A Tesco idén második alkalommal adta ki Sokszínűségi riportját, amely az áruházlánc befogadó vállalati kultúrájához kapcsolódó tevékenységeket és fejlődési területeket mutatja be. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a Tesco előrelépett a fogyatékossággal élők és a nők karrierlehetőségeinek növelése terén, valamint számos módon segíti azon fiatalok
Nem csoda, hogy nőtt a feldolgozóiparban a beruházási volumen, az akkumulátorgyártáshoz, autóiparhoz kötődő beruházások ugyanis "leuralták" idén is a hazai piacot. A 4900 milliárd forint értékű teljes működő tőke beruházási bejelentés mintegy 60%-át egyetlen akkumulátor-piachoz kötődő projekt, a CATL debereceni 2900 milliárd forintos beruházása tet
Nyomdafestéket nem tűrő módon kiabálva akadt ki az egyik banki csaló egy Youtube-videó tanúsága szerint, aki leendő áldozatának bankkártya adataira pályázott.
A török külügyminiszter szerint a két északi ország előrehaladást ért el azzal kapcsolatban, hogy Ankara támogassa NATO-tagságukat, de ennél még többre van szükség.
A pótösszeírás lezárultával véget ért a 2022-es népszámlálás, a határidőig 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be, a becsült népesség 96 százaléka nyilatkozott az adatgyűjtésnél.
Új korszakot nyitott az e-kereskedelemben 2022: két járvány sújtotta év és a digitális gazdaságban ezalatt tapasztalt hipernövekedés után az idén törvényszerűen várható volt egy megtorpanás a digitalizációban és az e-kereskedelemben. A jelenlegi gazdasági helyzet „csupán” ráerősített a kifulladó lendületre, így az elmúlt három negyedév, valamint az
A tavaly Petőfi Zenei díjra is jelölt The Anahit az elmúlt időszakban több új slágert kiadott, a legújabban a mindannyiunkat sújtó inflációs válságot énekelték meg.
A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át 14. alkalommal Az Év Fiatal Vállalkozója díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben azt a 18-40 év közötti vállalkozót tünteti ki, aki fiatal kora ellenére komoly értéket teremt pénzügyileg és társadalmilag egyaránt. Az Év Fiatal Vállalkozója díj 2022-es nyerte
A JYSK árbevétele 19 százalékkal, 67,6 milliárd forintra nőtt Magyarországon a 2021 szeptemberétől 2022 augusztusáig tartó pénzügyi évében, adózás előtti eredménye (EBIT) a teljes cégre vetítve 12,49 milliárd forint lett, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent - tájékoztatta a lakberendezési áruházlánc
A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja. Az agrárium szereplői megértették: itt az ideje a versenyképességet javító beruházásoknak, a kormány pedig támogatáspolitikájával segíti azok megvalósítását – fogalmazott Farkas Sándor az Axiál Kft. új, fel
A Mate és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.
A koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók – derül ki az EY kutatásából.
Csaknem 40 százalékkal lett nagyobb a 2021-es költségvetés adósságszolgálattal kapcsolatos hiánya a tervezettnél. A deficitet előtörlesztések és jutalékok növekedése mellett a forint euróhoz viszonyított romlása is növelte. És a tavalyi 3 százalékos eltérés eltörpül az idei évi zuhanáshoz képest.
2022 november 29-én, délelőtt 10 órakor közgyűlést tartott a Graphisoft Park, melyet megelőzően már korábban is felmerült a vállalat papírjainak euróban történő jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén.
Ehhez az kell, hogy bejöjjön a CIB Bank szakértőinek prognózisa, miszerint az infláció egy év múlva egyszámjegyű lehet. Addig azonban kemény hónapok elé nézhetünk, stagnálásközeli gazdasági növekedéssel, enyhén romló munkaerőpiaci helyzettel és lassan, fokozatosan javuló külső egyensúlyi pozícióval. Az uniós források 2023 közepén érkezhet
Koronavírus, háború, gazdasági válság – számos tényező rontotta az elmúlt években az utazási kedvet, bizonytalanságot okozva hátráltatta a hosszabb távú terveket. Kérdés, hogy a rezsiköltségek elszállása, a tomboló infláció és a gazdasági visszaesés mennyire veti vissza jövőre az utazásokat, mindenesetre a Forbes az OvationNetwork értékelése alapjá
A koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók derül ki az EY 760 CEO megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. Minden második vezető cégfelvásárlást tervez egy éven belül. Két kulcsterületet is kiemeltek, ami kritikus fontosságú lesz a versenyképess
Rekordszintű eredménnyel zárták a harmadik negyedévet a legnagyobb autógyártó cégek az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó társaság egy hétfőn ismertetett kutatása szerint. Az EY az ágazat 16 legnagyobb szereplőjét vizsgáló felmérésében megállapította, hogy a július-szeptemberi időszak a működési eredményt - a kamat- és adófizetés előtt
Hétfő este véget ért a 2022-es népszámlálás, és a Népszava információi szerint a Központi Statisztikai Hivatalhoz (KSH) legfeljebb 9,3 millió állampolgárról érkezhetett adat, miközben a lakosságszám 9,68 millió. Ez azt jelenti, hogy rejtélyes módon eltűnt csaknem 400 ezer magyar - szemlézte az írást az RTL.hu.
