Sokkal piackonformabb az ING Bank elemzője szerint a különadók kivetése a mai bejelentés fényében, miután a költségvetés kiadási oldala is érdemben hozzájárul a kiigazításhoz.
Alapítása óta a legsikeresebb évét zárta 2021-ben a Gránit Bank: az előző évinél több mint kétszer nagyobb, 4,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - jelentette be Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a bank közgyűlését követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Megállapodást írt alá az MKB Bank Nyrt. a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának megvásárlásáról – áll az MKB Bank közleményében. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35 000 lakossági és 3 000 vállalati ügyféllel bővül az MKB Bank ügyfélköre.
A romániai alkalmazottak alig 13 százaléka elégedett a fizetésével, 40 százalékuknak szándékában is áll béremelést kérni az elkövetkező egy év alatt – derül ki a PwC felmérésből.
Az elektromos közlekedés közelgő térnyeréséről és boomjáról sokszor beszélünk, nem ártana ehhez azonban alapanyag is. Az elektromos autók piaca szinte kielégíthetetlen keresletet támaszt a lítium iránt, a csodafém ellátási válsága azonban megkérdőjelezheti a közlekedés gyors elektrifikációját. A Bloomberg öszefoglalta a lítiumpiac legnagyobb gondja
Egyre magasabb életkorban vállalják a magyar nők első gyermeküket, ennek pedig nem csak társadalmi, hanem egészségügyi kockázatai vannak. A jelenség nemcsak Magyarországon, hanem Európában csaknem minden országban problémát jelent: az olasz nők például már átlagosan 31 éves korukban válnak anyává, míg Bulgáriában 26 éves koruk felett. Hazánkban ett
Évi 800 milliárd extra adót akar beszedni a kormány. Jön a 10-15 eurós repülőjegyadó, nő és kibővül a tranzakciós illeték, a külföldiek pedig nem tankolhatnak majd olcsó üzemanyagot.
Bár a részletek pontosan még nem ismertek, ismét beszedi a kormány a reklámadót, legalábbis erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter a mai kormányinfón. A több, extraprofitra kirótt új adóval szemben ezt majd csak jövőre kell megfizetni. A reklámadóból 2023-ban 15 milliárd forintnyi bevételt remél a kormány. Ezzel a tételle
A fekete nadálytő jól ismert és szívesen használt gyógynövény, azonban inkább csak nedvesebb helyeken, folyópartok közelében találhatjuk meg. Hasonló hatásokkal bíró testvére, az ebnyelvűfű viszont éppen a száraz, napos gyepeket kedveli.
Az MKB Bank Nyrt. megállapodást írt alá a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának megvásárlásáról – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35 000 lakossági és mintegy 3 000 vállalati ügyféllel bővül a bank ügyfélköre.
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely és Nagy Márton ismertette a tegnap Orbán Viktor által már bejelentett extraprofit-adók részleteit. A szektoroktól várt összesített adóbevételek már ismertek, az adó alapja azonban nem minden esetben, így egyelőre nehéz számszerűsíteni a vállalati hatásokat (Nagy Márton azt mondta, hogy minden vállalatra tudják az a
Egy ipari ipark helyett, egy norvég erdőben kapott helyet a Vestre kültéri bútorgyára, a 6500 négyzetméteres építmény egyben egy passzív ház is, ami zöldtetővel napelemekkel, valamint hulladék újrahasznosítási lehetőségekkel is fel van szerelve, hogy ezáltal egy igazán zöld és fenntartható gyártóegység jöhessen létre. A projektet az Építészfórum mu
Jelentősen, a 2020-as 5,318 milliárd forintról 10,323 milliárd forintra növelte adózott eredményét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cégnek a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön közzétett éves beszámolójából.
Az angol-litván javaslat megvalósításához hatalmas nyugati flottára van szükség, amelynek meg kell kockáztatnia az „eszkaláló konfrontációt orosz hadihajókkal”. Washington már „Harpoon” hajóellenes rakétákat szállít Ukrajnának. Káncz Csaba jegyzete.
