A nagyobb magyar híroldalakon is megjelent a hír, hogy feltörték az egyik ismertebb jelszómenedzsert, a LastPass-t. Mivel lehetnek, akik a kriptós tárcáikhoz, vagy tőzsdei fiókjaikhoz tartozó belépő kódjaikat is itt tárolták, egy fontos tennivalóra mindenképp szeretnénk felhívni a figyelmeteket. A hack-re még augusztusban került sor, ám a szolgálta
A Vulcan Automation egy magyar robotikai rendszerintegrátor cég. Ugyanez a csapat korábban már felépített egy sikeres robotikai céget (Optoforce Kft.), most még egyszer szeretnék ezt megvalósítani. Profi, összeszokott társaság, amelynek célja, hogy az automatizálási problémákat felderítse, ezzel egy alternatívát nyújtva a magyar üzemeknek, hogy hos
Reménysugarakat is észleletek a 2021/22-es gazdálkodási évben a mezőgazdaságban eltöltött nehéz évek után a német gazdák. A vállalati eredmények átlagosan nézve javultak.
Idén 44 761 cipősdoboz-ajándékot gyűjtött össze a Baptista Szeretetszolgálat, a felajánlott ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet.
Egy nap, 830 dirham. Tegyük fel, hogy ebből a kettőből kell kihoznod a maximumot Marokkó legközkedveltebb városában, Marrakesben. Kihívásos, de nem lehetetlen feladat – Gauder Milán, a Mastercard korábbi globális alelnöke helyi butikhoteljükben fogad bennünket, hogy tippeket adjon a környék bejárásához.
A növények gyakorlatilag élő napelemek, hiszen a Nap energiáját képesek felhasználni a bennük lejátszódó kémiai folyamatok energiaigényéhez. Egy kutatás most megnyithatja az utat ahhoz, hogy a növényekből nyerjünk energiát, mint élő napelemekből…
Egyesült Államok-szerte már legkevesebb 18 ember halálát okozta a rendkívüli téli időjárás szombat estig. A legtöbben autóbalesetekben veszítették életüket, főként az ország északi államaiban, de volt, aki otthonában halt meg.
Leginkább az éghajlatváltozás és a nemesítési munka költséges volta veti fel egy újfajta nemesítési irány keresését. Ezért célszerű áttekinteni a legrégebbi időktől gyomnak minősített fajokat, terepen is megkeresni, majd újból értékelni azokat. Írásunk olyan fajokat mutat be, amelyek a dísznövényeink sokféleségét-sokszínűségét természetes vadfajokk
A dolgok internete (IoT) a jövőben hatalmas kriptodeviza-felhasználási terület lehet. Sok szó esik manapság a fizetési megoldásokról, a metaverzumról, online
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) újabb határidő-hosszabbítást adott az előkészítés alatt álló, megújulóenergia-termelési támogatásban részesülő erőművek megvalósítására - közölte a Mekh csütörtökön az MTI-vel.
A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság már nem közli a Covid fertőzések új napi adatait, mert azokat megbízhatatlannak tartja a vírus gyors terjedése miatt. Csingtao városban naponta 480-530 ezer fő kaphatja el a vírust kínai források szerint. Kína szűkítette a Covidnak minősülő halálesetek statisztikáit: csak a tüdő és légúti betegségben, fertőzöt
A Magyar Orvosok Szakszervezete és a Független Egészségügyi Szakszervezet levelet küldött Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak egy az egészségügyet átalakító belügyminisztériumi rendelettervezet kapcsán, melyben azt kérik, amíg egyes fontos részletek nem tisztázódnak, ne lépjen életbe a tervezet - írja a HVG.hu.
Rogán Antal kabinetirodát vezető miniszter a kormány útdíjfizetési-szolgáltatásért felelős tagja lesz - szúrta ki a HVG a karácsony napjára virradóra kiadott Magyar Közlönyben.
Karácsony napján a legtöbb egyházi vezető megtartotta hagyományos ünnepi beszédét. Ferenc pápa például kiemelte, hogy a jászolban az állatok táplálékra találnak, ezzel szemben az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja. Erdő Péter, és Fabiny Tamás beszédében is központi elem volt a háború.
Új, összesen tízmillió eurós támogatási alapot hoz létre az osztrák főváros, hogy segíteni tudja a kisvállalkozások energiahatékonyságot javító projektjeit. Szigetelés, jobb fűtési rendszer, gazdaságosabb termelés – mindennel lehet pályázni.
A gazdaságfejlesztési miniszter megtilthatja a tulajdonszerzést, ha az érintett cég EU-n kívüli külföldi kormánytól függ, vagy veszélyeztetheti a közbiztonságot - szúrta ki a HVG a péntek este megjelent közlönyben.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5771 személy lépett be Magyarország területére szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 2873-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t közleményben.
A 2022-es nemzetközi önbizalomkutatás eredménye azt mutatta, hogy a magyarok önbizalma alacsonyabb, mint a nemzetközi átlag. Aki hisz Istenben, és gyakorolja vallását, annak magasabb az önbizalma. A hívő embereknek nagyobb az önbizalmuk, kevesebb elismerést várnak másoktól - derül ki egy új felmérésből, amely az adventi időszakban készült.
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint.
Tipikus, egységesen fizetendő teher Magyarországon a személyi jövedelemadó, röviden az SZJA, amit a magánszemélyeknek kell befizetniük és bevallaniuk a NAV irányában az adóalapjuk után. Mutatjuk, mennyi az SZJA mértéke 2023 évében (mennyi volt az SZJA mértéke 2022, 2021 és a korábbi évek során), mikor változott az SZJA utoljára? Milyen SZJA kedvezm
Bár az idei év már az energiaválságról szólt, az országok 2022-es GDP-növekedését még sokkal inkább a koronavírus-válságból való lendületes kikapaszkodás jellemezte - legalábbis azok esetében, akik a legmagasabb bővülési ütemet tudták produkálni. A 2022-es növekedési listánkon többen ismerősek lehetnek már a korábbi évekről, de az első helyezett te
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint.