2022. december 1. csütörtök

dec. 1
8:00
„Hát persze, hogy kirúgnak. Ez egy ilyen ország” – Dés László a Forbes Kilövésen (Forbes)
A legfontosabb gondolatok az idei utolsó Forbes eseményről.
dec. 1
8:06
Az aktív dolgozók 60 százaléka nem igazán tudja, hogy miben jó (Infostart)
A munkavállalók 40 százaléka szívesen váltana munkahelyet, viszont közel kétharmaduk nem rendelkezik megfelelő szintű önismerettel – hangzott el a Fiatal Vállalkozók Hetén.
dec. 1
8:06
Konténer: a Mahart-program erősítheti a regionális pozíciót (Transpack)
Hazai konténervilág az intermodalitás jegyében: bérbe vette a Bud Air Cargo nagy területét a Mahart.
dec. 1
8:06
NAK Techlab a hazai innovációkért (Agrotrend)
A magyar mezőgazdaság megújításáért indította el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a startup-okat segítő programját.
dec. 1
8:12
Megerősíti csapatait Szíria területén Oroszország (vg.hu)
A szíriai művelet során a törökökkel is szembe kerülhetnek az oroszok.
dec. 1
8:14
Hajszálnyira vagyunk a benzinárstop végétől – újabb hibát találtak a Mol finomítójában (vg.hu)
Nagyobb a baj Százhalombattán, mint gondolták, a DuFi péntekre tervezett üzembe helyezéséből semmi nem lesz.
dec. 1
8:18
Csaknem 20 ezer milliárd forintba kerülne a magyar lakásállomány energetikai felújítása (Infostart)
Jelentősen csökkentené az energiakitettséget és nagy megrendelési volument jelenthetne az építőiparnak.
dec. 1
8:18
Már jégpálya is van Felcsúton (Piac és Profit)
Egyik napról a másikra kinőtt a földből.
dec. 1
8:18
Készíts egyszerűen birsalmasajtot, és sok más finomságot birsalmából (Agroinform)
Gyorsan és egyszerűen készíthetsz rengeteg finomságot a birsalmából.
dec. 1
8:18
A túlóra is olyan, mint a sör (Márkamonitor)
Felmérések szerint a járvány okozta változások, a fejlődő technológia, valamint a társadalmi nyomás hatására az átlagos munkaidő az elmúlt években akár napi 2 és fél órával is megnövekedhetett. Ez sokaknál teljesen elmoshatja a munka és magánélet közötti határt.   Éppen ezért a Heineken célja a legutóbbi Closer kampánnyal a munka és magánélet egyen
dec. 1
8:18
A Bitcoin bálnák kevesebb mint egy hét alatt több mint 789 000 000 dollárt költöttek Bitcoin vásárlásra (BitcoinBázis)
A Santiment vezető kriptoelemző cég egy új jelentése szerint a Bitcoin bálnák újra felhalmozási fázist indítottak, miután az FTX hónap
dec. 1
8:24
Precízió: mérj és láss nagypontosságú tabletekkel! (GépMax)
A mezőgazdaság kulcskérdése a precíziós technika – és ma már vannak például olyan tabletek, amik jó minőségben őrzik, mutatják a szükséges adatokat!
dec. 1
8:24
A fűszerek számomra sokkal többet jelentenek, mint megélhetést (Agrárágazat)
Nagy Zsófia, a Fűszeres Lány francia tárkonnyal kezdte, ma viszont már közel 40-féle fűszernövényt termeszt.
dec. 1
8:27
A „lex megdöglesz”-en kívül további öt törvényt és öt kormányrendeletet hirdettek ki tegnap (Adózóna)
A „lex megdöglesz”-en kívül további öt törvényjavaslatot és öt kormányrendeletet hirdettek ki tegnap
dec. 1
8:30
Megjöttek a vevők, erős nap jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap jelentős ralit produkáltak az amerikai tőzsdék, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszédében megerősítette, hogy lassít a kamatemelések ütemén az amerikai jegybank, még úgyis, hogy az infláció elleni küzdelemben elért eredményekkel nem elégedett. Ez a bejelentés meghozta a vevőket, és amerikai tőzsdék emelkedése után az ázsiai piac
dec. 1
8:30
Tovább csúszik a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának újraindítása (444.hu)
Mert a legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt.
dec. 1
8:30
Hatalmas átrendeződés a szántókon és a kertekben (Mezőhír)
Óriási átrendeződés zajlik a szántóföldi kultúrák között. A gyümölcsök körében a dió a nyertes, az alma lejtőre került.
dec. 1
8:30
Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány (Magyar Mezőgazdaság)
Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.
dec. 1
8:36
A választások óta puskaporos hordóvá vált a Koreai-félsziget – VG Podcast (vg.hu)
Az országban a feszültség a márciusi választások óta nő, amikor az Észak-Koreával mérsékelt politikát folytató Mun Dzseint leváltották.
