2018. július 16. hétfő

júl. 16
8:36
Tőzsde – Estek az indexek a vezető ázsiai piacokon (GazdaságPortál)
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói, nemzeti ünnep miatt nem nyitott ki hétfőn. A már bezárt tőzsdék közül az ausztrál és a tajvani egyaránt 0,43 százalék gyengüléssel fejezte be a napot. Reggel 8 órakor még néhány térségbeli
júl. 16
8:36
Az éken belül nagyobb a mozgástér (TőzsdeFórum)
4900 forintnál torpant meg a gyógyszergyártó árfolyamának erősödése.
júl. 16
8:36
Alátehet Magyarországnak a horvát-olasz gázvezetékterv (NRGreport)
Olaszország és Horvátország egy olyan, az Észak-Adriát átszelő gázvezeték megvalósítását mérlegeli, amely kétirányú szállításokat is lehetővé tenne a két ország között. A terv kapcsán egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot, azonban vélhetően nem javítja a magyar szempontból fontos krk-i LNG-terminál megvalósításának esélyeit. Így egy héten belü
júl. 16
8:42
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek.
júl. 16
8:42
Egymillió háztartást látna el Kínában tiszta energiával az Apple (NRGreport)
300 millió dolláros tiszta energia alapot indít az Apple Kínában, hogy a helyi beszállítóit befektetésre ösztönözve, közel 1 millió háztartást láthassanak el megújuló energiával az országban.
júl. 16
8:45
Nagy újdonság készül a lakáslottónál - mindjárt beköltöznek az első szerencsések (Privátbankár)
A következő hetekben beköltöznek lakásukba a Nemzeti Otthonteremtési Közösség program elsőként célba érő tagjai.
júl. 16
8:48
Nagyot ment a forint, de legutóbb is innen fordult (Portfolio)
A pénteki nap második felében intenzíven erősödött a forint az euróval szemben, így most 323-nál kezdi a hetet. Az viszont nem sok bizakodásra ad okot, hogy legutóbb innen fordult megint gyengülésbe a magyar deviza. Hétfő reggel 322,9...
júl. 16
8:48
Bollingerek szűkülése jelölheti az irányt (TőzsdeFórum)
Nem volt erő pénteken sem a távközlési vállalat árfolyamában.
júl. 16
8:48
Hinnye: Robban a dinnye! - Nincs, aki leszedje a dinnyét a magyar földeken (444.hu)
Robbanásig feszült a helyzet a dinnyeföldeken.
júl. 16
8:51
Megindult a lakáshitelek drágulása (Menedzsment Fórum)
A hónap elején több banknál is rég nem látott emelkedésnek indultak a változó kamatozású lakáshitelek törlesztőrészletei.
júl. 16
8:51
Kína tartja a növekedési tempót (vg.hu)
A kereskedelmi háború veszélyeivel tisztában vannak Kínában, de a gazdasági növekedést az Amerikával szembeni feszültség nem befolyásolja.
júl. 16
8:53
Már izzik is a balatoni NAV-razzia (Menedzsment Fórum)
Vendéglátóhelyeket, piacokat és strandokat ellenőriz az adóhatóság a tónál.
júl. 16
8:53
Tusk erős üzenetet küldött a civakodó nagyhatalmaknak (vg.hu)
Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország kötelessége megakadályozni a kereskedelmi háborúkat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint.
júl. 16
8:54
Ellenállásokat vehet célba a BUX (TőzsdeFórum)
36000 fölött várja az 50 napos mozgóátlag és a csökkenő trendvonal a hazai indexet.
júl. 16
9:00
Eséssel indulhat a hét első napja az európai tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a befektetői figyelem középpontjában a vállalati gyorsjelentési szezon eredményei álltak, háttérbe szorítva a kereskedelmi háborús aggodalmakat. Az amerikai részvényindexek...
júl. 16
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Minimális gyengülés várható nyitáskor Nyugat-Európában (GazdaságPortál)
Kis csökkenéssel indíthatják a kereskedést a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn. A hajnalban ismertetett adat, miszerint a kínai gazdaság bővülése lassult a második negyedévben, mínuszba lökte az ázsiai tőzsdéket és megfigyelők szerint a kereskedés kezdetén ezt a trendet követik az európai börzék is. Hétfőn délelőtt ismertetik a májusi euróö
júl. 16
9:03
A héten elbúcsúzik az Országgyűlés (Privátbankár)
Pénteken vége a rendkívüli nyári ülésszaknak.
