Holman Magdolna 2022. november 30-i hatállyal lemondott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöki tisztségéről – közölte ma a szervezet a honlapján. Ezzel együtt az is kiderült, hogy Szomolai Csabát nevezte ki 12 évre új alelnöknek Windisch László elnök (képünkön).
Idén az első kilenc hónapban minden jelentősebb gazdasági haszonállatfajból kevesebbet vágtak, mint egy évvel korábban. A visszaesés a madárinfluenzával sújtott kacsa- és libaállományokban a legnagyobb arányú.
Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.
A Grupa Lotos csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a Mol-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az Orlen-csoport piacra lépett Magyarországon. Az Orlen a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át, ebből 79 már most a csoport tulajdonába került, ezek jelenleg Lukoil m
Számos az online-kereskedelmet vizsgáló kutatás készült az elmúlt években, nem véletlenül, hiszen erről a robbanásszerűen fejlődő üzletágról (melyet 2021-ben már 1200 milliárd forint nagyságrendűre becsült a GKI Digital) minél többet szeretnénk megtudni. Akár azért mert eladók/kereskedők vagyunk, akár azért mert épp a másik oldalon ülve, vásárlókén
Csaknem 74,3 milliárd dollárral csökkent az idei év eleje óta Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona - derül ki a Bloomberg által közzétett Bloomberg Billionaires Indexből, amelyet december 1-jei állapot szerint elsősorban a cégrészvények értéke alapján számítanak ki. A világ leggazdagabbja továbbra is Elon Musk, bár ő egymaga többet vesz
Lehetséges sérülés veszély miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 0,33 literes kiszerelésű, saját márkás Nívó Szűrt elnevezésű meggyes sört - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Összességében jó hangulatban telt a mai kereskedés az európai tőzsdéken, tegnap volt egy jelentősebb rali az USA-ban a jegybankelnök kamatemelésekkel kapcsolatos kommentárjai után, valamint Kínából is kedvező hírek érkeztek a járványügyi intézkedések lazításáról, elsősorban ezeknek a tényezőknek volt köszönhető, hogy ma pozitív volt a hangulat az e
Kommunikációs kampányt indít az MNB a karácsonyi és év végi felelős hitelfelvétel támogatására. A pénzügyi fogyasztóvédelmi tematikus honlaptartalmak, kisfilmek, szórólapok, tanácsadás és médiainterjúk célja, hogy körültekintően válasszunk hitelt, ne fölösleges adósságot tegyünk a fa alá.
Szeptemberben az export euróban számolt értéke 29,0, az importé 35,1 százalékkal nőtt, az egyenleg 663 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz viszonyítva és 745 millió euró deficitet mutatott - ismertette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az áruforgalmi hiány 93 millió euróval nagyobb a első becslés
Bár heteken át a nyugalom hangján beszéltek a magyar politikusok a 3 ezer milliárd forintos EU-s támogatásokról, tegnap derült ki, hogy az idén ez egészen biztosan nem fog megérkezni. Erre a pénzre máskor is nagy szüksége lenne a központi költségvetésnek, de most, a válság fenyegető árnyékában kisebb pánikot keltett a hír, hogy az EU nem fogadott e
Az Apple kikapcsolta a tiltakozók kommunikációs eszközeit közvetlenül a kínai COVID-zárlat elleni tüntetés előtt. Az okostelefongyártó vállalat segít a kínai
A Pepsi szerint itt az ideje, hogy az ünnepi időszakban tejjel keverjük a kólát, és a #PilkandCookies online kampányban részt vevő felhasználók még készpénzt is nyerhetnek az ünnepek előtt.
Végre megérkezik az afrikai kontinensre az első szállítmány az mpox (majomhimlő) elleni vakcinából egy dél-koreai adománynak köszönhetően - jelentette be csütörtökön az afrikai járványügyi központ (Africa CDC).
A tél a pihenés, feltöltődés, tervezés ideje a kertnek és kertésznek. Hogy erre az időszakra megfelelően felkészüljünk, számos teendőnk van még ősszel a kertben.
Szeptemberben 745 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, augusztushoz képest az export kiigazított volumene 1,8%-kal nőtt, míg az importé 0,6%-kal csökkent
Magyarország elfogadott helyreállítási tervével a kormány kiemelt célja, hogy 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagországa közé kerüljön hazánk – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős államtitkára.
A Grupa Lotos csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a MOL-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az Orlen-csoport piacra lépett Magyarországon. Az Orlen a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át. Ebből 79 már most az Orlen-csoport tulajdonába került, ezek jelenleg L
A Reuters információi szerint a Credit Suisse keresi a módját annak, hogy felgyorsítsa az alig néhány hete bejelentett költségcsökkentést, mivel az ügyfélpénzek kiáramlása és az ügyfélaktivitás lassulása nem tesz jót a bevételi kilátásoknak.
Ez is elhangzott azon a beszélgetésen, amelyet a hazai makrogazdasági elemzőket megszólaltató sorozatunk legújabb adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly folytatott Suppan Gergellyel, a Magyar Bankholding vezető elemzőjével. Aki úgy vélte, mivel az üzemanyagár-sapka kivezetése 2,5 százalékponttal dobná meg a már amúgy is 26 éves rekordon lévő
A kormány a januári nyugdíjemelés mértékének megállapításához vizsgálja a szankciós infláció várható alakulását - közölte a Pénzügyminisztérium az atv.hu-val arra, hogy januárban az 5,2 százalékhoz képest mennyivel lesz magasabb a nyugdíjemelés. 2023-ban is lesz 13. havi nyugdíj - erősítették meg.
Bár egyelőre nem lehet tudni, hogyan bírjuk majd a rezsi-emelkedést és mennyire kell hozzányúlni a félretett tartalékokhoz, az biztos, hogy most is nagy sürgés-forgás lesz az üzletekben, minden vásárló igyekszik még időben beszerezni a szükséges hozzávalókat.