A szakadozott felhőzet mellett az ország nagy részén számítani lehet néhány órás napsütésre, ugyanakkor délnyugaton tartósan borult idő ígérkezik. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között várható, de a tartósabban borongós, csapadékos tájakon hűvösebb idő
Hiába van érvényben háborús veszélyhelyzet Magyarországon, január elsejétől átkerül a Honvédkórház irányítása a honvédelmi minisztériumtól Pintér Sándorhoz, az egészségügyért is felelős belügyminiszterhez.
Az őszi árpa kalászolása után, de főleg a virágzást követően rosszabb esetben néhány olyan kórokozó károsításával is lehet találkozni, amelyek eddig is jelen voltak – gyakorlatilag láthatatlanul, tünetektől mentesen – a növényekben, de most látványos tünetekkel jelzik jelenlétüket és az általuk okozott kártétel sem éppen elhanyagolható.
A kata mértéke tíz éve változatlan, ezért kiigazításra szorul – mondta a Világgazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint akár 100 ezren is visszaélhetnek a kedvezményes adónemmel.
Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kkv-ék a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium.
Széles körű támogatottságra tett szert a magyar válságkezelés Európában: az uniós szervezetek többsége a nyereséges vállalatok profitjának megadóztatásából segítené az energiaválság miatt nehéz helyzetbe került lakosságot. Brüsszel és a nyugati kormányok többsége ugyanakkor inkább arra venné rá az európai polgárokat, hogy kevesebbet fűtsenek, ne a
Hamarosan lejár a türelmi idő, már csak június 30-ig lehet 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejárt, vagy lejáró műszaki engedéllyel rendelkező autót vezeti.
A pénteki nap gyakorlatilag május utolsó kereskedési napja volt a hétfői ünnepnap miatt, a kereskedők zárták pozícióikat és ebben a vezető szerepet ismételten a pénzügyi alapok játszották Chicagóban.
Múlt héten visszpattantak az amerikai és a vezető nyugat-európai tőzsdék a korábbi hetek gyenge teljesítménye után. Ezt követően ma reggel az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, részben annak köszönhetően, hogy Sanghajban enyhítették a vírus miatti korlátozó intézkedéseket. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt a határidős indexek állása alapján
A TV2 Csoport megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai hátteret és megoldásokat biztosítsa műsorai sikeréhez. A közelmúltban éppen ezért a közvetítések korszerűsítésének és a műsorélmény fokozásának érdekében a cégcsoport több jelentős technikai fejlesztést valósított meg, amelyek részben a háttérben, részben pedig a nézők
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint meg kéne szüntetni vagy teljesen át kéne alakítani a népszerű, kedvező adózást lehetővé tevő rendszert.
Noha a még továbbra is jelenlévő koronavírus mellett az elhúzódó ukrajnai konfliktus is kockázatokat hordoz az iparág számára, az Ensz Turisztikai Világszervezete (Unwto) továbbra is kitart az előrejelzése mellett, amely a globális turizmus átlagosan 55 százalékos növekedését vetítik előre 2022-re, ami világszinten 645 millió turistaérkezést jelent
A nagyobb üzemanyag kereskedő társaságok sem nagyon tudják, hogyan oldják meg a kormány háborús veszélyhelyzet miatt elrendelt benzinvásárlási megkülönböztetését. A Shell ellátási problémákra hivatkozva több magyarországi benzinkútját bezárta, a nyitva levő kutakon pedig egyszerűen nem szolgálnak ki külföldi rendszámú autókat - értesült a Blikk
Hetek óta hiánycikk az ananász, az ellátást továbbra is logisztikai nehézségek – a hajók késése, valamint a konténerhiány – hátráltatják. Noha jelenleg világszerte alacsony a gyümölcsfogyasztás, ananászból így is hiány van, az élelmiszerboltokban például már egyáltalán nem is szerepel az akciós termékek között.
Olaszország fontolgatja annak az állami garanciaprogramnak a szigorítását és egyben a meghosszabbítását, amelynek célja, hogy segítsen a bankoknak leírni a nem teljesítő vagy késedelmes hiteleit – írja a Reuters.
A 2020-as csökkenés után, 2021-ben emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában (KKE), a legtöbb országban csaknem elérve a járvány előtti szintet - derül ki a Coface hitelbiztosító legújabb elemzéséből. A régió hét országában – Magyarország mellett Bulgáriában Csehországban, Litvániában , Lengyelországban, Romániában
Január elsejétől a Honvédkórház irányítása kikerül a Honvédelmi Minisztériumtól, és átkerül a belügyi tárca alá. A döntés nyugtalanságot hozott az állományban - tudta meg az RTL.
Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk - mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban, a köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el.
Oroszország azt fontolgatja, hogy engedélyezi a kriptopénzek használatát nemzetközi fizetésekhez - idézett pénteken az Interfax hírügynökség egy kormányzati tisztviselőt.
Folytatódik a beruházások 2022. I. negyedévében is, ezek volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 3,2 százalékkal emelkedett.
Folytatódik a beruházások 2022. I. negyedévében is, ezek volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 3,2 százalékkal emelkedett.
Jelen elemzésünkkel megkezdjük az Alteo követését. A rendelkezésre álló információk alapján kidolgoztuk a vállalat pénzügyi modelljét az elkövetkező 5 évre, és DCF értékelés alapján meghatároztuk a 12 hónapos célárfolyamot, ami 2.740 forint. Ajánlásunk: Vétel - olvashatjuk az Erste elemzői véleményét.
Emelkedik az olajár hétfő reggel a kétnapos uniós csúcs előtt, ahol az olajembargó kérdése lehet elsősorban a terítéken. Közben Kína lazít a járványügyi szabályozásokon, ami az olajpiaci keresletet hajtja felfelé – írja a Bloomberg.
Oroszországban a már korábban bevezetett szankciók is hozzájárultak az áprilisra vonatkozó 17,8%-os inflációhoz, ami az alacsony jövedelmű háztartások számára különösen aggasztó adat. Az oroszországi infláció sosem volt ekkora az utóbbi két évtizedben.
Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kkv-ék a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium.
Erősödéssel indítja a hetet a forint az euróval szemben, viszont továbbra sem távolodott el a 400-as történelmi csúcstól az árfolyam. Vagyis bármikor fordulhat úgy a hangulat, hogy a sosem látott mélypont fenyegesse a magyar devizát, főleg úgy, hogy holnap jön az MNB kamatdöntése, melyen már korábban beharangozták, hogy lassíthat az eddigi tempón a