A Mol sikeresen lezárta a PKN Orlennel és a Grupa Lotos-szal kötött megállapodást, ezzel több mint 410 lengyelországi töltőállomást vásárolt a 2022. január 12-én tett bejelentéseknek megfelelően – közölte a Mol szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A pandémia kezdete óta 643 ezer ember kapta el a koronavírust a hivatalos adatok szerint, a hosszan fennmaradó tünetekkel kapcsolatos aggodalom ezért igencsak elterjedt. Egy friss kutatás szerint a fertőzés miatti agyi elváltozásoknak nagyon fontos szerepük lehet a hosszú Covidban.
Az Európai Bizottság megállapítása szerint Magyarország nem ért el kellő előrehaladást a reformok terén, és teljesítenie kell a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből származó forrásokra vonatkozó alapvető mérföldköveket.
Az SE Ventures tőkekezelő második alapja, a Fund II 500 millió euróval fejleszti a klíma- és ipari technológiára összpontosító startupokat. Korábbi támogatásuknak, a Fund I sikerének köszönhetően a cég 1 milliárd euróval a világ egyik legnagyobb elektromosságra, digitalizációra és szén-dioxid-mentesítésre összpontosító kockázati tőkekezelőjévé vált
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) uniós forrásból 100 milliárd forint keretösszegű, nulla százalékos kamatozású forgóeszköz hitelprogramot indít újra a magyar vállalkozások számára a kormány törekvéseivel összhangban - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.
Óriási hibát követ el, aki nagykabátban ül volán mögé: a vastag, téli ruházat nem csak mozgásunkban korlátoz, de egy nagyobb fékezésnél, vagy ütközésnél sokkal komolyabb sérüléseket szenvedhetünk, mint nélküle. A biztonsági öv ugyanis olyankor nem feszül rá rendesen a testünkre. Nagy-Britanniában a hatóságok idén már lépnek: komolyan megbüntetik az
A közelmúltban többen is azzal magyarázták a sajtok árának drasztikus megemelkedését, hogy a 2,8 százalékos tejen ársapka van, emiatt ezt veszik többen, így kevesebb alapanyag marad és drágább lesz, amiből sajt készülhetne. Érdemes megkóstolni pár növényi alapú sajthelyettesítő terméket, bár az a rossz hírünk, hogy azok általában semmivel sem olcsó
Küldetésünk alapja, hogy a létrehozott üzleti kultúra utánunk is fennmarad. Ezt bontjuk le 5 éves periódusokra, melyeket éves terveken keresztül valósítunk meg – mondta az Üzletemnek Avidor András nemzetközi franchise és networking szakértő, a BNI Magyarország vezetője.
Az elmúlt időszak negatív híreinek is köszönhetően a felhasználók körében drámaian lecsökkent az érdeklődés bizonyos kriptovaluták iránt. Erre reagálnak is
A Veolia csoporthoz tartozó CHP-Invest Kft. és az Újpalotai Energia Kft. a világ egyik vezető tüzeléstechnikai vállalatával, a finn Valmet-tel szerződött a Vértesi Erőmű kazánjainak felújítására. A jelenleg üzemszüneti állapotban lévő erőmű kazánjainak korszerűsítése 2024-ben fejeződik be, és a tervek szerint az áram- és távhőszolgáltatás még abban
A villamos energia árának dinamikus korlátozásával a szlovén kormány versenyképes díjakat biztosít a nagyfogyasztók számára, két további törvénnyel pedig lehetővé teszi a költségek támogatását is – jelentette be Bojan Krumer infrastrukturális miniszter szerdán Ljubljanában.
Este fél héttől tüntetések várhatók a Belügyminisztériumnál, miután a mai napon három budapesti középiskola nyolc tanárát rúgták ki a polgári engedetlenségi akciójuk miatt - írják a demonstráció szervezői.