júl. 16
9:06
BÉT: Mi várható ma? (ProfitLine)
Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
júl. 16
9:06
Iránykeresést, illetve emelkedést várnak a magyar tőzsdén az elemzők (GazdaságPortál)
Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a kínai részvénypiacon negatív a hangulat a hétfőn megjelent makrogazdasági adatok miatt, amelyek a kínai gazdaság növekedésének némi lassulását jelzik, ez megnövelheti a
júl. 16
9:06
Kiegyensúlyozott a GDP növekedés (hirado.hu)
Hornung Ágnes szerint minden szektor közel azonos szinten teljesít.
júl. 16
9:09
Amerikában is drágulnak a Teslák (Menedzsment Fórum)
A vállalat túl nagy lett, így a korábbi adókedvezményeket fokozatosan elveszíti.
júl. 16
9:12
Bankot vett a Litecoin - háborog a kriptovilág (Portfolio)
Bankrészvényeket vett a Litecoin Foundation, egy non-profit szervezet, amely a világ hatodik legnagyobb kriptopénzét, a Litecoint üzemelteti. A döntést elég vegyesen fogadta mind a kriptopénzvilág - számol be a Coindesk. A Litecoin Foundation...
júl. 16
9:12
Büntetésből szabadulhat két BÉT papír - Praliné (TőzsdeFórum)
Kijöhet a büntiből az ESTMÉDIA és a NUTEX.
júl. 16
9:12
Nőtt az építőipar termelése (hirado.hu)
15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
júl. 16
9:14
Tovább nőtt a magyar építőipar (Portfolio)
Májusban 6,1%-kal növekedett az építőipari termelés az előző hónaphoz képest, vagyis kitartott a lendület. Az elmúlt hónapokban ugyan lassult az ütem, és egy kis megtorpanást is láthatunk a trendben, ugyanakkor továbbra is növekedési...
júl. 16
9:15
Ez is bekövetkezik: az USA megelőzi a Szovjetuniót (Privátbankár)
Az Egyesült Államok jövőre újból a világ vezető olajtermelőjévé válhat, miután a hetvenes évek közepén a Szovjetunió vette át az elsőséget.
júl. 16
9:18
Eséssel indulhat a hét első napja az európai tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a befektetői figyelem középpontjában a vállalati gyorsjelentési szezon eredményei álltak, háttérbe szorítva a kereskedelmi háborús aggodalmakat. Az amerikai részvényindexek...
júl. 16
9:18
Újra az USA a világ legnagyobb olajtermelője (444.hu)
Utoljára 1973-ban volt első, a Szovjetunió és Szaúd-Arábia lekörözte. Aztán jött a palaolaj.
júl. 16
9:20
Kínai kontroll alá kerülhet egy európai ország teljes villamosenergia-ellátása (Portfolio)
Peking egyre nyíltabban stratégiai pozíciókra tör az európai energetikai infrastruktúrákban; a legutóbbi erre utaló jel, hogy egy kínai állami energiaóriás a teljes portugál villamosenergia-hálózat feletti irányítás megszerzésére...
júl. 16
9:24
Kínai kontroll alá kerülhet egy EU-ország teljes áramellátása (Portfolio)
Peking egyre nyíltabban stratégiai pozíciókra tör az európai energetikai infrastruktúrákban; a legutóbbi erre utaló jel, hogy egy kínai állami energiaóriás a teljes portugál villamosenergia-hálózat feletti irányítás megszerzésére...
júl. 16
9:24
Izgalmas hetek várnak a Richterre (vg.hu)
A gyógyszergyártó vállalat kurzusa 2015-ben egy évtizedes háromszög alakzatból tört ki 4800 forintnál, majd 7000 forint fölé emelkedett az árfolyama.
júl. 16
9:26
Gyengén nyitott a BUX (vg.hu)
A pénteki záró értékéhez képest gyengült a BUX.
júl. 16
9:27
A németek már a nehezebb időkre készülnek (Menedzsment Fórum)
A Bundesbank elnöke szerint növekedtek a kockázatok, és számítani kell arra, hogy a gazdasági helyzet romlik.
júl. 16
9:27
Új követelmények vonatkoznak a közművelődési intézményekre (Adózóna)
Életbe lépett a Emberi Erőforrások Minisztériumának a közművelődési alapszolgáltatásokról, valamint a közművelődési intézmények és a közösségi színterek követelményeiről szóló rendelete – írja a kormany.hu.
júl. 16
9:28
Ismét bővült az építőipar (vg.hu)
Idén májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium további bővülésre számít.
