A fiatalok fogékonyak leginkább az új ismeretekre, ezért is összpontosít a pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégia első két éves cselekvési terve a tanulókra - mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Kedvezően alakult az idén az első félévben épített új lakások száma (6517), ez az adat ugyanis alátámasztja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének éves várakozását.
A Wingholding Zrt. mai tájékoztatása szerint a társaság 16,6 százalékos tulajdonában álló MOM-Park MFC Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. és az OTP Ingatlanbefektetési Alap között létrejött adásvételi szerződés alapján a Gazdasági...
Emlékeznek még Szalacsi Sándor tételmondatára, miszerint a szerkezet „a vízbűl veszi ki az oxigént”? Megfordítva ugyan, de lényegében ilyen elven működik a Hyundai Nexo, a márka futurisztikus, üzemanyagcellás autója. Kipróbáltuk.
Bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból.
Közeleg a külföldi ÁFA visszatéríttetéséhez (ELEKÁFA) kapcsolódó kérelmek benyújtásának jogvesztő határideje, ezért a Process Solutions Kft. összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a visszaigényléssel kapcsolatban.
Nagyot eshet a Tesla árfolyama, mert a cég nem lesz nyereséges még 2019-ben sem - véli a UBS. A befektetési bank elemzője megerősítette a Tesla részvényeire vonatkozó eladási ajánlását és 30 százalékos árfolyamesést jósol, valamint...
Öt év után termelt nyereséget a Sberbank magyar leányvállalata, a piacon a hitelkereslet élénkülését tapasztalják, ezt innovatív termékekkel akarják kiszolgálni.
Emlékeznek még Szalacsi Sándor tételmondatára, miszerint a szerkezet „a vízbűl veszi ki az oxigént”? Megfordítva ugyan, de lényegében ilyen elven működik a Hyundai Nexo, a márka futurisztikus, üzemanyagcellás autója. Kipróbáltuk.
A 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott állatok rövid időn belül hőgutát kaphatnak, amely hosszú távon pusztulásukhoz vezet, így a melegben az állatokat is óvni kell, például megfelelő mennyiségű...
Eléggé borongós a hangulat a tőzsdéken, a legtöbben az amerikai technológiai részvényeket hibáztatják ezért. Az egyik nagy befektetési bank is azzal riogat, hogy itt az ideje egy esős időszaknak. Az OTP gyengült ma, a Mol és a Richter emelkedett, ennek az eredője egy stagnáló index lett Pesten, de a forint még erősebb lett.
Az élelmiszerlánc szereplőinek (növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, élelmiszer-előállítóknak és -forgalmazóknak) május végéig kellett benyújtaniuk az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallásukat; az ekkor megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-éig, valamint 2019. január 31-éig kell elutalniuk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkülönített fizetési…
A Tesla a német és holland hatóságokkal tárgyal az első európai "Gigafactory" helyszínét keresve - tudta meg a The Wall Street Journal. A lap értesülései szerint az amerikai elektromos autógyártó két német tartománnyal folytatott...
Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a másodfokú intézkedést hétfőtől péntek éjfélig rendelték el az ország egész területére.
A macedón parlament hétfőn elfogadta, hogy szeptember 30-ára írjanak ki népszavazást az ország nevének Macedóniáról Észak-Macedóniára történő megváltoztatásáról, valamint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásról...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei pénzügyőrei Csiki, a kábítószer- és cigarettakereső kutya segítségével 2365 doboz adózatlan cigarettát találtak egy kisbuszban. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás, a várható jövedéki bírság összege 10 millió forint.
Eséssel indul a hét az amerikai tőzsdén, ami főként a technológiai részvények számlájára írható ezúttal. A Nasdaq több mint 1 százalékot esett.Emelkedett az olajár 2018.07.30 21:23Ismét 70 dollár fölé emelkedett a mai kereskedésben...
Négy éve már, hogy a maláj utasszállító gép rejtélyes körülmények között eltűnt a Föld felszínéről. A modern világ egyik legnagyobb talánya számos kutatót mozgatott meg világszerte, igazi eredményekre azonban azóta sem találtak. Jó pár elmélet született az eset kapcsán, az elemzések szerint azonban nem kizárható az emberi beavatkozás, mivel ilyen j
A kötött pályás és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Fónagy Jánost, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárát....
Európai utasok mintegy 1 milliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem ismerik a jogaikat - mondta Bolyó Anikó, a légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Európai utasok mintegy 1 milliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem ismerik a jogaikat – mondta Bolyó Anikó, a légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője az M1 aktuális csatornán.
Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC), a diszkont légitársaságnál augusztus második hetétől lehet ismét munkabeszüntetés.
A múlt héten lezajlott a Balaton és a magyar vitorlázás legrangosabb eseménye, amely ráadásul ebben az évben jubileumát is ünnepli: 50. Kékszalag tókerülő vitorlásverseny. A versenyre rekordszámú, több mint 600 induló regisztrált.
Eséssel indult a hét az amerikai tőzsdén, ami főként a technológiai részvények számlájára írható ezúttal. A Nasdaq több mint 1 százalékot esett.Maradtak a mínuszok a nap végére 2018.07.30 22:02A nap végére sem lett jobb a hangulat...
Világszerte az áramfogyasztás megugrását, helyenként súlyos áramszüneteket okozott a rekord magas hőmérsékleket hozó kánikula, elsősorban a légkondicionáló berendezések fokozott igénybevételének tulajdoníthatóan. A növekvő kereslet a villamos energia árát számos országban rekord magasságba küldte, az ellátás biztosítása érdekében pedig nem egy korm