2018. július 24. kedd

júl. 24
8:48
Tőzsdenyitás előtt – Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők a magyar tőzsdén (GazdaságPortál)
Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint óvatos optimizmussal indulhat a kereskedés. A szakértő nemzetközi hatások miatt kisebb emelkedést tart elképzelhetőnek. A magyar tőzsde lemaradt a lengyel piachoz képest, ami a két ország
júl. 24
8:48
Az oroszok feltörték az amerikai áramszolgáltatók rendszerét (vg.hu)
A hírt a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium tisztviselőinek tájékoztatása alapján közölte.
júl. 24
8:50
Több mint százezren izgulhatnak a ponthatárok miatt szerdán (vg.hu)
Mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe.
júl. 24
8:51
A magyar olimpikonokat is Mészáros Lőrinc öltöztetheti? (Privátbankár)
Akár már a következő, tokiói olimpián debütálhat a 2Rule.
júl. 24
9:00
Ilyen előjelek alapján szinte borítékolható az emelkedés (Portfolio)
A vevők ragadhatják magukhoz az irányítást a keddi kereskedés első szakaszában: az Alphabet vártnál erősebb negyedéves számai, az ázsiai tőzsdék erősödése, valamint a nyugat-európai határidős részvényindexek pillanatnyi állása...
júl. 24
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Pozitív kezdés várható Európában (GazdaságPortál)
Az előző napi gyengülés után pozitív kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,4 százalék, a frankfurti DAX index 0,6 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,5 százalék emelkedéssel kezdheti a keddi kereskedést, míg az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,2 százalékkal erő
júl. 24
9:03
Nehéz napok elé néz a Ryanair (Menedzsment Fórum)
Történetének legnagyobb sztrájkjára készülhet a Ryanair. Emellett az is aggaszthatja a vállalat vezetését, hogy a munkaerő költségek növekedése miatt csökkent a társaság profitja.
júl. 24
9:03
Félelmetesen sokat vásárolunk - megvan, mire költjük a pénzt (Privátbankár)
Egy picit átírta a számokat a Központi Statisztikai Hivatal.
júl. 24
9:06
BÉT: Kisebb emelkedés várható (ProfitLine)
Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
júl. 24
9:06
Felfoghatatlan, ami Venezuelában történik: semmit sem ér az emberek pénze (Portfolio)
Folyamatosan romlik a helyzet Venezuelában, idén folytatódni fog a gazdaság mélyrepülése, miközben az infláció hihetetlen magasságba emelkedik. Venezuelában 1 millió %-ra növekedhet az infláció az év végére, miután a kormányzat...
júl. 24
9:08
Nem változik a kgfb-díj a baleseti adó eltörlése miatt (Portfolio)
A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kgfb-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel...
júl. 24
9:12
Ha így megy tovább, elkerülhetetlenné válik egy válság, ami az egész világot padlóra küldheti (Portfolio)
Egy kereskedelmi háborúnak nincsenek nyertesei: a világgazdaságra jellemző átlagos vámok mértékének 10 százalékpontos emelkedése két éven belül akár 3 százalékponttal is csökkentheti a globális GDP szintjét - állapítja meg a francia...
júl. 24
9:12
Egyszer élünk gyerekek, csak ne éhen - Praliné (TőzsdeFórum)
Ha tegnap előtt eljött a semmilyen piac, akkor tegnap bele is halt a semmittevésbe az amerikai befektetők többsége.
júl. 24
9:14
EU: szétverik a bitcoint a jegybanki kriptopénzek (Portfolio)
A jegybankok által kibocsájtott kriptopénzekkel szemben le fog maradni a versenyben a bitcoin és más felügyeletlen kriptodevizák - véli az Európai Parlament gazdasági bizottsága. A bizottság egy jelentésben taglalja, hogy a jegybankok által...
júl. 24
9:15
Megszűnik a baleseti adó - jól vagy rosszul járnak az autósok? (Privátbankár)
A baleseti adó megszűnik, helyette viszont biztosítási adó jön 2019-től - a szakma úgy számol, hogy az átrendezés adósemleges, sem az állam bevételei, sem az autósok terhei nem változnak érdemben - főleg hogy végül bekerült a díjplafon a jogszabályba.
júl. 24
9:16
Gőzerővel zajlanak a százmilliárdos fejlesztések a Balatonnál (Portfolio)
A 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban EU-s és magyar állami forrásokból összesen 365,4 milliárd forintra számíthat Balaton térsége a fejlesztések terén és már több mint 100 milliárd forintot ebből ki is fizettek a futó projektekre...