júl. 16
9:30
A készpénzmentes skandinávok nagy dobásra készülnek (Portfolio)
A legnagyobb skandináv bankok 27-tagot számláló csoportja bejelentette: jövőre egy új nemzetközi fizetési rendszert indítanak el, már keresik a projekthez a beszállítót, aki megépíti a rendszert - írja a Bloomberg. Az azonnali fizetésről...
júl. 16
9:30
Nagy a kereslet, de van elég tégla (AQUA)
Minden várakozást felülmúló a tégla- és cseréptermékek iránti igény, a múlt év eleji erős kereslethez képest is 10-15 százalékkal több építőanyag fogyott idén az év első felében.
júl. 16
9:32
Elárulta a neves bankelemző, hogy miért gyengék most a bankok (Portfolio)
Gyengén teljesítettek eddig idén a bankrészvények és ez a tendencia folytatódik majd, hacsak nem építik tovább a tőkéjüket az amerikai pénzintézetek - véli Dick Bove, neves amerikai bankelemző. Nem voltak eddig túl erősek a negyedéves...
júl. 16
9:33
Máris megijedtek az építőiparban a kormány döntésétől (Privátbankár)
Már látszik, hogy kevesebb az új megrendelés.
júl. 16
9:36
Kiegyensúlyozott a hazai növekedés (ProfitLine)
Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hornung Ágnes a Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúban hozzátette, hogy kiegyensúlyozott a növekedés, minden szektor közel azonos szinten teljesít, ezáltal egészségesebb a bővülés szerkezete.
júl. 16
9:36
Erste-vezér: egy csomó pénzünkbe került Orbán Viktor (Portfolio)
66 éves és már 21 éve vezeti az Erste Csoportot Andreas Treichl, aki saját bevallása szerint azért pár dolgot másképp csinálna, ha visszamehetne az időben. A Financial Times cikkében a bankvezér elmondja: mindenki tudta, hogy a svájci frank...
júl. 16
9:36
Egyre csak nő az olajár (TőzsdeFórum)
2018-2020 között magasabb olajárral számolhatunk.
júl. 16
9:39
Lényeges változás jön a lakáshitelezésben (Infostart)
A lakáshitelezés továbbra is dinamikusan, de még egészségesebb szerkezetben nőhet a jövőben az MNB új adósságfék-szabályainak köszönhetően, és a fix kamatot választók hosszú távon biztonságosabban kalkulálhatnak törlesztésükkel - hangsúlyozta Szombati Anikó, az MNB ügyvezető igazgatója.
júl. 16
9:45
Felrobbannak a dinnyék, mert nincs, aki leszedje őket (Menedzsment Fórum)
A dinnyeföldeken is a munkaerőhiány arat leginkább.
júl. 16
9:48
Nagyot ment a forint, de legutóbb is innen fordult (Portfolio)
A pénteki nap második felében intenzíven erősödött a forint az euróval szemben, így most 323 alatt kezdi a hetet. Az viszont nem sok bizakodásra ad okot, hogy legutóbb innen fordult megint gyengülésbe a magyar deviza.Tovább megy a forint...
júl. 16
9:48
Az EP az energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról fogadott el jelentést (NRGreport)
Az Európai Parlament (EP) közlekedési és idegenforgalmi bizottsága (TRAN) kedden elfogadta a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról szóló jelentését, amelynek célja, hogy ösztönözze a tagállamokat a környezetkímélő, alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlására a közbeszerzési eljárások során.
júl. 16
9:50
Leszámolnak a lehúzós záloghitelekkel (Portfolio)
Az MNB új, szeptember közepétől alkalmazandó ajánlást bocsátott ki a pénzügyi intézmények, kiemelt közvetítőik és refinanszírozóik részére a zálogkölcsönök nyújtásáról. A prudenciális előírások mellett a jegybank egyebek...
júl. 16
9:54
Eséssel indulhat a hét első napja az európai tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a befektetői figyelem középpontjában a vállalati gyorsjelentési szezon eredményei álltak, háttérbe szorítva a kereskedelmi háborús aggodalmakat. Az amerikai részvényindexek...
júl. 16
9:56
Korlátozhatja a Lidl a magyar fiatalok energiaital fogyasztását (Portfolio)
A Lidl Magyarország vizsgálja a lehetőségeket a vásárlói igények figyelembevételével - ezt a választ küldte az itthon 170 bolttal működő kiskereskedelmi lánc a Világgazdaság azon kérdésére, hogy a holland példához hasonlóan ősztől...
júl. 16
9:57
Robbannak a magyar dinnyék – mekkora a baj a földeken? (Privátbankár)
Gondot okoz a munkaerőhiány.

Keresés