Újra ülésezik az Energia-veszélyhelyzeti Operatív törzs – jelentette be Facebook oldalán a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra. Szokásos módon a brüsszeli szankciókat emlegeti a szóvivő és sok konkrétumot nem mond el arról, hogy miért ül össze a törzs, de azért van kapaszkodónk. A belföldi ellátás biztonsága és megfizethetősége továbbra is kulcs
A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal (BBJ) – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég a lista élére. Dr. Molontay Patrik ügyvezető igazgató a munkaerőpiaci trendekről meglepő tényeket is közölt, előfordul, hogy a jelöltek már a jelenlegi fizetésük
Befektetői megkeresés alapján 400 millió dollárnyi (mintegy 160 milliárd forint) devizakötvényt bocsátott ki Magyarország – közölte az ÁKK kedden. Az adósságkezelő a 2041-ben lejáró dollárkötvényünkre bocsátott rá.
2022 harmadik negyedévében növelte betét- és hitelállományát az MKB Bank Nyrt. és mérlegfőösszege megközelítette a 11 ezer milliárd forintot. A bankcsoport 2022 első három negyedévében mintegy 150 milliárd forint egyedi tételektől megtisztított, adózott nyereséget termelt, mely tükrözi a Budapest Bank és az MKB Bank tavaszi egyesüléséből fakadó szi
A pótösszeírás lezárultával véget ért a 2022-es népszámlálás, a határidőig 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be, a becsült népesség 96 százaléka nyilatkozott az adatgyűjtésnél – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A koronavírus-járvány visszatérésétől, még tovább növekvő geopolitikai feszültségektől és az inflációtól tartanak leginkább a vezérigazgatók – derül ki az EY 760 CEO megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. Minden második vezető cégfelvásárlást tervez egy éven belül. Két kulcsterületet is kiemeltek, ami kritikus fontosságú lesz a versenyképe
Pár évvel ezelőtt sikerült egy bőtermő évelő rizsfajtát létrehoznia az Illinoisi, a Yunnani és a Queenslandi Egyetem közös kutatócsoportjának. A fajta létrehozásához egy háziasított ázsiai egynyári rizst keresztezek egy Afrikából származó, ott vadon élő évelő rizzsel.
Országos szintű tüntetések, több mint húsz éve a legnagyobb kínai anyaországi megmozdulási hullám: már a Napnál is világosabb, hogy a kínai embereknek elegük van a „zéró-covid” intézkedésekből és a drákói vasszigorból, főleg most, hogy a világ legnagyobb része kezdi elengedni a maszkviselési kötelezettséget, a lockdownokat és a közösségi távolságta
A Volkswagen vezérigazgatója azt írta, hogy az elektromos járművek akkumulátorgyárai az Európai Unióban jelenleg gyakorlatilag életképtelenek a magasra szökő energiaárak
Bajorországban rendkívül jelentős járványhullám alakult ki kisgyermekek körében az RSV, azaz respiratorikus szinciciális vírus okozta súlyos fertőzések miatt. Sok gyermek kórházi kezelésre szorul és a kórházak már túltelítettek.
A vállalkozás a honlapján olyan ár összehasonlítást alkalmaz, amely vizuális kialakításával megtévesztő módon árcsökkentés benyomását kelti a fogyasztókban.
Zavarba hoz a megállni tilos és várakozni tilos tábla? Mutatjuk, mi a különbség a két közúti jelzés között, és azt is, honnan tudhatod, meddig érvényes egy megállni tilos tábla, illetve egy várakozni tilos tábla. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy hol tilos megállni és hol tilos várakozni, illetve mennyi ideig tehetjük ezt, mivel ezek eltéveszté
Az év végi évfordulós autósoknak csütörtökön éjfélig kell eljuttatni felmondásukat a biztosítójukhoz, ha másik kgfb-t kötnének. A jelentős díjemelés aktivizálta az érintetteket – írják az alkuszok közleményükben.
Ukránok beutazási és tartózkodási engedélyével kapcsolatos vesztegetés miatt ítéltek egy pénzügyőrt nem jogerősen felfüggesztett börtönre ma – közölte a Debreceni Törvényszék.
A következő napok eseményei jelentős mértékben átrendezhetik a globális energiaellátást - hívja fel a figyelmet friss elemzésében Hortay Olivér annak kapcsán, hogy egy hét múlva életbe lép az Európai Unió Oroszországból érkező tengeri nyersolajra vonatkozó embargója. A Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője az intézkedés hatásait
Országos szintű tüntetések, több mint húsz éve a legnagyobb kínai anyaországi megmozdulási hullám: már a Napnál is világosabb, hogy a kínai embereknek elegük van a „zéró-covid” intézkedésekből és a drákói vasszigorból, főleg most, hogy a világ legnagyobb része kezdi elengedni a maszkviselési kötelezettséget, a lockdownokat és a közösségi távolságta
A fiatalabb generációk egyre aktívabbak, nekik pedig más igényeik vannak a vállalatokkal való kapcsolattartásban is. Egyre inkább felértékelődik a személyes ügyintézésben is a digitalizáció és a többcsatornás ügyfélkiszolgálás, hiszen napjainkban egymással párhuzamosan működnek ezek a csatornák.