Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
Német krimitől az amerikai westernig: sokszínű nemzetközi kínálat az Rtl előfizetéses streaming platformján Az Rtl legnépszerűbb európai és amerikai sorozatai közül már számos széria látható a streamingplatformon, méghozzá egy hónapig ingyen. A kifejezetten a platformra gyártott exkluzív hazai sorozatok mellett több, eddig Magyarországon még nem
A hegyoldalak, erdőszélek jellegzetes növényének sötétszürke, tövises ágain beérő kékesfekete termése akkor a legfinomabb, ha már megcsípte a dér. Mártást, dzsemeket, bort, likőrt, teát is készítenek belőle, mivel édeskés íze és gyógyhatása miatt nagy népszerűségnek örvend ez a koronafának is nevezett cserje. Gyógynövényként és dísznövényként is ig
A MaxiRádió, a Balaton Rádió és a 88,9 – BestFM rádiók nem teljesített vállalásai miatt szabott ki pénzbüntetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület két helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását is véglegesítette.A Médiatanács hivatalból eljárást indított a Mátra Média Kulturális Egyesület által üzemeltetett Ma
A kriptoközösség első számú közellenségét, Sam Bankman-Friedet (SBF) úgy tűnik, nem zavarják az eltűntetett milliárdok és a lehetséges börtönbüntetés. Sőt,
A kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mind a hét piaci szereplőnél talált - egyes esetekben jelentős súlyú - hiányosságokat az MNB. Egyik társaság sem tartotta be a THM felső korlátjának alkalmazására vonatkozó jogszabályi előírásokat; a jegybank összességében 55,2 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a társ
November 30-ával befejezte működését a Commerzbank Magyarországon. A teljes folyamat 20 hónapig tartott, majd 51 óra alatt lezajlott a bank ügyfélportfóliójának migrációja az Erste Bankba, a részletekről az Erste Bank mai sajtótájékoztatóján beszélt a menedzsment.
Az Erste Bank Hungary sikeresen integrálta a Commerzbank magyarországi leányvállalatának ügyfeleit és tevékenységét vállalati üzletágába. A felvásárlás zárásával az Erste Bank Magyarország ötödik legnagyobb vállalati hitelezőjévé vált, piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot.
India egyik városában mostantól ATM-ből is lehet aranyat vásárolni. A The Economic Times című indiai gazdasági lap beszámolója szerint a Telangána szövetségi állam egyik településen felállított automatában 5 kilogrammnyi, 24 karátos aranyérme fér el nyolc változatban, fél grammtól 100 grammig. Aki akar, bankkártyával vásárolhat belőle.
A vártnál valamivel gyorsabban, 0,5 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke októberben az előző hónappal összevetve - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS). Londoni elemzői várakozások szerint azonban a recesszió így sem lesz elkerülhető a brit gazdaságban.
A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag kész
Agrárdigitalizációs szakmérnök, precíziós mezőgazdasági szakmérnök, drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzés – a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara tudatosan törekszik arra, hogy kihasználja a különböző tudományterületek egymást erősítő hatásából
Az Erste Bank Hungary sikeresen integrálta a Commerzbank magyarországi leányvállalatának ügyfeleit és tevékenységét vállalati üzletágába. A felvásárlás zárásával az Erste Bank Magyarország ötödik legnagyobb vállalati hitelezőjévé vált, piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot.
Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint többmillió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt.
A jelenlegi bizonytalan globális környezetben sorra fogalmazzák meg a híres guruk és befektetési szakértők vélekedéseiket a kilátásokkal kapcsolatban, a nagy volumenű megmondásaitól hirhedt Robert Kiyosaki is megszólalt nemrég, a Twitteren osztotta meg vélekedését a guru a bitcoinnal és a "következő Lehman-pillanattal" kapcsolatban.
Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) beruházásaként négy új műterem és kiszolgáló létesítmények építési munkálatai vannak folyamatban Fóton minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése keretében. A fóti filmgyártó bázis kapacitását ötszörösére növelő fejlesztés keretében Magyarország egyik legnagyobb, 4945 négyzetméter alapterületű,
A sörgyártás rendkívül energiaintenzív vállalkozás, így nem csoda, ha érzékenyen érinti az ágazatot az energiaárak növekedése. Azonban lenne megoldás: a "sörtörvény" megmenthetné a bajban lévő vállalkozásokat, de csak akkor, ha betartatják azt.
Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, de több mint 50 százalékuk túlköltekezik az ünnepi időszak során - derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából, amelynek összefoglalóját juttatták el az MTI-hez.
Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése alapján hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hét pénzügyi vállalkozásnál a kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mindegyik piaci szereplőnél talált – egyes esetekben jelentős súlyú – hiányosságokat többek között a hitelek THM-számítására, illetve annak felső korlátjának alkalmazására vonatkozóan. A jegybank összességében 55,2 millió fori
Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
A Rivian Automotive hétfőn közölte, hogy szünetelteti a Mercedes-Benz Vans-szel közös vállalkozását, mindössze három hónappal azután, hogy a vállalatok partnerséget kötöttek az elektromos furgonok európai gyártására - írja a Reuters.
Sikerült megtalálnia az Indamedia Networknek a Totalcar új főszerkesztőjét, a feladat ellátására Iván Róbertet kérték fel, aki a mai naptól tölti be ezt a pozíciót, és már a kiadvány impresszumában is ő szerepel főszerkesztőként. A népszerű online autós újság kapcsán december elején írtuk meg, hogy lecserélték a lapigazgatót is. Iván Róbert a kezde
A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk - írta vasárnap a Dutchnews hírportál.
A kínai kórházak sürgősségi osztályai és lázas betegeket fogadó osztályai előtt sorban álltak az emberek a COVID-19 tesztekre hétfőn, ami a tünetek gyors terjedésének újabb jele, miután a hatóságok elkezdték felszámolni a zéró-Covid védekezési módszert - írja a Reuters.
Nem szorulnak emberi segítségre a Magyarországon áttelelő fehér gólyák, mert a megfigyelési adatok szerint ezek a madarak nem egészségügyi okból, hanem a természetes alkalmazkodásuk miatt maradnak itt a vonulás helyett.
A világ egyik leggazdagabb embere már több hónapja folyamatosan ágál az agresszív amerikai monetáris politika ellen és arra figyelmeztet, hogy a gazdaságot mély recesszió fenyegeti, ha a központi bank hozzáállása nem változik.
Az Európai Unió már hétfőn, vagy a következő napokban megállapodhat az Oroszországgal szembeni kilencedik szankciós csomagról, amely jelentősen fokozni fogja a Moszkvára nehezedő nyomást - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
A Mercedes-Benz Vans több mint egymilliárd euró beruházással építené meg első, kizárólag elektromos hajtású furgonokat gyártó üzemét a lengyelországi Jaworban - jelentette be hétfőn a vállalat.
Az MNB hét pénzügyi vállalkozásnál talált – egyes esetekben jelentős súlyú – hiányosságokat többek között a hitelek THM-számítására, illetve annak felső korlátjának alkalmazására vonatkozóan. Zálogházakról van szó, 55.2 milliós bírságot szabtak ki.
Fokozza a bankok hitelkockázat-kezelésének és a finanszírozási tevékenység diverzifikálásának vizsgálatát az Európai Központi Bank, amely szerint az euróövezet valószínűleg recesszió felé tart, és gazdaságának a hitelfelvételi költségek emelkedésével kell szembenéznie.
Az MNB hét pénzügyi vállalkozásnál a kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mindegyik piaci szereplőnél talált egyes esetekben jelentős súlyú hiányosságokat többek között a hitelek THM-számítására, illetve annak felső korlátjának alkalmazására vonatkozóan. A jegybank összességében 55,2 millió forint bírságot szabott ki, s
Az orosz hadsereg várhatóan hónapokig nem lesz képes jelentősebb előrenyomulásra Ukrajnában - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
A hazai infláció legalább 70 százalékát külső tényezők magyarázzák. Az infláció eloszlása egyenlőtlen: míg a kisebb jövedelműek esetében 24 százalékos, a magasabb jövedelműeknél 19 százalékos - hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közös konferenciáján.
A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlásnál – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag készülni az ün
A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag kész
A 420 forintos határt is átlépte az euró/forint, de azután éles fordulat következett. Az európai tőzsdék nem találják az irányt, a Mol és az OTP mozgása itthon pedig kioltja egymást. Fontos hét jön inflációs adatokkal és jegybanki kamatdöntésekkel, öveket becsatolni! Az EU-ban a kriptovaluta-szolgáltatóknak jelenteniük kell majd a tranzakciókat.
Mire lehet jogosult a munkába visszatérő kismama, akit korábbi munkáltatója nem tud foglalkoztatni? Akkor sem foszthatók meg a visszatérő kismamák járandóságaiktól, ha közben a munkáltatók zöme a költségcsökkentésre kényszerül.
A hétvégén a kormánypárti szócsőnek számtó médiatermékek brutális adóemelési tervekkel riogattak, a hír aztán a teljes magyar sajtón keresztülfutott. A nagyságrendileg 30 forintos áremelkedést azonban érdemes annak tükrében vizsgálni, hogy a magyar állam milyen sarcokat alkalmaz jelenleg. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az esetleges adóemelés sokk