Érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Facebook-oldalán.
Tizenhárom kifogást emelt az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, ezért függesztette fel három operatív program forrásainak a 65 százalékát – ugyanakkor az is elképzelhető, hogy még decemberben felszabadul minden pénz, de akár a teljes kohéziós támogatás beszorulhat.
A Klasszis lapcsoport kihirdette a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai verseny díjazottjait.
Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások: felére esett vissza a munkaerőfelvételt tervezők aránya, miközben létszámleépítésben utoljára 10 évvel ezelőtt gondolkoztak ilyen sokan. A K&H kkv-k körében végzett kutatásának eredményeiből az is kiderül, hogy béremelésre a vállalkozások kétharmada készül, a cafeteria juttatáso
Két klasszikus magyar remekművet mutatott be a Virág Judit Galéria: Rippl-Rónai József 100 éve nem látott festményé 160 millió forintról, Vaszary János remeke 65 millió forintról indul az árverésen.
Tisztázta a kormány a Magyar Közlönyben frissen megjelent rendeletével, hogy a pénzügyi intézményi befektetők betéteire és a 20 millió forintnál nagyobb lakossági betétekre vonatkozó kamatstop a már fennálló látra szóló betéti szerződésekre is vonatkozik.
Az Európai Bizottság új európai uniós jogszabályokat javasolt szerdán, amelyek célja, hogy visszaszorítsa a nehezen lebomló és a környezetre káros műanyag csomagolási hulladék mennyiségét.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet. A változás 2023. január 1-jétől lép hatályba. A Nébih tájékoztatása
Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások: felére esett vissza a munkaerőfelvételt tervezők aránya, miközben létszámleépítésben utoljára 10 évvel ezelőtt gondolkoztak ilyen sokan.
Az Európai Bizottság által november 29-én elfogadott 2.0-ás európai drónstratégia felvázolja az európai drónpiac további fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket a drónok üzemeltetésére és műszaki követelményeinek meghatározására vonatkozóan. Az új stratégia meghatározza,
Az Európai Bizottság arra kérte az unió 27 tagállamát, hogy hagyja jóvá az orosz Ural típusú kőolajra vonatkozó hordónkénti 60 dolláros árplafonját - írja a Wall Street Journal.
Aki még soha nem pereskedett, az talán magától értetődőnek veszi, hogy a pernyertes fél perköltségeit a pervesztes fizeti. Egy per lezárása után a pernyertes mégis könnyen azzal szembesülhet, hogy a győzelme bizony pürrhoszi volt, és komoly költségei maradnak térítés nélkül. Milyen hatásai vannak a jelenségnek az üzleti életre, és hogyan kezeljük e
Minden második magyar internetező szeptember eleje és november vége közé hozta előre karácsonyi vásárlásait, és csupán minden ötödik halasztja decemberre. A Black Friday inkább a saját célra történő vásárlások számát dobta meg, mint az ajándékvásárlást. A karácsonyi ajándékok beszerzése során tízből négyen olcsóbb termékekkel spórolnának, de nagy a
Csoki, zsepi, nyitott ajtó. Egy jó vezetőnek minden helyzetben gondolnia kell a munkatársakra, vagyis ez a három dolog mindig legyen nála, mondja Árvai Eszter, aki az IKEA ranglétráján gyorsan haladva a legmagasabb nemzetközi pozícióig jutott Magyarországról.
Az Európai Bizottság még a nyáron hagyta jóvá a lengyel PKN Orlennek a Lotos felvásárlását, a hírnek volt magyar vonatkozása is, mivel ahhoz, hogy a PKN felvásárolhassa szektortársát, eszközöket kellett eladnia, ezeknek egy részét pedig a Mol vásárolhatta meg. A legfrissebb hírek alapján sikerült lezárni a tranzakciót, ami során a Mol összesen 610
Évekig tartó növekedés után a támogatások kifutása és az áramdíj emelkedése miatt két év alatt a felére csökkenhet az elektromos autók részaránya a németországi értékesítésekben Ferdinand Dudenhöffer autóipari szakértő csütörtökön publikált előrejelzése alapján.
David Leitch 127 perces száguldós filmje, A gyilkos járat a mozivászonról az otthoni képernyőkre költözik. Azok, akik lemaradtak Brad Pitt legújabb dobásáról december 2-ától többek közt a Magyar Telekom, a Vodafone, az Apple TV és a Google Play kínálatában nézhetik meg a Sony Pictures filmjét.Augusztus elején mutatta be a Sony Pictures A gyilkos já
Húsbavágó inflációt tapasztalnak Magyarország és Európa többi országának lakosai, az emelkedő árak visszavetik a fogyasztást. A vállalatok számára is fájdalmas az infláció, a költségek emelkedésén túl megnehezíti a tervezést, bizonytalanná teszi a kilátásokat. Az árstabilitás elérése mindenkinek az érdeke, nehéz elképzelni, hogy az ilyen magas infl
A kormány ígéretet tett arra is Brüsszelnek, hogy hozzányúl a nyugdíjrendszerhez – írja Magyarország helyreállítási tervének az Európai Bizottság általi elemzésére hivatkozva a portfolio.hu.
Akár éles és hirtelen, akár tompa és állandó, a fogfájást nehéz figyelmen kívül hagyni. A sokszor elviselhetetlen panaszt mindig a fogban vagy a fog körüli szövetekben (íny, fogágy, csont) megtalálható idegek irritációja okozza.
Nagy sikerrel, rekordrésztvétel mellett zajlott le a Portfolio Csoport jubileumi, tizedik Agrárszektor 2022 konferenciája Siófokon. A csütörtökön zárult kétnapos rendezvényen az agrárium és élelmiszertermelés kiemelt témáit vitatták meg a szektor képviselői, köztük termelők, feldolgozók, szolgáltatók, valamint a finanszírozás és a kapcsolódó iparág
Erős hónapon van túl a Budapesti Értéktőzsde; a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 984,2 ponton zárt, amely októberhez képest szignifikáns, 12 százalékos növekedést jelent. A részvénypiac összforgalma elérte a 249 milliárd forintot, amely átlagosan 11,9 milliárd forint napi forgalomnak felel meg. A hazai blue chipek körében, 163 milliárd forintt
November 11-től Novák Iringó tölti be az Indotek Group marketing és kommunikációs vezetői pozícióját. A három évtizedes iparági tapasztalattal rendelkező szakember a piac egyik vezető ingatlanfejlesztő vállalatától, a GTC Magyarországtól érkezett az Indotek Grouphoz, ahol – többek között – a társaság hazai és nemzetközi PR- és marketingkommunikáció
A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.
Brüsszel és Berlin sokat remél Macron elnök tegnap kezdődött washingtoni látogatásától. Párizs az ukrajnai háború által támasztott új kihívásokat a nemzetközi biztonság általános romlása részének tekinti. Káncz Csaba jegyzete
A Winklevoss testvérek által vezetett kriptopénzváltó a Gemini, tovább terjeszkedik Európában, ugyanis újabb szabályozói engedélyeket szerzett be Olaszországban és Görögországban egyaránt. A Gemini virtuális valuta-üzemeltetőként regisztráltatta magát az olasz fizetési szolgáltatásokat felügyelő szervnél, az Organismo Agenti E Mediatori-nál (OAM).
A kormány rendeletben utasította az áramszolgáltatót, hogy a cégcsoport áramellátásáért felelős ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft.-t ne kapcsolja le a hálózatról.
Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. megújult honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél.