Nagy a járműválaszték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén, az élen két csúcsgyártmánnyal: most egy családi Audi A4 limuzin és egy Porsche Macan S sportos suv is keresi új gazdáját, olvasható a NAV honlapján.
November utolsó napján is csökkennek a hazai üzemanyagárak: mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára lejjebb kerül. Ezzel mindkét üzemanyagtípus esetében közel féléves mélypontról beszélhetünk.
Lakossági közlések alapján az elmúlt 1-2 hónapban több felnőtt is elkapta Magyarországon a jellemzően kisgyermekek körében terjedő kéz-láb-száj betegséget. Az NNK szerint azonban nem lehet járványról beszélni, noha leszögezik, hivatalosan nem kell jelenteni jelenleg a kór megjelenését. A Pénzcentrumnak nyilatkozó orvos viszont arról beszélt, valóba
Az utóbbi időben egyre több csalási módszerről és esetről érkeznek a jelentések Magyarországon, és az MNB adataiból is az látszik, hogy egyre nagyobb összeggel károsítják meg a csalók az áldozataikat. Újabban egy sms-csalás szedi áldozatait, amely a csalók által uralt oldalra irányítja az áldozatot, és ezen keresztül próbálja meg lenyúlni a bankkár
A fűtési szezon alatt gyakrabban fordul elő szén-monoxid mérgezéshez köthető baleset - hívja fel a figyelmet az OPUS Tigáz napokban megjelent videójában. A szolgáltató részletesen és közérthetően végigveszi, hogy mit kell tenni gázszivárgás esetén.
Több mint 1 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható.
Elegendőek e a mostani, immáron sokszor két számjegyű kamatok ahhoz, hogy a szintén bőven két számjegyű inflációt utolérjük? A kriptovaluta-történetnek vége, vagy van még remény, hogy magához tér a piac? (Hangfelvétellel)
Elegendőek e a mostani, immáron sokszor két számjegyű kamatok ahhoz, hogy a szintén bőven két számjegyű inflációt utolérjük? A kriptovaluta-történetnek vége, vagy van még remény, hogy magához tér a piac? (Hangfelvétellel)
Több mint 350 millió forintra becsült értékű alkoholra lehet licitálni november 28-ától 4 napon keresztül, december 1-jéig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Mostanában készült az első kutatás arra vonatkozólag, hogy befolyásolja-e az ételben válogatós egyének „ízlését” az, hogy milyen színű tányérban kapják az ételt. Az akadémikusok meglepő felfedezést tettek.
Fontos BUBOR-adatokat tett közzé ma az MNB: ezek határozzák meg a decemberi fordulónapos változó kamatozású hitelek törlesztőrészletét. Pontosabban csak határoznak meg: a kormány által év elején bevezetett, majd novemberben kétszer is kiterjesztett kamatstop most már 1500 milliárd forintnyi jelzáloghitelre és 1200 milliárd forintnyi kkv-hitelre ter
Kínában felerősödtek a tiltakozások a kormány szigorú Covid-intézkedései ellen, a Twitteren pornóval igyekeznek eltüntetni bármilyen beszámolót a tüntetésekről.
Az MNB bővítette a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) feltételrendszerét a hitelezés zöldebbé tétele és a folyamatok elektronikus útra terelése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn. A közleményben jelezték: a módosítás értelmében 2023 áprilisától az intézmények zöld hitelcél esetén - az MNB Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény
Rekordszintű eredménnyel zárták a harmadik negyedévet a legnagyobb autógyártó cégek az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó társaság egy hétfőn ismertetett kutatása szerint.
Az Erste Bank Hungary bankszünnapot tart négy napon át, a 2022. december 1. 22 óra és december 4. 24.00 óra közötti változások a lakossági ügyfeleket jelentősebben nem érintik, esetükben a kártyás vásárlás, a készpénzfelvétel elérhető – közölte a pénzintézet a honlapján.
Rekordszintű eredménnyel zárták a harmadik negyedévet a legnagyobb autógyártó cégek az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó társaság kutatása szerint.
A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és termelési igazgatója Vecsésen, a társaság Vecsés-2 olajkútjánál, ahol november 11-én kezdődött a próbatermelés.
A novemberi hónap utolsó napján is csökkennek a hazai üzemanyagárak. A beszerzési árat tekintve a benzin bruttó 11 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj pedig bruttó 13 forinttal lesz olcsóbb - írja a holtankoljak.hu. Így a 480 forintos hatósági árak mellett (már ha tudunk még olyat tankolni) az alábbi piaci árak lesznek tapasztalhatóak a hazai
Nem világos, hogy pontosan honnan ered az a mítosz, miszerint az embereknek napi nyolc pohár vizet kell inniuk, de az állítást egy mostani kutatással cáfolnák meg a tudósok. Egy nemrég megjelent tanulmányban minden eddiginél pontosabb becslést adtak azzal kapcsolatban, hány pohár vizet érdemes inni a mindennapokban – derült ki a sciencealert.com ci
Országos célellenőrzést rendelt el a Nébih, miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma. Az érintett tételek nincsenek forgalomban, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók – adta hírül a hatóság.
Az egészséges élelmiszer előállításának alapfeltétele, hogy az élelmiszerlánc minden eleme kórokozóktól mentes, tiszta és higiénikus legyen. Kezdve az egészséges állatokkal, a kórokozómentes állattartó telepekkel, vágóhidakkal egészen a higiénikus feldolgozásig az élelmiszeripari üzemekben.
Lassan minden hétre jut legalább egy olyan hír, ami arról számol be, hogy feltörték valamilyen nagyvállalat rendszerét, és érzékeny adatokat tulajdonítottak el. Általában csak a nagyobb vállalatoknál történt incidensek szivárognak ki, de kisebb és közepes méretű szervezetekkel szintén napi szinten történik ilyen. A Micro Focus szakértői szerint min
Kismértékben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin szennyezést egy Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem termékeiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma, ezért a hatóság országos célellenőrzést rendelt el múlt héten.
A Románia és Szerbia gázhálózatát összekapcsoló interkonnektor fejlesztéséről és a két ország közti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtéséről tárgyalt egyebek mellett hétfőn Bukarestben Nicolae Ciuca román és Ana Brnabic szerb miniszterelnök.
Országos célellenőrzést rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma. Az érintett tételek nincsenek forgalomban, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók. A szennyezés takarmány
Fontos, hogy az esetleges pozitív, azaz határérték feletti eredményről a magán laboratóriumok is kötelesek tájékoztatni a Nébih-et – figyelmeztet a hatóság.
A népszerű üdülőtelepülések és a keresett balatoni újépítések négyzetméterárai felfelé hajtják az átlagos négyzetméterárakat a megyében. A Duna House ingatlankörképe Zala megyéből.
A BlockFi csődöt jelentett, ezzel a kriptopiaci hitelező lett a legújabb kriptós cég, amely az FTX kriptotőzsde gyors bukása után összeomlott - számolt be a Bloomberg.
A lengyel belbiztonságot és energetikát érintő orosz nyomásgyakorlást vizsgáló állami bizottság megalakításának tervét ismertette hétfői sajtóértekezletén Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke és Mateusz Morawiecki kormányfő.