A Belügy olyan tanárokat rúgott ki, akik polgári engedetlenségben vettek részt. Máshogy ugyanis nincs hatékony eszközük arra, hogy felhívják a figyelmet az oktatásban uralkodó szörnyű állapotokra. A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium (BM) elvi álláspontját követve – 2022. december 1-ji hatállyal három fővárosi
Magyarországon péntektől kezdve elérhetővé válik a külföldön nagy népszerűségnek örvendő Wolt+ szolgáltatás, amellyel az előfizetők a csatlakozó éttermekből és üzletekből korlátlan számban tudnak házhozszállítási díj nélkül rendelni. Az előfizetési díj átlagosan már havonta több, mint két rendelés után megtérül, így a Wolt rendszeres felhasználói e
A NATO megerősítette a "nyitott kapuk" politikáját, azonban világos, hogy egy adott ország csakis akkor csatlakozhat a katonai szövetséghez, ha az nem veszélyezteti, hanem megerősíti a jelenlegi tagállamok biztonságát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
Este fél héttől tüntetések várhatók a Belügyminisztériumnál, miután a mai napon három budapesti középiskola nyolc tanárát rúgták ki a polgári engedetlenségi akciójuk miatt - írják a demonstráció szervezői.
Az Európai Bizottság új európai uniós jogszabályokat javasolt szerdán, amelyek célja, hogy visszaszorítsa a nehezen lebomló és a környezetre káros műanyag csomagolási hulladék mennyiségét.
A harmadik negyedévben a szolgáltatások euróban számított exportja 25,1, importja 16,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2690 millió euró volt, 845 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A holland parlament indítványt szavazott meg amelyben felszólítja a kormányt, hogy tiltsa meg a holland felsőoktatási intézmények külföldi diáktoborzásait - írta a Dutchnews hírportál szerdán. Hollandia a külföldön tanuló magyar hallgatók körében és kedvelt célország, egyetemi pedig jól szerepelnek a nemzetközi rangsorokban.
Az XPeng mai napon közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentése szerint a kínai elektromosautó-gyártó a legutóbbi pénzügyi negyedévben is pénzügyi nehézségekkel küzdött, ennek ellenére a befektetők optimisták, az amerikai nyitást követően valósággal tépni kezdték a vállalat részvényeit.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) kisebbségi (25 százalék + 1 szavazat) részvénycsomagjának visszavásárlásáról szóló adásvételi szerződést, amely szerint a főváros - a huszonöt évvel ezelőtti privatizációs szerződésben meghatározottaknak megfelelően - mintegy 17 milliárd forintot fizet a külföldi befektető
A nagy-britanniai bet365, Európa legnépszerűbb online fogadóirodája közel 6 millió fontot (közel 3 milliárd forintot) volt kénytelen visszafizetni játékosainak az első három világbajnoki döntetlen után. Ez az összeg jelenleg akár a 10 millió fontot is megközelítheti, köszönhetően egy évek óta létező fogadási ajánlatnak - írta meg a gamblinginsider.
A holland parlament indítványt szavazott meg amelyben felszólítja a kormányt, hogy tiltsa meg a holland felsőoktatási intézmények külföldi diáktoborzásait - írta a Dutchnews hírportál szerdán. Hollandia a külföldön tanuló magyar hallgatók körében és kedvelt célország, egyetemi pedig jól szerepelnek a nemzetközi rangsorokban.
Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.
A villamos energia árának dinamikus korlátozásával a szlovén kormány versenyképes díjakat biztosít a nagyfogyasztók számára, két további törvénnyel pedig lehetővé teszi a költségek támogatását is - jelentette be Bojan Krumer infrastrukturális miniszter szerdán Ljubljanában.
Egyre több ember viseli szívén, hogy miként tudna személyesen is hozzájárulni a fenntarthatósághoz. Világszerte több mint 2000 nagyvállalat tűzte maga elé célul, hogy széndioxid-kibocsátását csökkentse. Közben rengeteg vállalkozás is zöldülni szeretne. Suba Levente, a K&H Fenntarthatósági programirodájának vezetője 4 egyszerű tanáccsal szolgál
Hétfőn érkezett hír, hogy a MOL több benzinkútján üzemanyaghiány van, a Független Benzinkutak Szövetsége folyamatosan bővíti azoknak a kis kutaknak a listáját, amelyek nem kapnak üzemanyagot, kedden pedig összeült az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs is, valószínűleg az üzemanyag-ellátás gondjairól tárgyaltak. Nagy Márton, gazdaságfejlesztési