az ARD német közszolgálati médiaszolgáltató.
júl. 12
22:06
Sok Mastercard bankkártya használhatatlan volt egy ideig (Portfolio)
Sokan azt tapasztalták csütörtökön este Magyarországon, hogy nem tudtak fizetni, illetve nem tudtak pénzt felvenni a bankkártyájukkal - számolt be az Index.hu. A Mastercard este tíz óra előtt közölte, sikerült elhárítani a hibát. ...
júl. 12
22:18
Fontos információt közölt a Mastercard: minden magyar ügyfelet érint (Pénzcentrum)
A Mastercard kártyatársaság az este folyamán értesítette a magyar bankokat, hogy általános rendszerhiba miatt nem működtek bizonyos betéti és hitelkártyák. Bár a hibát azóta már sikerült elhárítania a társaságnak, sokan tapasztalhatták...
júl. 12
22:30
Milliókat csalt ki vállalkozóktól, hivatalos személynek adva ki magát (Adózóna)
Vádat emeltek egy nő ellen, aki 248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
júl. 12
22:36
Bukhatja a paksi bővítés ellen indított pert Ausztria (Portfolio)
Aszódi Attila, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Paks 2 projekt szempontjából pozitív, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez....
júl. 12
22:54
Amerikai-kínai közeledés hírének örültek a tengerentúli tőzsdéken (Portfolio)
Meggyőző erősödéssel fejezték be a főbb tengerentúli tőzsdeindexek a csütörtöki kereskedési napot. A kiemelkedően teljesítő technológiai szektor új csúcsra repítette a Nasdaqot, a Facebook új rekord árfolyamot ért el. A piaci...

Keresés