Rendkívül jó az időjárás a karácsonyi ünnepek kezdetén Olaszországban, 17 millió olasz indul útnak, tavalyhoz képest kétszeresére nőtt a szállodai szobafoglalások száma a Confcooperative szövetkezeti szövetség pénteken közölt adatai szerint. Mintegy 10 millióan azonban szegénységben töltik az ünnepeket.
Mindenkinek megvan a „tutirecept”, amitől olyan lesz az ünnepi étel, hogy minimum kétszer szed a család minden tagja, de azért van pár hasznos ötletünk.
Magyarországon a hagyományos karácsonyi menünek sok családban ma is elengedhetetlen fogása a halászlé. Azonban ahány ház, annyiféleképpen készítik ezt a fogást, ki a bajai, ki a tiszai receptre esküszik, és vannak akik szerint a balatoni halászlé az igazi. A Pénzcentrum kutatásából most kiderült, milyen formában szeretik, készítik a legtöbben a hal
Az állással rendelkező 30 év alattiak 69 százaléka fizetésemelésre számít jövőre, csupán 6 százalékuk tart csökkenéstől – közölte novemberi felmérésére hivatkozva a K&H pénteken az MTI-vel.
Egy szövetségi bíró beleegyezett az FTX volt vezérigazgatójának, Sam Bankman-Friednek a szabadon bocsátásába, amennyiben a vádlott 250 millió dolláros óvadékot
Különleges videóval készültünk olvasóinknak az e heti Hét videója rovatunkban. Ezúttal nem a hét legfontosabb eseményéről fogunk beszélni, hanem szerkesztőségünk tagjai mesélik el Izsó Márton videós kollégánknak, hogy milyen volt az idei évük és mit várnak 2023-ra.
Hogy kerül egy zalai őstermelő karácsonyfája Budapestre, a Bosnyák Téri Vásárcsarnok elé? Összejön-e egy fára az AgroTime utcazenéléséből? A Magyar Mezőgazdaság Kiadó munkatársai a mű- vagy az igazi fenyő mellett döntöttek? És vajon hova kerül kiadónk fája? Az AgroTime különkiadásával kívánunk boldog karácsonyt!
Napi 25-30 lakástűzhöz hívják a tűzoltókat karácsonykor, ketten szenvednek a tűz miatt füstmérgezést és kétnaponta meghal valaki. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet az ünnepi veszélyekre, és elárulták, hogyan lehet megelőzni azokat.
Mind Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, mind Jevgenyij Prigozsin üzletember, akit a Wagner zsoldoscsoport alapítójaként emlegetnek, valótlannak nevezte pénteken azokat a Washingtonban elhangzott állításokat, amelyek szerint a magánhadsereg észak-koreai tüzérségi fegyvereket kapott.
Erősödött a forint pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és nagy nyereséggel fejezi be a hetet is. A háttérben főként az uniós partnerségi megállapodás elfogadása, kisebb részben az európai gáz árának mérséklődése áll.
Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott a december 5. és 9. között megrendezett Állatvédelmi Témahét iránt; a programnak köszönhetően közel 1200 oktatási intézményből több mint 130 ezer gyermek tanulhatott az állatok világáról és a felelős állattartásról - közölte az Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Az elmúlt évek megtanítottak minket arra, hogy szinte lehetetlen megjósolni, hogy mit fog hozni az új esztendő. Ugyanakkor azt már most lehet látni, hogy a magas infláció, a nehéz gazdasági helyzet, a nyersanyag és energiaárak elszállása jelentősen meghatározzák majd 2023-at is, és ez a munkavállalók motivációját és elvárásait is befolyásolja. Anna
A karácsonyi szezon nagyobb figyelmet, óvatosságot követel az ünneplőktől, hiszen a karácsonyfák és adventi koszorúk fokozott tűzveszélyt jelentenek, a karácsonyfatűz gyorsan pusztít, a lángok a pár perc alatt leégő fáról a lakás többi részére is átterjedhetnek – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu online biztosításközvetítő az MTI-hez eljuttatott k
Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését.
A hazai kínálatot az aszály, az importot pedig az árstop és a kiszámíthatatlan euró árfolyam veti vissza, ezért a jövő év elején, amikor elfogy a boltokból a magyar burgonya, akár ellátási problémák is felléphetnek - írja a 444.
Elhalasztotta a kormány az államilag finanszírozott, kéthetes külföldi nyelvtanulást célzó iskolai program bevezetését. Rétvári Bence államtitkár szerint a nehéz gazdasági helyzet miatt nincs meg rá a költségvetési keret.
A fóti önkormányzatot és a helyi lakosokat egyaránt váratlanul érte a hír, hogy a város ipari parkjában két cég is szeretne akkumulátor-gyártáshoz kapcsolódó tevékenységet folytatni – kezdi írását az Átlátszó. A részletes beszámolóból kiderül az is, hogy míg a hongkongi tulajdonú BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. akkumulátor-összeszerelést foly
Dél-koreai cégeket biztatott romániai befektetésekre Szöulban Nicolae Ciuca román miniszterelnök pénteken egy román-dél-koreai üzleti konferencián - közölte az Agerpres román közszolgálati hírügynökség a kormány közleménye alapján.