dec. 1
8:36
Új podcastsorozat indult (MMonline)
A dal a miénk! címmel indult új sorozat a Magyar Kultúra Podcastok-csatornán, amelyet a Petőfi Media Group indított a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével.  A dal a miénk! - podcastsorozat azzal a céllal indult, hogy feltérképezze, milyen dalokat énekeltünk közösen különböző élethelyzetekben a rendszerváltás utáni harminchárom évben. Ezekne
dec. 1
8:36
2022. december 1. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 1
8:36
Gyászhír (Agrotrend)
Elhunyt Prof. Dr. Jóri J. István. A tudós szakember, az agrárműszaki tudományok oktatója, professzora, az Év Agrárembere 2018-as kategóriagyőztese is volt.
dec. 1
8:42
Egészen új hajtómű terveit mutatta be az Airbus (Infostart)
A fejlesztés után földi és repülési tesztelés következik.
dec. 1
8:42
Hatalmas bajban a magyar benzinkutak: ma sem indul újra a százhalombattai olajfinomító (Pénzcentrum)
A legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában, ezért tovább csúszik annak újraindítása. Az újraindítást a magyar olajvállalat december másodikára, péntekre tervezte ezt, de így már bizonyos, hogy ez a héten elmarad.
dec. 1
8:48
Jöhetnek a 37 százalékos személyi kölcsönök, 52 százalékos hitelkártyák (Azenpenzem)
Az alapkamat 7 százalékpontos emelése miatt jelentősen megemelkedik a kamatplafon. Január elsejétől így 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató (THM), a hitelkártyák esetén pedig az 52 százalékot is elérheti.
dec. 1
8:48
Nincs elég tanár, rendkívüli szünet van a Karinthy gimnáziumban (Forbes)
Kétnapos rendkívüli szünetet kellett elrendelni, mert nincs, aki tanítson.
dec. 1
8:48
Kertészek évzáró konferenciája (Agrotrend)
A kertészeti ágazat nehézségeiről és a jövőbeni feladatokról is szó esett a konferencián emellett gépbemutatót is megtekinthettek a résztvevők.
dec. 1
8:54
Remek hír: már egy vadonatúj jégpálya is várja a felcsútiakat (Menedzsment Fórum)
Télen nem olyan jó focizni, csináltak hát egy korcsolyapályát.
dec. 1
8:54
Kiderült, hogy a karácsonyfán is spórolnak-e a magyarok (Agroinform)
Az Agroinform.hu felmérése szerint már tízből hat vásárló tervez nordmann fenyőt vásárolni.
dec. 1
8:54
Nagyot csökkent októberben a német kiskereskedelmi forgalom (vg.hu)
.
dec. 1
8:54
Telefonálni a világ körül nem feltétlenül jelenti azt, hogy tartani kell a telefonszámláktól (Márkamonitor)
Az egykor hagyományos telefonos applikációként indult Viber ma már egy olyan alkalmazás, amelynek középpontjában az üzenetküldés áll, és funkciók széles skáláját kínálja, amelyek minden helyzetben megfelelnek a különböző felhasználói igényeknek.   A Viber Out egy olyan szolgáltatás, amely a felhasználói igények kielégítését tartja szem előtt a kivá
dec. 1
9:00
Felrázta a világot az amerikai jegybank, de az igazi megváltás jövőre jöhet (Portfolio)
A Commerzbank elemzői szerint a Fed kamatemelési tempójának csökkentése már széles körben be volt árazva a pénzpiacon, a heves piaci reakció annak köszönhető, hogy mégis más hallani valamit, mint sejteni. A Fed ezután lassabb tempóban emeli majd a kamatokat, jövőre pedig akár már csökkentheti is azokat, és ezzel együtt a dollár is jelentős gyengülé
dec. 1
9:00
Micsoda éjszaka volt – egymás után mentette fel és nevezte ki az államtitkárokat Novák Katalin (vg.hu)
Hárman mentek, öten jöttek.
dec. 1
9:02
Megszólalt a bukott kriptovezér (vg.hu)
Sam Bankman-Fried állítja, nem direkt tüntette el az ügyfelek pénzét. Persze ez a befektetők számára sovány vigasz.
dec. 1
9:06
Rangos díjakat kaptak a hazai turisztikai és gasztronómiai szereplők: itt a győztesek listája (Menedzsment Fórum)
A Klasszis lapcsoport kihirdette a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai verseny díjazottjait.
dec. 1
9:06
Rezsicsökkentés: váratlan húzás a kormánytól, hamarabb derül ki, mennyit fizetünk jövőre a gázért, áramért (Portfolio)
Éppen tegnap írtuk meg, hogy a nyári rendelet alapján karácsony környékén jöhet a sokak által várt döntés arról, hogyan változhatnak meg az áram és gázárak január elsejétől Magyarországon, ám egy az éjszaka megjelent rendelet átírta a dátumokat.
