Európában is egyedülálló kiállítást rendeztek be a Magyar Természettudományi Múzeumban. A Zümmögés a múzeumban című tárlat a Tehetsz méh többet! program, a múzeum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület együttműködésével jött létre. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a beporzók világszintű pusztulására és annak felbecsülhetetlen követke
Do Kwon, a projekt alapítója kiadta az UST helyreállítási tervét, a tervezetben pedig jelentős változtatásokat javasolt annak érdekében, hogy felgyorsítsa
Átlépte a 7 százalékot a lakáshitelek átlagkamata a friss banki ajánlatokban a Portfolio összegzése szerint. A gazdasági portál elemzője elmondta, hogy azoknak, akik most igényelnek egy 20 milliós 20 éves piaci lakáshitelt átlagosan 2-3 millió forinttal kell többet visszafizetniük, mint egy hasonló kondíciókkal egy évvel ezelőtt felvett kölcsön utá
Öt éves viszonylatban kétszeresére nőttek az irodák kialakítási költségei – derül ki a Cbre által publikált Fit-Out Cost Guide 2022 kiadványból. 2022-ben egy sztenderd iroda fizikai kialakítása négyzetméterenként 704 eurót igényel, egy prémium irodahelység esetén 1063 eurós, luxusiroda esetében pedig 1571 eurós költségvonzattal érdemes kalkulálni,
Csődvédelmet kért szerdán a Tungsram azért, hogy „a vállalat a csődvédelem nyújtotta ernyő alatt továbbra is fizetni tudja a bért és az adókat, valamint végrehajthassa a folyamatban lévő reorganizációját” – derült ki a cég Indexhez eljutott közleményéből. Erről a kényszerű lépésről szerdán a törvényi előírások szerint a dolgozókat, a szakszervezete
Az OTP Supra Alap februári átalakításának első tapasztalatairól adott számot az OTP Alapkezelő a mai szakmai sajtóebéden. Az eddigi egyszemélyi portfoliókezelést egy többszereplős, csapatban dolgozó modell váltotta fel. Átalakították a befektetéseket, csökkentették az egyedi részvénykitettségeket is.
A Share Now ügyfelei 8 millió kilométert gurultak Magyarországon a cég piacra lépése óta eltelt három évben, egyre hosszabb ideig és egyre több élethelyzetben használva a sétatávolságon belül található autókat.
Sorban állás, ügyintézés, várakozás. Nem a legkedveltebb fogalmak, ez egészen biztos. Mostanában különösen nagy kihívás időpontot szerezni, ha okmányainkat hosszabbítani szeretnénk, hiszen a szokásos tumultus fokozódik azáltal, hogy a veszélyhelyzet miatti okmánylejárat meghosszabbításnak most vége, a türelmi idő lejárt. Június 30-ig minden iratot
Hogyan hat mezőgazdasági gépek forgalmazására, javítására a járvány és a háború okozta alkatrészhiány. Többek között erről is beszélget Mikó Sándorral, a Magtár Kft. ügyvezető igazgatójával Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.
„Ha kitartóan keresgél az ember, 1600 forintért is lehet találni egy (alap ízesítésű) lángost, a fagylaltok ára szintén emelkedett, átlagosan 500 forint körül mozog jelenleg egy gombóc” – mondta el saját tapasztalatait Németh Tamás balatonboglári séf a Dining Guide-nek adott interjúban.
Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni.
Jörg Bauer elnök-vezérigazgató szerint ez „a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég megszűnését, hanem éppen azt jelenti, hogy megpróbálják sikeres túlélését biztosítani”.
Az ESG gyökerestül átformálja az üzleti világot: egyre több vállalat felé elvárás, hogy jelentsen a fenntarthatósági tevékenységéről, illetve a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási teljesítményéről. Az ESG értékelést végző szolgáltatók száma folyamatosan nő, miközben sokféleségük miatt szinte lehetetlen összevetni a jelentéseiket. Miért éri
62 ukrán menekült, anyák, gyermekeik és idős emberek, egy buszon majdnem három napon át utaztak a moldáv fővárosból a németországi Karlsruhe felé. Az út krónikáját a Heti Napló szerkesztő-riportere, Hadas Krisztina és Gudmon Olivér operatőr mutatja meg. A moldáv fővárosban, Chisinauban található MoldExpo pavilonjaiban többszáz ember alszik apró f
Partneri együttműködést írt alá a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. és a németországi székhelyű Maschinenfabrik Reinhausen vállalat, amelynek értelmében szoros együttműködésbe kezdenek az intelligens transzformátorok fejlesztése és gyártása területén. A transzformátor-technológia magyarországi úttörőjeként a Ganz a digitális mego
A magas infláció miatti intenzív jegybanki kamatemelési kilátások eleve nem tettek jót a kamatot nem ígérő kriptopiaci termékeknek az elmúlt hetekben, aztán az egyik legnagyobbá vált stablecoin (UST) körüli, minap elindult óriási felfordulás alapvető bizalomrombolást vitt végbe a legtöbb altcoin esetén. A napok óta egyre komolyabb esés mára oda vez
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/19. heti nyerőszámait. A héten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 345 millió forint keresi majd gazdáját a skandin.
Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni – közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A keddi 96 millióról szerdára 77 millió köbméterre, azaz 20%-kal szakadt az orosz gáz ukrajnai tranzitja a Naftogaz vezetője szerint annak hatására, hogy az ukránok ma vis major helyzetre hivatkozva leállították a szállítást a szohranyivkai mérőállomáson. Mivel az említett mérőállomás kapacitása 32,6 millió köbméter, de a teljes ukrán tranzit „csak
Napjainkban az új építésű ingatlanpiacon a vevői preferenciák átalakulását tapasztalhatjuk. A D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport által megrendelt Ingatlan.com kutatásból kiderült, hogy az elmúlt egy évben a 13. kerületi vásárlói érdeklődés a 70-139 m2-es ingatlanok iránt nagyobb arányban nőtt, mint az egyéb méretkategóriákban. Mindez a pandémiás időszak
Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával - mutatnak rá friss adatok. Ezekből kiderült az is, hogy reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóvezetőként a hét
Az orosz fosszilis energiahordozókról való 5 éven belüli leválás és közben az energiahatékonysági-klímavédelmi erőfeszítések fokozása érdekében egy 195 milliárd eurós plusz beruházási csomag terveit állította össze az Európai Bizottság, amely akár komoly összegeket tartogathat a magyarországi energiarendszer fejlesztésére is, feloldva az orosz olaj
Újabb kötelezettségvállalásokat jelentett be az Exxon a karbonsemlegességhez vezető út lerövidítése érdekében. A vállalat innovációi nem csak azt teszik lehetővé, hogy az átállás egyik vezérhajója legyen, de az általa kifejlesztett megoldásokkal, illetve az oktatásra gyakorolt hatások révén más piaci szereplők kibocsátáscsökkentési céljainak elérés
A Budapesti Értéktőzsdéhez ma eljuttatott kibocsátói közleményében a Delta Technologies Nyrt. arról számolt be, hogy a cég 17,2 milliárd forintról 22-26 milliárd forintra emelte éves árbevételi várakozásait.