A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő; 2140 körülre minden foglalkozás
Nem kellett a kormánynak a Norvég Alap 77 milliárdja, cserébe most végig kell néznie, ahogy az Európai Bizottság milliárdokkal támogat magyar civileket.
Rengeteg felvidéki magyart érinthet az a változtatás, amelynek nyomán Szlovákiában érvényét veszíti a nyugdíjazási korhatárokat rögzítő táblázat. Az új korhatárokat a várható élettartam alapján fogják meghúzni - derült ki a a Ma7.sk cikkéből. A nyugdíjkorhatár-változás első körben az 1967-ben születetteket érinti, ugyanis ők fognak 2030 után nyugdí
Az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek a hazai üzemanyagárak, és ez a tendencia pénteken is tovább folytatódik, ugyanis a benzin és a gázolaj árában is csökkenés várható.
A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő; 2140 körülre minden foglalkozás
Lassult az euróövezet gazdasági teljesítményének zsugorodása novemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet nem végleges beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/47. heti, keddi nyerőszámait. Telitalálat nem született, az öt leszerencsésebb magyar játékos nettó 119 230 forintot nyert 4+1 találattal.
Figyelmeztetést adott ki a Takarékbank, a hitelintézethez ugyanis az utóbbi időben számos bejelentés érkezett arról, hogy ügyfeleik adathalász linkre kattintottak a Google vagy a Bing keresőjéből. Azt kérik, aki bizonytalan, inkább telefonáljon!
A jegybank alelnöke szerint a háború földrajzi közelsége negatívan hat a régió kockázati megítélésére, ugyanakkor Magyarország elkerülheti a súlyos recessziót.
Dél-Afrikában jó termést hoztak a csonthéjas gyümölcsök a 2021–22-es szezonban, de az export alakulása csalódást okozott a termelőknek, mert folyamatosan akadozott a globális ellátási lánc.
Átvizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a környezetvédelmi reklámüzeneteket, hogy jogalkotói szempontokkal segíthesse az egységes állítás- és jelölésrendszer bevezetését – közölte a GVH.
Tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 9 forint lehet, a gázolajnál 8 forinttal kerül majd kevesebbe a beszerzési ár.
A múltkori után újabb 500 eurós egyszeri kifizetésről állapodott meg a szakszerezetekkel Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo, hogy segítsen az olaszországi dolgozóknak megbirkózni a növekvő inflációval - közölte kedden az olasz bankszektor legnagyobb szakszervezete, a FABI.
Erősödéssel nyitott a magyar tőzsde, amely elsősorban az OTP nagyobb elmozdulásának köszönhető. Kedden pozitív fordulatot láthattunk a forint piacán is, a magyar fizetőeszköz erősödése szerdán is kitartott.
Szeptemberben 1,129 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, 564 millió euróval kisebb az augusztusinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
Több szektort is érinthet, hogy munkavállalókat kell elküldenie vállalatoknak a következő időszakban, sok esetben akár nagyobb létszámban is. Csoportos létszámcsökkentés esetében speciális szabályok vannak, ezért is igyekeznek elkerülni a munkáltatók ezt a lépést. Cikkünkben bemutatjuk a csoportos létszámleépítés fő szabályait, valamint azt, hogy m
Az utóbbi időszakban megszaporodtak a Takarékbank ügyfeleit célzó adathalász kísérletek, amelyek során a csalók személyes adatokat próbálnak megszerezni. Az adathalászok legújabb módszere, hogy a Google és a Bing keresőjében hirdetik csaló oldalaikat.
Új befektetési környezetet hozott a 2020-as évtized, sok dolog megváltozott a 2010-es évekhez képest – hangzott el az Aegon Alapkezelő szerdai konferenciáján. Az alapkezelő szakemberei szerint rövidtávon nehéz jobb befektetést találni a kötvényeknél a jelenlegi hozamszintek mellett, de a gazdasági kilátások javulásával 2023-ban eljöhet az a pillana
Az októberi adatok szerint a kórházi adósságok 46,7 milliárd forintra rúgtak, ami azt jelenti, hogy 8,3 milliárddal nőttek szeptember óta, amikor 38,4 milliárdot tettek ki ezek a tartozások.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere októberben is többlettel zárt, 101,3 milliárd forint lett az aktívum a szeptemberi 181 milliárd forint után - erősítette meg tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
A mobileszközök egyre inkább a mindennapi élet magától értetődő részévé válnak, a Visa legfrissebb kutatása szerint a magyar válaszadók 62%-a előszeretettel használja okostelefonját az interneten vásárlásra és fizetésre, közel a negyedük (23%) pedig a boltokban is azzal fizet - derült ki a Visa mai sajtótájékoztatóján. A hazai fogyasztók elsősorban
Sorra nyílnak a karácsonyi vásárok ezekben a napokban Budapesten és több vidéki városban is, azonban jó tudni, hogy az országhatárokon kívül is lehet hangolódni az ünnepekre. Bécsben, Pozsonyban, sőt Zágrábban is indul az ünnepi készülődés, megnéztük hogyan juthatunk el legegyszerűbben és milyen árak várnak minket.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége támogatna egy kétlépcsős minimálbéremelést, miután jelenleg kifejezetten bizonytalan a gazdasági helyzet, azonban a másik nagy munkáltatói szervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége inkább éves megállapodásban gondolkodna. Ugyanakkor hajlandók lennének arra, hogy egy éven belül kétsze
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzéssel jutott el egy webshophoz, ahol egy nemzetközi cég munkatársaitól kedvezményesen vásárolták fel a cipőket, és ezt értékesítették tovább, csaknem 18 millió forintért.
Az osztrák környezetvédelmi ügynökség szeizmológiai kockázatokról szóló jelentése szerint kétségeket vet fel Paks 2 földrengésbiztonsága. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja megismételte: a beruházás helyszíne alatt aktív törésvonal húzódik, azonban ez nem okozhat nagyméretű elmozdulást a földfelszíne
A legstílusosabb technológiai újdonságokat díjazza a világ vezető stílusmagazinja, az InStyle magyar kiadása. A Style Tech Of The Year verseny hét kategóriájában keresik többek között az év telefonját, home entertainment eszközét, okos kütyüjét, laptopját, valamint 2022 innovációját is. A legjobbakat a nagyközönség szavazza meg.Első alkalommal rend
A fertőző betegségek Nemzeti Laboratóriumának létrehozása 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, uniós forrásból valósul meg, a projektben az Állatorvostudományi Egyetem a konzorcium vezető - közölte a Széchenyi István Egyetem kedden az MTI-vel.
Körülbelül az elmúlt két hétben-egy hónapban kezdett el úgy viselkedni a piac, ahogyan egy a mostanihoz hasonló környezetben kell - árulták el az amerikai befektetési piac lehetőségeiről az Aegon szakértői. Az alapkezelő által szerda délelőtt tartott panelbeszélgetésen régiónk és benne hazánk helyzete is szóba került és kiderült, hogy a cég üzletág
Az el salvadori gazdasági miniszter, Maria Luisa Hayem Brevé nemrégiben törvényjavaslatot terjesztett be az ország törvényhozása elé digitális eszközök kibocsátására