Az éghajlatváltozás Európa erdeit is kihívás elé állítja: a gyors ütemű felmelegedéshez egyes fafajok már nem tudnak alkalmazkodni, így az erdészet feladata, hogy aktív beavatkozással segítse az erdők fennmaradását. Ebben kaptak tanácsot és iránymutatást május 23-27 között a francia Országos Erdészeti Hivatal szakértői, akik a zöld szellemiségű Sop
Ez május 25-én, azaz múlt hét csütörtökön 8.914 milliárd dollárra rúgott, amiből 5.769 milliárd állampapírként, 2.707 milliárd pedig jelzálogpapírként van jelen a mérlegben. Az állampapírok esetében 74,5 milliárd jár le 15 napon belül, míg az elkövetkező három hónapban ezen felül 349 milliárd dollárnyi papír.
Már május elején érkezett a hír, hogy az Orsay leállítja a webshopját Magyarországon, most azonban a cég azt is közölte, hogy mind a 33 üzletét is bezárja.
A 3 hónappal ezelőtt kirobbant orosz-ukrán háború nem tartja vissza azokat a magyar turistákat, akik külföldi nyaralásban gondolkodnak. A harcok kirobbanása után nagyjából egy hónapig lassultak le a foglalások, amelyek utána még nagyobb erővel robbantak be. Még a viszonylagos földrajzi közelség sem akadály, jelenleg a bolgár tengerpart a legnépszer
Aláírtátok a szerződést, kifizettétek a vételárat – jöhet a birtokbavétel? A Duna House szakértői összefoglalták, hogy milyen lépései vannak a folyamatnak, milyen dokumentáció szükséges és mire kell figyelned eladóként vagy vevőként.
A World Green Building Council bemutatta az első olyan uniós szintű szakpolitikai útitervet, amely az épületek és az építési folyamatok teljes életciklusra vonatkozó dekarbonizációjának felgyorsításával foglalkozik.
Az év elején felélénkült kereslet találkozott a szűk kínálattal a megyeszékhelyek és Budapest lakáspiacán, emiatt ismét lendületet kapott az áremelkedés. A fővárosban az eladásra kínált használt lakások és házak) átlagos négyzetméterára 894 ezer forintot tett ki, ami éves szinten 17 százalékos áremelkedésnek felel meg. A megyeszékhelyeken közül Győ
Szima Gábor debreceni kaszinóját leszámítva 2021-ben még 2020-nál is rosszabb évük volt a vidéki kaszinóknak, de azért így is szépen hoztak a konyhára.
Odabent az arénában nyoma sem volt a kinti sivatagi hőségnek. A feketébe öltözött csapat levonult a színpadról, majd elfoglalták helyüket a pódium szélén elhelyezett három számítógépnél. A mögöttük lévő óriáskijelzőn felvillant a csapat emblémája: KA Gaming, vagyis Kripto Akadémia Gaming. Fana, Spoilerr és Wookiehentes a kétnapos torna utolsó mérkő
A fővárosi önkormányzat emléket állít a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke tiszteletére: a Gellért-hegy északi lejtőjén, a Filozófusok kertje és a Hegyalja út között hoznak létre új, kreatív, zöld emlékművet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
A charolais marha tenyésztése 1971-ben kezdődött hazánkban, a Szikszói Állami Gazdaságban. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 1992-ben alakult meg a charolais húsmarhafajta törzskönyvezésére és teljesítményvizsgálatára, s a munka azóta is folyik. Az eredményeket pedig showbírálat keretében is bemutatják egyebek mellett a hódmezővásárhelyi áll
Felvizezett javaslat került az Európai Unió állam- és kormányfői elé, amely a vezetéken érkező orosz kőolajat ideiglenesen mentesítené az embargó alól, hogy elfogadhassák az immár hatodik szankciós csomagot.
Az ukrán konfliktus elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a Covid első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni.
Ma egész nap jó volt a hangulat az európai tőzsdéken, ehhez képest a BUX csak mérsékelt emelkedéssel zárt. A blue chipek ma összességében vegyes teljesítményt nyújtottak, az OTP felpattant a nap végére azonban a Mol és a Richter jelenősebb mínuszban fejezte be a mai napot.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara a félreértések és a feleslegesen keltett pánik elkerülése érdekében lényeges tudnivalókra hívja fel a hazai vásárlók figyelmét.
A ma kezdődött rendkívüli uniós csúcsra figyel most minden szereplő, hiszen az esetleges Oroszország elleni olajembargó tovább mélyítheti a járványintézkedések megszűntével jelentkező krízist.
Június 1-jétől 737,9 forint a 95-ös benzin és 725,9 forint a gázolaj piaci ára, amit a külföldiek és a 7,5 tonna feletti járművek üzembentartói fognak a bőrükön érezni.
2022 I. negyedévében folytatódott a beruházások 2021 II. negyedévében kezdődött bővülése. A fejlesztések volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,7, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 3,2 százalékkal emelkedett. A beruházások élénkülését a vállalkozások fejlesztései és a háztartások növekvő aktivitása eredményezte,
A gyereknap véget ért, de a gyereket nevelő szülők kormányzati támogatása soha nem volt ilyen sokrétű, mint napjainkban. A vasárnapi ünnep apropóján a BDO szakértői összegyűjtötték, milyen kedvezmények, könnyítések érhetőek el a magyar adórendszerben a gyermeket nevelő szülők és a gyermeket nevelő szülőket alkalmazó munkáltatók számára.
Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében – derül ki abból az adatbázisból, amelyet a Világgazdaság számára tett elérhetővé az Ingatlan.com a lap hétfői számában megjelent cikk szerint.
Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, melynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek szja-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok sze
Romlást valószínűsítő, de mérsékelten derűlátó elemzést jelentett meg a Moody's a közép- és kelet-európai jelzáloglevelek sérülékenységével kapcsolatban.