Jelentős bevétel-és profitnövekedésről számolt be a Nyomda 2022. első negyedévére, részben a választásokhoz kapcsolódó nyomdai feladatoknak, részben a lejáró okmányok megújításának köszönhetően – derül ki a cég gyorsjelentéséből. A nehézségek között említette a vállalat a szállítási határidők és árak növekedését, valamint az alapanyagok beszerzésén
Horrorisztikus, több mint húsz éve nem látott inflációs számot közölt a héten a KSH. Ráadásul a 9,5 százalékos éves szintű áprilisi pénzromlás még magasabb is lehetne, ha nem fojtották volna le azt az árstopok. De vajon az utóbbiak ellenére is egyre elviselhetetlenebb drágulás még tovább folytatódhat? S mit tehet ez ellen a jegybank
A május 18–19-i plenáris ülésen az EP-képviselők várhatóan támogatják a 2023-tól érvényes globális, minimális társasági adókulcs új szabályait, olvasható az Európai Parlament hivatalos oldalán.
Nem csak a magyar, hanem a nemzetközi gazdaságban is súlyos válság következhet, amelynek egyik fontos előjelét láthattuk hétfőn is az amerikai tőzsde beszakadásával. A szakértők előre figyelmeztettek erre, mi most újra összegyűjtöttünk olyan tanácsokat, amellyel elkerülhető, hogy mi is áldozatul essünk ennek.
A Christie's aukciósház közleménye szerint a 110 millió éves, Raptor becenevű fosszília az előzetesen becsült ár kétszereséért kelt el. A leütési ár a második legmagasabb a dinoszaurusz-csontvázak történetében, ennél drágábban - 31,8 millió dollárért - csak egy Stan becenevű Tyrannosaurus rex kelt el 2020. október 5-én, ugyancsak a Christie's egy N
A lakosság sokkal szembeni ellenálló képessége a vizsgált időszakban nőtt, amely folyamat a háztartások nettó pénzügyi vagyonának jelentős emelkedésével és a nem teljesítő lakossági hitelek arányának csökkenésével mutatható ki.
Legyen az akár saját erőből való költözés, akár költöztetés, hasznosak lehetnek Önnek is az alábbi sorok. Igyekeztünk sok fontos információt átadni ebben a bejegyzésünkben, hogy bizonyos hibákat Ön se kövessen el. Ha épp költözés előtt áll, mindenképp olvassa el a lentieket, és a legjobb, amit tehet, hogy betartja őket.
Melyik férfi ne vágyna erre a szerepre? Hiszen mindenkit hajt a vágy, hogy ő legyen a partnere számára a legférfiasabb, legizgalmasabb és egyben legizgatóbb férfi. És persze a szerelmes nő szemében biztosan így is jelenik meg a párja, és biztosan sokszor biztosítja is őt erről, és ad hangot az érzelmeinek.
Miután a divat és a művészet piacát is elérték a nem helyettesíthető tokenek (NFT) világát. Ezért várható volt, hogy a sportkártyák világába is be fognak gyűrűzni. Ezeknek az NFT-nek a helye pedig megszilárdulni látszik azáltal, hogy a rajongóknak lehetősége van megtekinteni, sőt akár meg is szerezni kedvenc sportpillanataikat licenccel ellátott, d
Országszerte több mint 20 ezer egyéni gazdaság összeírását kezdi meg pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, a válaszadás kötelező – tájékoztatta a KSH közleményében az MTI-t.
Az Alibaba Groupelbocsátotta oroszországi vegyesvállalatának alkalmazottainak mintegy 40%-át, mivel a folyamatban lévő ukrán háború zavarja a határokon átnyúló üzletmenetet - jelentette pénteken a Nikkei.
Az első negyedévben csökkent a leszállított táblagépek száma, igaz, az összesítések szerint ez a forgalom még mindig a Covid-járvány előtti szintet jelenti.
Három lappangó, a nagyközönség számára ismeretlen remekművet árverez el egy jubileumi, klasszikus műveket felvonultató aukción, ahol Rippl-Rónai József, Vaszary János és Kádár Béla kivételesen értékes alkotása is kalapács alá kerül. Mindhárom festmény közel egy évszázad után került elő, eddig magángyűjteményekben rejtőztek. A műveket a galéria sajt
A veszélyes szoláriumok ideje lejárt! Az instant barnaság érdekében a legtöbben önbarnító kozmetikumok hívnak segítségül, hiszen általa az egyenletes, barna bőr garantált – ráadásul teljesen biztonságosan. Az alábbiakban bemutatjuk, mit érdemes tudni róla, milyen fajtái léteznek és hogyan érdemes alkalmazni az önbarnító krémet, habot, spray-t (nem
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy munkatársaik 2022. május 14-én, szombaton 06.30 órától – 13.30 óráig az Erzsébet híd déli oldalát (Budáról Pestre vezető oldal), május 15-én, vasárnap 06.30 órától – 13.30 óráig az Erzsébet híd északi oldalát (Pestről Budára