Nem reprezentatív olvasói felmérésünk szerint a Portfolio olvasóinak a 83%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és 94%-a rendelkezik legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Fél évig 76% húzná ki a tartalékából, ha most elvesztené a jövedelmét. A legtöbbjük családja állampapírban és részvényben tartja a megtakarítását, de a teljes népességhe
A digitális, ezen belül a mobilos fizetések mögött álló masszív informatikai rendszer teljesen biztonságos vásárlásokat tesz lehetővé. Ma pedig már egyre többen tisztában vannak ezzel, ezért nem meglepő az okoseszközös fizetések számottevő bővülése, amelyben egyébként a járványhatás is szerepet kapott. Jól mutatja a mobilos vásárlások felfutását, h
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.
Köztudomású tény, hogy a jelenleg hatályos nyugdíjszabályozás alapján öregségi nyugdíjra legkorábban a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet jogosultságot szerezni. Ezen általános feltétel alól kizárólag a nők esetében van egy kivétel, amennyiben rendelkeznek legalább 40 év jogosultsági idővel.
November 18-án nyit az adventi vásár Vörösmarty Classic Xmas néven új szervezőkkel a háttérben, ugyanis nem jött létre megállapodás a korábbi szervező, a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan.
A bírósági végrehajtási eljárás során nem kizárt, hogy olyan ingatlan kerül árverezésre, amelyben bérlő lakik. Ilyen esetekben felmerül, hogy az ingatlant lakottan kell-e árverezni? Mi lesz a bérleti szerződés sorsa az ingatlan árverése után? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
A megszokottnál két héttel előbb állítja le a Nagy Hadronütköztetőt - a CERN 2018-ban átadott részecskegyorsítóját - és a gyorsítókomplexum berendezéseit a CERN. A berendezést rendszerint leállítják télre, és most az energiával való spórolás miatt hozták előre az üzemszünetet - írja a rakéta.hu.
Kistelepülések boltjainak támogatására pályázat indul 8 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Szeptemberben az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az euróövezetben éves szinten és a becsültnél kevésbé lassult a bővülés havi összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
A megújuló energiatermelést a hagyományos gázmotorok helyett akkumulátorokkal kiegyenlítő hazai zöldenergia szereplő finanszírozásáról döntött az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures. A Pannon Green Power virtuális erőművére a teljes magyar villamosenergia-hálózat rendszerszintű egyensúlytalanságainak kisimításában is komoly szerep hárulhat.
Megnéztük a Zámbó Jimmy életéről szóló, Nagy Ervin-féle minisorozat, A Király első epizódját, ami majd az RTL új streamingszolgáltatásán fog debütálni. Íme az első benyomások.
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint. Az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi között a kórházaknak és az óvodáknak is jár a támogatás.
Jelentős üzemanyagár csökkenés várható szerdán a hazai benzinkutakon - írja a holtankoljak.hu. A benzin esetében a változás mértéke 20, a gázolaj esetében akár 30 forint is lehet literenként. Ennyivel csökkent a termékek beszerzési ára.
Pöttinger MERGENTO VT 9220 díjazott rendsodró; ROTOCARE és FLEXCARE, a mechanikus kultivátorok legújabb generációi. Precíz, rugalmas és sokoldalú megoldások a SIMA 2022 kiállításon.
Történelmi rekordok dőltek a hazai üzemanyagpiacon idén: a benzin és a gázolaj ára sosem látott szintre emelkedett, ráadásul a két üzemanyagtípus ára közti különség is rekordot döntött. Ehhez képest az elmúlt hetekben már inkább a normalizáció jelei látszanak, a korábbi csúcsokhoz képest jelentősen csökkent az üzemanyagok ára, és a szerdai árváltoz
Napjainkban a fenntarthatóság szinte már minden területen megkerülhetetlen szempont, nincs ez másként az ékszer- és az órapiacon sem. A svájci óraipar fejlődésének részeként megjelenik a különleges anyaghasználat, melynek során olyan egyedi megoldásokkal találkozhatunk, mint például az újrahasznosított tengeri műanyaghulladékból készült számlap. Em
Nem kizárólag a termesztők feladata, hogy minél környezettudatosabbak legyenek. Ezúttal a beszállítók is összefogtak a termesztés zöldebbé tétele érdekében. A Netafim már 2010-ben is tett lépéseket ebbe az irányba, amikor megnyitotta az első hulladékhasznosító üzemét a kaliforniai Fresnóban. Most, 2022-ben ismét sikerrel jártak: a Netafim új hullad
A változás csak a piaci áron vásárolt benzinre és gázolajra érvényes. Jelentős üzemanyagár csökkenés várható szerdán a hazai benzinkutakon – írja a holtankoljak.hu. A portál szerint a benzin esetében a változás mértéke 20, a gázolaj esetében akár 30 forint is lehet literenként. Az árcsökkenést a beszerzési árak mérséklődése okozza. Lássuk a számok
Miközben a sportvilág Katar irányába tart, ahol hamarosan kezdődik a világtörténelem egyik leglátványosabb futball eseménye, néhány szurkolót az a kérdés
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint. A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sür
Néhány nap alatt több, a debreceni BMW-gyárhoz kapcsolódó közbeszerzési eljáráson is a Mészáros Lőrinc közvetlen tulajdonában álló V-Híd Zrt. diadalmaskodott. Az állam az egymilliárd eurós beruházás infrastrukturális kialakítását 130 milliárd forinttal támogatja, ebből a mostani csomag csaknem 50 milliárdot tesz ki.
Összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a Gyármentő beruházási hitelprogramot 2023. január 1-én az Exim Magyarország, az új támogatott hitelprogram célja a szankciók miatt kialakult energiaválság hatásainak kitett magyar termelő közép- és nagyvállalatok energiahatékonysági és megújuló energia-termelő beruházásainak rendkívül kedvez
Hosszú távú stratégiai együttműködésre lépett Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia és az LG Magyarország. A megállapodás keretében a két cég tevékenységük közös pontjaira építve együtt segíti az újlakásvásárlókat abban, hogy minőségi és hosszú távon megbízható elektronikai eszközökkel rendezhessék be otthonaikat.Egy új otthon teljeskörű,
Sokan talán nem tudják, hogy Genfben hosszú időn keresztül idomított sasokat alkalmaztak az illetéktelen drónok semlegesítésének céljából. Egészen mostanáig, ugyanis a genfi rendőrség nemrégiben leállította a drónok elleni sasok képzését.
A kormány az üzemanyagokra szinte napra pontosan egy éve, hat élelmiszerre pedig február 1-jétől felhúzott ársapkától az infláció körülbelül 4-5 százalékos csökkenését remélte. Ehhez képest a hazai fogyasztóiár-index európai viszonylatban kiugróan magas, annál csak a háború sújtotta Ukrajnáé, valamint a balti államoké, illetve Moldováé és
Évek óta érzékelhető egy generációváltás a vagyonkezelésben, a private banking következő generációját azok az ötvenesek jelentik, akik már teljesen másképpen állnak a pénzügyekhez, digitalizációhoz, vállalkozáshoz, hitelhez, vagy vagyonhoz egyaránt – mondta Bálint Attila, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának vezetője a Portfolio-nak. A szakemb
A járványadatok az utóbbi hetek során egyre inkább azt mutatják, közeledik az őszi betegségszezon, ráadásul idén nem csak a Covidnak vagyunk kitéve: úgy tűnik, két év után influenzaszezonra számíthatunk, és az RSV-fertőzés is komoly veszélyt jelent. Mivel mind a három megbetegedés nagyon hasonló, úgyhogy fontos tisztában lenni vele, melyik tünet mi
Sokan talán nem tudják, hogy Genfben hosszú időn keresztül idomított sasokat alkalmaztak az illetéktelen drónok semlegesítésének céljából. Egészen mostanáig, ugyanis a genfi rendőrség nemrégiben leállította a drónok elleni sasok képzését.
Többre lesz szükség a kötvényhozamok csökkenésénél ahhoz, hogy a haldokló technológiai részvények újraéledjenek, mivel a növekedési aggodalmak nyomás alá helyezik az iparágat, amely közben költségcsökkentő intézkedéseket hajt végre - mondta Stuart Kaiser, a Citigroup Global Markets amerikai részvénykereskedelmi stratégiáért felelős vezetője a Bloom
A november 2-án megkezdődött év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első harmadában az érintettek 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat a személygépkocsikra, ez csaknem 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet - közölte a Netrisk.hu saját adatbázisára hivatkoz
Növényvadászok figyeltek fel egy új és különleges kinézetű tulipánra egy kirgizisztáni expedíción, melyről bebizonyosodott: a tudomány számára eddig ismeretlen fajról van szó.
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.
Az új energetikai tárca létrejötte révén, Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek - írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.
A Moore Hungary adócsapata honlapján egy nemrégiben hatályba lépett változásra hívja fel a figyelmet, melynek keretében lehetőség nyílik a társaságiadó- és az iparűzésiadó-kötelezettség euróban vagy amerikai dollárban történő megfizetésére.
Németország államosítani fogja a Sefe gázimportőrt, korábbi nevén a Gazprom Germaniát - írja a Reuters a gazdasági minisztérium hétfőn kiadott közleményére hivatkozva. A tárca indoklása szerint a döntéssel a cél, hogy, megvédje a csődtől a vállalatot, és kiszorítsa belőle Oroszországot.
Az Amazon milliárdos alapítója, Jeff Bezos úgy fogalmazott, hogy vagyona "nagy részét" el akarja ajándékozni. Bezos szombaton a CNN-nek adott interjújában nyilatkozott, ahol elmondta, hogy vagyonát a klímaváltozás elleni küzdelemre és a megosztottság leküzdésére törekvő személyek támogatására kívánja fordítani. Bezos a világ negyedik leggazdagabb e
A vasárnapi beszámolók alapján nem haladnak jól az egyeztetések a COP27 klímacsúcson, túl sok a megoldandó probléma, és nehezen jutnak előre a tárgyalófelek ezekben. A Reuters beszámolója szerint így van ez a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezésére szolgáló kreditek globális kereskedelmének technikai részleteit illetően is, ha ebben sem sikerül el