dec. 1
9:06
Érkezik a támogatás a kisboltoknak (vg.hu)
December közepéig megjelenik egy új pályázati felhívás is, amelynek keretében minden 2000 lélekszám alatti településen működő kisbolt pályázhat működési támogatásra, például rezsiköltségének elszámolására.
dec. 1
9:06
Törökországban az üvegházakat geotermikus vízzel fűtik (Agrofórum)
Európában rengeteg üvegházban állították le a téli termelést a magas gázárak miatt. – Senki nem fog extra gázt bevezetni azért, hogy befűtse a levegőt a paradicsomjai vagy a paprikája miatt, hiszen az Eu-nak először a lakosság számára kell a távfűtést biztosítania – jelentette ki Fatih Kördemirci, a Kurt Group of Companies munkatársa. Ez az egyik o
dec. 1
9:06
Jövőre is dübörög a ZamJam Zamárdiban (MMonline)
Az Earth Wind & Fire Experience by Al McKay mellett többek közt Presser Gábor, Bródy János, Fenyő Miklós, Szikora Róbert és Demjén Ferenc is fellép a II. ZamJam Fesztiválon Zamárdiban. A kedvezményes jegyelővétel november 29-én 17 órától elérhető.Új színfolttal, új fesztivállal bővült idén nyáron nemcsak Zamárdi, de a MOL Nagyon Balaton kínálata is
dec. 1
9:06
Netrisk: 14 százalékos átlagdíj-emelkedéssel zárul az év végi kgfb-kampány (Üzletem)
Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint.
dec. 1
9:08
Nem tudott megnyugodni a forint a felemás brüsszeli hírekre (Portfolio)
Szerdán megint 410 közelébe gyengült a forint miután az Európai Bizottság komoly feltételekkel hagyta jóvá a magyar uniós források folyósítását. Várhatóan a következő hónapokban a magyar vállalások teljesítésére figyel majd elsősorban a piac, vagyis nem lélegezhetünk fel.
dec. 1
9:12
Magyarország versenyképessége egy helyezéssel javult 2021-hez képest (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank negyedik alkalommal publikálja Versenyképességi jelentését, amely átfogó és objektív módon vizsgálja hazánk versenyképességét nemzetközi összehasonlításban.
dec. 1
9:12
Januártól módosul a növényvédelmi drónpilótaképző intézmények jelentkezésére vonatkozó feltételrendszer és eljárásrend (Agrotrend)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet. Az új változat 2023. január 1-jétől lép hatályba.
dec. 1
9:14
KSH: a harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőttek a beruházások – kivéve a mezőgazdaságban (Agrotrend)
A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest – jelentette a KSH.
dec. 1
9:18
Nagy a gond, hibát találtak a Mol finomítójában (Infostart)
Tovább csúszik a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának újraindítása, mert a legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt.
dec. 1
9:18
Lassuló növekedést jelez a feldolgozóipar (Piac és Profit)
Mérsékeltebb bővülés novemberben - olvasható ki a Üzleti Jelentések a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Beszerzési Menedzser Indexéből, amelynek értéke 54,7 lett az előző hónapban.
dec. 1
9:18
Nyugdíjkorhatár emelés jöhet Magyarországon: így felelne meg a kormány az EU elvárásainak (Pénzcentrum)
Fontos, a brüsszeli döntésekkel összefüggő dokumentumok kerültek napvilágra, többek között Magyarország helyreállítási tervének elemzése az Európai Bizottság részéről, melyből részletesen kiolvasható, hogy hazánk milyen nagyszabású tervekre, átalakításokra és reformokra készül, hogy megfeleljen az EU által már évekkel ezelőtt támasztott elvárásokna
dec. 1
9:18
Megjöttek a friss adatok: így fordult lejtmenetbe a magyar gazdaság (Portfolio)
A harmadik negyedében az előzetes adattal megegyező mértékben, 0,4%-kal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz viszonyítva. Ezzel két év folyamatos növekedése szakadt meg, de az egy évvel ezelőtti szinthez képest a hazai reál-GDP még mindig 4,1%-kal magasabban van. A mai részletes adatokból az is kiderült, hogy a lendü
dec. 1
9:18
Négy százalékkal nőtt a magyar gazdaság (vg.hu)
.
dec. 1
9:18
Igazi hősök, de alig vesszük észre őket (Márkamonitor)
A Kuckó Önkéntes Program idén nyolcadik alkalommal dolgozik azon, hogy ünnepi finomságokkal telepakolt csomagokat állítson össze azoknak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, akik az ünnepeket otthon, a családjukkal töltik szerény körülmények között.   Nehéz helyzetben vannak a gyermekotthonok, az önkéntesek odaadó munkája is csak ideiglenes m

Keresés