Sorban jelentik be a bankok az állami kamattámogatással elérhető babaváró hitel és otthonfelújítási hitel értékesítésének a felfüggesztését. Több helyen ez már meg is történt, néhány banknál azonban még be lehet adni az igénylést, ha sietünk.
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nébih szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban a számos hiányosság miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság.
A tagállamoknak kompromisszumot kell kötniük, de elérhető az EU egészére vonatkozó közös megállapodás a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről - jelentette ki az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
Rendkívüli ülésre gyűltek össze az uniós tagországok energiaügyi miniszterei. A csehek vittek egy javaslatot és nem kérnének egyhangúságot, csak többséget. A németek meglehetősen óvatosak, elkerülnék a rossz megoldásokat.
A tagállamoknak kompromisszumot kell kötniük, de elérhető az EU egészére vonatkozó közös megállapodás a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről - jelentette ki az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
Decemberben a vártnál jobban alakult az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, mivel javult a kilátások és az aktuális helyzet megítélése a gazdasági szereplők körében.
A varjúhájnak mindene megvan, amire egy szépséges növénynek csak szüksége lehet. Ennek az évelő növénynek ugyanis dekoratív hengeres levelei és meseszép csillag alakú virágai vannak, amelyek nyár közepétől őszig nyílnak. Könnyen gondozható növény, ráadásul a beporzók is kedvelik.
Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő-kréta korból való borostyánban - tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (Elte TTK) az MTI-t.
A tagállamoknak kompromisszumot kell kötniük, de elérhető az EU egészére vonatkozó közös megállapodás a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről - jelentette ki az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben.
Ha a halőr és a horgász cimborák: olcsón készülhet halászlé az egyik legsikeresebb magyar tőzsdei vállalatból. Véleménycikk a frissen bejelentett Alteo-üzletről.
Az Alteo részvényesei nem fogadták jól a felvásárlásról szóló híreket, valamint a piaci és az elemzői céláraktól jócskán elmaradó kötelező vételi ajánlatot.
A többek között a Dancing with the Stars-ért is felelős két kreatív producer távozik a TV2 Csoporttól a SorozatWiki információi szerint. A portál beszámolója alapján Losonczi László és Horváth Csaba távozik a médiavállalattól. A két szakember, 2019-től voltak a cég fontos kreatív producerei, az azt megelőző években pedig a tévétársaság legfőbb műso
Továbbra is pozitív hangulat látszik az európai tőzsdéken, azonban a magyar piac lefordult délutánra, elsősorban az OTP és a Mol gyengélkedése miatt, de az Alteo is nagyot esett a nyilvános vételi ajánlat után.
A tagállamoknak kompromisszumot kell kötniük, de elérhető az EU egészére vonatkozó közös megállapodás a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről - jelentette ki az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
Sikeresen üzemel a Ganz Transzformátor és Villamos Forgógépgyártó Kft. első intelligens transzformátora Svédországban. Továbbá a magyar és észt ügyfelek számára tervezett okos transzformátorokat is hamarosan kiszállítják. A társaság az első három, összesen több mint 960 millió forint összértékű megrendelést követően, a 2023-as év végéig további 18
Decemberben ha szerény mértékben is, de javultak mind az üzleti, mind a fogyasztói várakozások a GKI Konjunktúraindex alapján. Az üzleti bizalmi index emelkedése kizárólag az ipari várakozások jelentős javulásának következménye, a többi ágazat ugyanis kisebb-nagyobb mértékben borúlátóbb lett. A fogyasztói bizalmi index, ha minimálisan is, de másodi
Az Európai Bíróság a luxemburgi cégnyilvántartás ügyében döntött, de az ítélet valamennyi nyilvános céglistát érinteni fogja. Ezen túlmenően jól illeszkedik abba a sorozatba, amelyben az egyébként szintén luxemburgi székhelyű, de a nagyhercegségtől független testület fokozatosan véleményt mond a nyilvánosság és a magánszféra védelme közötti egyensú
Megszületett az a négyoldalú megállapodás, amelynek eredményeként Magyarország Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül, egy új vezetéken zöld villamos energiát tud majd importálni a jövőben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Bukarestben.
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és mindenki megtalálja a karácsonyi asztalra valót az üzletekben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban.
Nem szorulnak emberi segítségre a Magyarországon áttelelő fehér gólyák, mert a megfigyelési adatok szerint ezek a madarak nem egészségügyi okból, hanem a természetes alkalmazkodásuk miatt maradnak itt a vonulás helyett.
A Makronóm Intézet a globális energiaválság magyar cégekre gyakorolt hatásait vizsgálta legutóbbi kutatásában. A megkérdezett vállalkozások 43 százalékát súlyosan érinti az energiaválság, jó hír viszont, hogy tevékenysége befejezését egyik kutatásba bevont cég sem tervezi.
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás; a nehézségek ellenére van elég hal, és mindenki megtalálja a karácsonyi asztalra valót az üzletekben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban.
Egy tanulmány szerint civilizációnk születése óta már kivágtuk a világ fapopulációjának 54 százalékát, az erdőirtás mértéke azonban fenntarthatatlan, és ez az egyik elsődleges oka az egyre gyakrabban előforduló hőhullámoknak, aszályoknak és a cunamiknak - írja az Interesting Engineering nevű lap.
Az már korábban kiderült, hogy a Jazzy Rádiót otthagyta a Millásreggeli csapata, most pedig azt is bejelentették, hogy január elejétől a radiocafé-n folytatódik majd a műsor. Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András hétköznap reggelente várják majd a hallgatókat. Érdekesség, hogy a Millásreggeli már a radiocafé elődjén is ha
Fontos változás lesz az eheti Ötöslottó sorsolásánál: mivel ezen a héten szombat december 24-re esik, a megszokottól eltérően a számhúzás 16:15-kor veszi kezdetét.
Az Eurostat 2022-es tájékoztatása alapján, a 16 és 74 év közötti uniós polgárok közül 10-ből közel 9 használta 2021-ben az internetet legalább egy alkalommal 3 hónapon belül. A hírfogyasztás népszerűsége is kiemelt, az online tovább nőtt az EU-ban. Ráadásul a nyomtatott magazinok szerepe sem elhanyagolható, hitelesebb információforrások a Z generác
Különleges helyszínen adott tanácsot a digitális előrelépéshez a Telekom, két kisvállalkozóval a földtől elszakadva, több méter magasan beszélgettek a budapesti Erzsébet téren. A nem mindennapi aktivitás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy a vállalkozásoknak miért érdemes új szemszögből szemlélniük a digitális megoldásokban és eszközökbe