Az európai gabonatermés jelenleg Északkelet-Európában nő a legdinamikusabban. Az északi térség gabonaféléi ugyanis viszonylag kevéssé érzékenyek az éghajlatváltozásra, a keleti régió korábban viszonylag elmaradt gazdaságai pedig gyorsan tudnak növekedni. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térség fogyasztási-termelési rendszere évezredes alapokon ny
A Kormányinfón elhangzott információk alapján röviden azt mondhatjuk, hogy a vártnál sokkal nagyobb költségvetési kiigazításról döntött idénre a kormány, sőt, ha az idei és jövő évi kiigazítást együtt nézzük: a rendszerváltás óta látott kiigazítások egyik legnagyobbikáról van szó.
A Corvinus, az ELTE és a BME együttműködésében készült közös magyar tanulmány szerint az európai gabonatermés jelenleg Északkelet-Európában nő a legdinamikusabban. Az északi térség gabonaféléi ugyanis viszonylag kevéssé érzékenyek az éghajlatváltozásra, a keleti régió korábban viszonylag elmaradt gazdaságai pedig gyorsan tudnak növekedni. Az elemzé
Robert Habeck német alkancellár elismerte, hogy a tagországok energiaellátási helyzete eltérő, és valós kihívás, hogy egyes kelet-európai országok erősebben függenek az orosz energiaimporttól, mint a nyugat-európai országok.
A május 28-án érvénybe lépő új szabályozás nyomán több fogyasztóvédelmi rendelkezés módosul. Ezek közül kettő különösen fontos: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény és a termékek eladási áráról és a szolgáltatások feltüntetéséről szóló rendelet.
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely és Nagy Márton ismertette az ágazati különadók (800 milliárd forint), illetve egyéb adóemelések (100 milliárd forint) részleteit, amely 900 milliárdos tétel együtt csak a kiigazítás 40%-át fedezi. A nagyobb rész kiadások lefaragásából, beszerzési stopból, beruházások elhalasztásából jön, és így gyorsértékelésünk sz
Az MKB-csoport az idén január-márciusban 29,0 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el, ami több mint kétszerese az előző negyedévinek, a tavaly első negyedévitől ugyanakkor 600 millió forinttal elmarad - közölte a Magyar Bankholding (MBH) csoport tagja csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde honlapjára felkerült gyorsjelentésében.
A kormány extra befizetéses listájára ezúttal felkerültek a légitársaságok, amelyeket korábban nem terheltek extra adóval. A légitársaságok megsarcolása azért meglepő, mivel a szektor éppenhogy csak elkezdett kilábalni a koronavírus-járvány okozta sokkból és a hazai piacon működő légitársaságoknak masszívan veszteséges volt az elmúlt két év.
Évi 250 milliárd forintos banki extraprofitadót, 50 milliárd forintos tranzakciósilleték-bővítést és 50 milliárd forintos biztosítói extraprofitadót vezet be a kormány a pénzügyi szektor többletterheként idén és jövőre - jelentették be ma. Az eddigi különadókon felül fizetendő adó alapja a bankok esetében a kamateredmény és a díj- és jutalékeredmén
A legfontosabb uniós kérdésekben elfoglalt magyar álláspontról tájékoztatta az Európai Unió tagállamainak budapesti misszióvezetőit Varga Judit igazságügyi miniszter és Bóka János államtitkár.
Az MKB Bank nyerte a pályázatot, amelyet a végelszámolás alatt álló Sberbank Magyarország hitelállományának átvételére írt ki a Pénzügyi Stabilitási és Nonprofit Kft. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35000 lakossági és 3000 vállalati ügyféllel bővül a bank ügyfélköre.
Leütötték a magyar piacot ma a különadóval kapcsolatos bejelentésekre várva és nem is tudott talpra állni a tőzsde a Kormányinfót követően sem, a BUX a nemzetközi tőzsdéket jelentősen alulteljesítve, 5 százalék feletti zuhanással zárta a kereskedést az átlagosnál magasabb részvénypiaci forgalom mellett.
A pandémiás helyzetben kiugró volt az érdeklődés a hazai kkv szektor részéről az állami hátterű, kedvező feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalásra. 2021-ben az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 30 éves fennállásának legsikeresebb évét zárta - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
Fegyvert találtak a poggyászában. Bernie Ecclestone egy Svájcba tartó magángépre szeretett volna felszállni a brazíliai Campinasban, de a poggyászában egy fegyvert találtak az átvilágítás során, amelyről előzetesen nem értesítette a hatóságokat, és dokumentumokat sem tudott bemutatni. Ecclestone nem tagadta, hogy az övé a fegyver, de a kihallgatá