júl. 24
9:18
A szegényeknek megterhelő az orvosi költségek kifizetése (Portfolio)
A magyarok közel 60%-a jónak vagy nagyon jónak tartja saját egészségét, azonban látványos különbségek vannak az egyes jövedelmi rétegek között ebben a tekintetben. Szintén nagy az eltérés az egyes jövedelmi ötödök között abban...
júl. 24
9:18
Szélenergiába fektet a világ legnagyobb olajkereskedője (Portfolio)
Szélenergiába fektet a Vitol, a világ legnagyobb független olaj- és gáztréder vállalata; a társaság 200 millió eurós alapot hoz létre azzal a céllal, hogy elsősorban európai projektekbe fektessen. A rotterdami székhelyű Vitol csoport...
júl. 24
9:18
Tőzsde – Pozitív kezdés Európában (GazdaságPortál)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalék erősödéssel kezdte a keddi kereskedést. Londonban 0,25 százalékkal emelkedett az FTSE-100 index a nyitást követően, a frankfurti DAX index 0,37 százalékkal erősödött kezd
júl. 24
9:18
Az ötödik generációban is jók lehetnénk (TőzsdeFórum)
Magyarország jó helyzetben van, az 5G kiemelt országa lehet.
júl. 24
9:21
Új muslica pusztítja a magyar gyümölcsöt, nincs még ellene védelem (Menedzsment Fórum)
A pettyes szárnyú muslica néhány éve jelent meg az országban. Az élő gyümölcsben fejlődik ki, így nagyon hamar megrohasztja.
júl. 24
9:21
Nem csak a jegybank gyengíti a jüant (vg.hu)
Bő három hónapja gyengül a jüan, Donald Trump szerint Kína szándékosan értékeli le a devizát, ám a gyengülésnek más okai is vannak.
júl. 24
9:23
Érdemes lesz ma az MNB-re figyelni (Menedzsment Fórum)
A jegybank valószínűleg nem nyúl ma sem a kamatokhoz, ám fontos lesz, hogy változik-e az eddigi kommunikáció.
júl. 24
9:23
Sokkal többet vásároltunk májusban, mint tavaly ugyanekkor (vg.hu)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 7,1, naptárhatástól megtisztítva 7,7 százalékkal bővült.
júl. 24
9:24
Máris kinevezték Pálinkás utódát az Innovációs Hivatal élére (Portfolio)
Megjelent a július 23-i Magyar Közlönyben Orbán Viktor kormányfő határozata, amelyben július elsejei hatállyal 5 évre kinevezte dr. Birkner Zoltánt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökévé. A személyi kinevezés...
júl. 24
9:24
A harmadik kétharmad óta a Mészáros család minden egyes munkanap 1,2 milliárdnyi közbeszerzést nyert el (444.hu)
A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme.
júl. 24
9:25
Nem mozdult nyitáskor a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35 141,03 ponton nyitott kedden.
júl. 24
9:27
Jól bekezdett Európa (vg.hu)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
júl. 24
9:30
Ilyen előjelek alapján szinte borítékolható az emelkedés (Portfolio)
A vevők ragadták magukhoz az irányítást a keddi kereskedés első szakaszában: az Alphabet vártnál erősebb negyedéves számai és az ázsiai tőzsdék erősödése egyaránt jótékonyan hatnak a nyugat-európai részvénypiacok szereplésére....
júl. 24
9:32
Negyedmillió négyzetmétert adtak ki a budapesti irodapiacon fél év alatt (Portfolio)
2018 első felében több mint 253 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak bérbe Budapesten, amiből a kereskedelmi ingatlanpiac ügynökségei 173 ezer négyzetméternyi ügyletben vettek részt. A CBRE 42 425 négyzetméterrel (24,4 százalékos...
júl. 24
9:33
Több pénzt hagytunk az üzletekben (Infostart)
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,1, naptárhatástól megtisztítva 7,7 százalékkal haladta meg májusban az előző év azonos időszakit, az adat 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésben közöltnél - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 24
9:36
Kgfb: változik az adózás, de nem nőnek az autósok terhei (Adózóna)
Átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás a parlament által múlt pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként, megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A változás, amely 2019. folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba, az autósok szempontjából adósemleges – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
júl. 24
9:36
Ennyien jelentkeztek az egyetemekre, főiskolákra (ProfitLine)
Mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
júl. 24
9:36
Tömve van a magyar légtér: csak legyen, aki irányítja a gépeket (Pénzcentrum)
Egy év leforgása alatt közel 10 százalékkal megnövekedett a fejünk fölött repülő gépek száma, ám a magyar légtérbe belépő gépeknek csupán a tizede landol valamelyik hazai reptéren. A légiirányítók egyelőre még bírják a terhelést...
júl. 24
9:39
Különleges juttatás a cégnél: hogy lesz ebből pénz? (Menedzsment Fórum)
A törvény lehetővé teszi kifejezetten javadalmazási célú munkavállalói résztulajdonosi program létrehozatalát is. Hogyan működik ez a gyakorlatban? A témával foglalkozott a Trend FM műsora is.
júl. 24
9:41
Nincs megállás, májusban is letaroltuk a boltokat (Menedzsment Fórum)
7,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az ötödik hónapban az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 24
9:42
Mindjárt megint elmagyarázzák, mit miért tesz a kormány (Portfolio)
A meghívó szerint délelőtt tíz órakor kezdődik a következő Kormányinfó, melyen Gulyás Gergely és Kovács Zoltán számolnak be az aktuális döntésekről.Biztonságos növekedés az új kulcsszó 2018.07.24 10:13Az ország hosszútávú...
júl. 24
9:42
Milliárdokat utaltak át a gazdáknak (AQUA)
Jól jártak az év elején a gazdálkodók, március végéig mintegy 227,4 milliárd forintnyi támogatás érkezett a számlájukra.
júl. 24
9:44
Csúnyán befürödtek a kínai befektetők: 20%-os bukó egy hónap alatt (Portfolio)
Nagyon csúnya hónapot zártak júniusban a kínai hedge fundok - derítette ki a Bloomberg. Volt olyan alap, amely 30 nap leforgása alatt kezelt vagyonának mintegy ötödét elbukta. 2016 januárja óta nem esett akkorát a benchmark sanghaji tőzsdeindex...
júl. 24
9:51
Különleges határsértőket fogott a rendőrség (Privátbankár)
A hagyományos országok után sokkal messzebbről érkezőket fogtak.
júl. 24
9:54
330 vagy 320 felé löki az MNB a forintot? (Portfolio)
Ma mindenki elsősorban az MNB kamatdöntésére figyel a forint piacán, a legnagyobb kérdés az lesz, hogy a jegybank reagál-e bármit is a tartósan gyenge forintra. A napot egyébként 326 felett kezdi az euróval szembeni jegyzés, miközben...
júl. 24
9:54
A kormány még hisz a megállapodás esélyében (vg.hu)
Két héten belül zavargásokhoz vezethet, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból – figyelmeztetett az Amazon regionális vezetője.
júl. 24
9:56
Felfoghatatlan, ami Venezuelában történik: semmit sem ér a pénz (Portfolio)
Folyamatosan romlik a helyzet Venezuelában, idén folytatódni fog a gazdaság mélyrepülése, miközben az infláció hihetetlen magasságba emelkedik. Venezuelában 1 millió %-ra növekedhet az infláció az év végére, miután a kormányzat...
júl. 24
9:56
El nem készült munkájukért kaptak milliókat (vg.hu)
A vádlottak az egervári Nádasdy-Széchenyi-várkastély felújítására kiírt pályázati támogatás elszámolása kapcsán okoztak jelentős vagyoni hátrányt.
júl. 24
9:57
Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták? (Privátbankár)
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
júl. 24
9:58
A franciák megcsinálták, 20 év után újra nyereséges az Opel! (Portfolio)
Nagyon ritkán történik az autóiparban akkora fordulat, mint amit a francia PSA csoport csinált, tavaly megvették az évtizedek óta veszteséges Opelt, és szinte azonnal nyereségessé tették, legalábbis üzemi szinten. Egy éve vette meg...
júl. 24
10:00
Szárnyal az Alteo (Portfolio)
Masszívan emelkedik az Alteo-részvény árfolyama kedden délelőtt, az átlagosat jócskán meghaladó forgalomban. Az MKB elemzői kommentárja hétfő este 970 forintos egyéves célárral vételre ajánlotta a társaság részvényeit. Az Alteo...
júl. 24
10:00
Fintechközpontot hoz létre Izrael (Portfolio)
Innovációs Fintech Hubot hoz létre az izraeli tőzsdefelügyelet (ISA) - jelentették be hétfőn. Az új szervezet a felügyelet tervei szerint összeköti majd a fintechszektor szereplőit egymással és segíti majd az együttműködéseket egymással...
júl. 24
10:00
Reggeli elemzés: RC – Ma kamatdöntő ülést tart a magyar jegybank – 2018.07.24 (GazdaságPortál)
Ma kamatdöntő ülést tart a magyar jegybank, az elemzők nem számítanak a kondíciók változtatására, de nagyon fontos lesz a jegybank értékelése a döntést követően. A forint 327 -es euróértéknél várja a délutáni döntést és értékelést. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Nézni egy gyönyörű arcot, képet, tájat megszokott dologgá válik. Ha elveszítjük a
júl. 24
10:00
Mabisz: Megszűnik a baleseti adó, helyét a biztosítási adó veszi át (Biztosító Magazin)
A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a KGFB-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át.

Keresés