Az Európai Bizottság 4,11 milliárd eurót (mintegy 1652 milliárd forintot) folyósított nyolc kedvezményezett ország, köztük Magyarország energiarendszereinek korszerűsítéséhez, az energetikai ipar, a feldolgozóipar, a közlekedés és a mezőgazdaság üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéséhez, valamint az energiahatékonyság javításához - tájékoztato
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vállalatirányítási, adatszolgáltatási, szabályozási és tőkemegfelelési hiányosságok miatt 16,3 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Export-Import Bank Zrt.-re (Eximbank) - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
A megugró gáz- és áramárak felduzzasztották Magyarország energiaszámláját, és ezzel rontották a külső egyensúlyi mutatókat - értékelték az OTP elemzési központ szakértői a folyó fizetési mérleg harmadik negyedéves, a GDP 8,5%-ára emelkedő hiányát. A közvetlen külföldi közvetlen tőkebefektetések közelmúltbeli élénkülése ellenére a hiány jelentős rés
Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint december 5. és 11. között 239 500 ember fordult orvoshoz felső légúti panasszal, ami 62 százalékos emelkedés az öt héttel korábbi helyzethez képest. Az újonnan feltörő RSV-vírusfertőzés inkább a fiatalabb korosztályt érinti - írja az Infostart.
A Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a 2023-as minimálbérről és a garantált bérminimumról. A napokban kötött megállapodásban szereplő összegek ezzel válik kötelezően alkalmazandóvá 2023. január elsejétől.
A jelek szerint az ünnepek előtt egy valóságos jogalkotási hajrát hajtott végre a kormányzat a veszélyhelyzet miatti rendeleti kormányzás lehetőségét kihasználva: egyszerre ugyanis két közlöny jelent meg december 23-án este 11 óra környékén. Ezek egyikében pedig a kormány az extraprofitadókról szóló rendeletet módosítja úgy, hogy a gyógyszergyártók
Fontosabb a gazdasági felzárkózás, mint a stabilitás, ezért nem vezetné be az eurót Orbán Viktor, aki erről a szerdai kormányinfón beszélt. Pedig az MNB szerint az élelmiszerek drágulását részben a gyenge forint okozza. A DK úgy látja, minden gazdasági érv amellett szól, hogy Magyarország körültekintően, de minél előbb csatlakozzon az eurózónához.
Csaknem a duplájára emelkedhet több tízezer kis- és közepes vállalkozás energiaszámlája januártól. Az áremelés azokat érinti, akik eddig az év végén megszűnő, az úgynevezett végső menedékes rendszerben voltak. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a vállalkozások emiatt árat emelhetnek.
Idén nyolcvanezren kértek valamiféle támogatást a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől. Az országos segélyközpont több száz családnak biztosít tűzifát, emellett már több mint ötezer élelmiszercsomagot is összeállítottak. A segélyszervezetnél egyre több olyan ember jelentkezik, akinek egy-két éve még állása és lakhelye is volt, mostanra azonban kilá
Több mint 2,5 százalékkal csökkent a világ acéltermelése novemberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) adatai szerint.
Az Európai Unió gyakorlatilag befagyasztotta a kohéziós alap keretében Magyarországnak járó 22 milliárd eurós forrást - értékeli pénteki cikkében a Bloomberg hírügynökség a napokban már megjelent fejleményeket azok után, hogy az uniós testülettől fontos és határozott válaszokat kaptak. A Bizottság arra hivatkozik döntésében, hogy hazánk nem teljesí
Globálisan és európai szinten is nőtt az utazási kedv, de hazánkból extrémen megnövekedett a repülőjegyfoglalások száma a Kiwi.com-on keresztül. Ennek eredményeképp 154%-kal többen repültek idén Magyarországról, mint 2019-ben. Előnyben részesítettük a miniszabikat, és az olasz kultúrát, pizzát és pastát faltuk idén a leginkább a többi nemzethez has
A Konyhafőnök Vip Fináléjában két nagyon tehetséges versenyző mérkőzött meg, így a zsűrinek nehéz dolga volt, azonban csak egy ember nyerhette el a Konyhafőnök címet. Dobos Evelin és Kardos Eszter szálltak ringbe a végső győzelemért, ezúttal azonban nem egyedül: Evelint Fésűs Nelly és Nagy Zsolt, Esztit pedig Geszler Dorottya és Kollányi Zsuzsi seg
Negyedik alkalommal és öt kategóriában adták át az ország egyetlen vállalati és művészeti világ összekapcsolódásait díjazó elismerését, az Art is Business Díjat. A díjazottak azok a felelősen és értékalapon gondolkodó magánemberek és vállalatok voltak idén is, akik komolyan közösséget vállaltak a művészeti piac szereplőivel és különböző motivációk
Sok elemző próbálja megragadni, körvonalazni, indokolni az öreg kontinensen legmagasabbnak minősülő hazai áremelkedési ütem valódi kiváltó okát, azonban egyik magyarázat se tűnik kifejezetten meggyőzőnek. Hiszen a háború, a gabonaár-bomba, a műtrágyahiány vagy az energiakrízis máshol is jelen van az EU-ban, mégse okoz egyik tényező se ilyen mérvű á
Közel 10.000 évvel ezelőtt a termékeny félholdban - a Közel-Kelet Tigris és Eufrátesz folyók közötti területe - megtelepedő emberek váltak először vadászó-gyűjtögető népből földművessé. Szoros köteléket alakítottak ki a rágcsálókat pusztító macskákkal, amelyek így kártevő-irtóként szolgálták az ősi társadalmat. Genetikájuk és betegségeik feltérképe
A Siemens minden évben az Év Feltalálói címmel díjazza és ismeri el kiemelkedő kutatóit és fejlesztőit a következő öt kategóriában: Újonnan Érkezők, Nyílt Innováció, Kiemelkedő Találmány, Életmű, valamint Tervezés és Felhasználói Élmény. Ezek a díjnyertes feltalálók a Siemens 175 évvel ezelőtt elkezdett hagyományát viszik tovább. Találmányaik a tár
Van, ahol a karácsonyi menü szigorúan hagyományos ételekre épül, máshol, a modern tendenciáknak engedve, évről-évre megújul. Bankok és cégek első számú vezetőit kérdeztünk arról, mi kerül az ünnepi asztalra náluk.