Az új logóval és vállalati arculattal a nemzetközi pénzügyi szolgáltató modern szereplőként pozícionálja magát a követeléskezelés európai piacán. „A megújult EOS márkával megerősítjük azt az elkötelezettséget, amelyet már tavaly óta kommunikálunk a „Változás a pénzügyek terén” elnevezésű, új vállalati szemléletmódunk bevezetésével. Fontos szakmai
A nyaralás tervezésekor biztosan nem lehet kihagyni a számításból az idén az ukrajnai háborút. Ez még akkor is befolyásolhatja a vakációnkat, ha az több ezer kilométerre lesz tőle.
Áprilisban már írtunk arról, mekkora terhet jelenthet a magyar költségvetésnek az állampapírpiaci hozamok emelkedése a kamatkiadásokon kívül. Akkor még nem készítettünk hosszabb kitekintést, 2022-re bő 200 milliárd forintos extra teherrel számoltunk. A napokban viszont közzétette éves konvergencia programját a kormány, melyben már egészen 2026-ig v
A magyarok csaknem 60 százaléka az idén szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi nyaralóhelyen, 47 százalékuk pedig biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban – derül ki a Generali Biztosító reprezenatítv felméréséből.
3,3 százalékra mérséklődhet az idei magyar gazdasági növekedés, amennyiben elhúzódik az orosz-ukrán háború. 3,5 százalékos GDP bővülés alatt nem kapnak nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok. Mutatjuk a Pénzügyminisztérium konvergencia programjának fontosabb megállapításait.
Az Ukrajnában zajló háború ellenére várhatóan a jövőben sem lesz hiány hazánkban tojásból. Bár a takarmányárak ugrásszerű növekedése csökkenti az árstabilitást, az Európai Unió 100 százalékban, és hazánk is csaknem 90 százalékban önellátó tojásból – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz 180 civil szervezet azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje.
A rebarbara az egyik legkönnyebben nevelhető zöldségnövényünk, amit azonban elsősorban édességek készítésére használunk. Sok savanyú levélnyelét áprilistól lehet szedni. Nálunk kevésbé népszerű, mint az északi országokban, pedig sok hasznos anyagot tartalmaz.
Számos körülmény miatt szükség lehet a munkaszerződés módosítására. Ilyen lehet például a gazdasági válság következtében szükségessé váló munkaidő-csökkentés vagy éppen a munkaidő emelése, illetve a bérezés változtatása. Ez utóbbi a gyermekgondozási szabadságból visszatérő munkavállalók vonatkozásában mindenképpen felmerülő szempont. Cikkünkben a m
Ismét emelkedik a benzin és a gázolja ára, ársapka nélkül már 611 illetve 699 forintot fizetnénk literenként. A családi kis kutak lassan becsődölnek, a MOL azonban közben szépen keres még így is. nagy kérdés, mi lesz az orosz olaj elleni uniós embargóval, kaphat-e Magyarország felmentést.
A legtöbbször a modern növényekről beszélünk, amikor szóba kerülnek a szobanövények és sorra jönnek a zámiák, fikuszok és orchideák. De vannak ám retro növénynek nevezhetők is a hobbikertészek tarsolyában, mert sokszor ezek a "régivágású" növények, mint a pletyka is, sokkal ellenállóbbak a lakások klímájával szemben.
A Szekszárdi borvidéken már hagyománynak számít a borászok együttműködése a térség szakmai presztízsének további növelése, a borkultúra fejlesztése és népszerűsítése érdekében. Most 35 helyi borászat összefogásával – a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. égisze alatt – elkészült az a telefonos applikáció is, amelyen keresztül elérhető a tájegység bor
A Los Angeles-i Delta Machine magyar tulajdonosával és elnökével, Garaczi Jánossal készült exkluzív interjúnkból kiderül: a sikernek vajmi kevés köze van a szerencséhez – annál több viszont a magyar oktatás kimagasló színvonalához, a megfeszített munkához és szorgalomhoz, valamint a fejlődésbe vetett végtelen hithez. A többi a kitartáson, a modern
A fátyolfelhők és a többórás napsütés mellett magasba tornyosuló gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban késő délelőttől estig ismét több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt lesz, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet
Újra a járvány előtti szinten, 32 százalék volt az átlagos fluktuáció Magyarországon 2021-ben. Amellett, hogy mélyült, kiszélesedett és a fehérgalléros dolgozók között is nagymértékben emelkedett az elvándorlás – derül ki a Hr-Evolution Kft. országos fluktuációkutatásából. Szakértői prognózis szerint idén várhatóan tovább nő a fluktuáció mértéke.
A Romgaz román állami gáztársaság megvásárolta az amerikai ExxonMobiltól a Fekete-tengeri Neptun Deep földgázmezőben lévő ötven százalékos részesedését; az erről szóló szerződést Nicolae Ciuca miniszterelnök jelenlétében írták alá a bukaresti kormány székházában.
A 20. század utolsó harmadában, az USA-ban született meg a posztmodern irányzat. Nem csak gyönyörű épületeket, hanem például zenei újításokat, később magát a “Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox” megalakulását is köszönhetjük ennek az időszaknak. A PMJ budapesti koncertje kapcsán arra kérik a szervezők a közönséget, hogy Gatsby stílusú öltözékben é
Pozíciók sokaságára keres embert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a több mint nyolcvan álláshirdetésben megjelölt szakmák skálája rendkívül széles - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Az inflációs és a kamatemelési félelmeknek köszönhetően az elmúlt napokban újra emelkedésnek indultak a hozamok. Az amerikai 10 éves hozam a 3 százalékos szintet döngeti, ahol utoljára 2018-ban járt, és amivel már április közepén is próbálkozott.
Hétfőn hívtuk fel a figyelmeteket arra, hogy ma este 8 és 9 óra között újabb szigorító intézkedéseket jelenthetnek be az amerikai jegybank képviselői. Gyengélkedő piacok várják a jegybank szerdai bejelentését A FED tavaly novemberben váltott szigorúbb hangnemre. Habár az azóta meghozott döntéseik a nagy képet tekintve egyáltalán nem kedveznek a tőz
Alapesetben nem sok. A Magyar Néprajzi Múzeum új kezdeményezése azonban tető alá hozta a kettőt az UNBREAKABLE TRADITIONS név alatt, amely egy különleges kárpátaljai hagyományt digitalizál, hogy megőrizze az utókornak. Az Unbreakable Traditions projekt középpontjában Salánk falujából származó viaszos hímes tojások állnak, amelyek egy digitális re
A New Holland Agriculture a Giro d’Italia 2022 kerékpárverseny hivatalos támogatója lett. A Giro d’Italia az évente megrendezett háromhetes, nagy presztízsű kerékpáros versenyek egyike, amely az adott évben általában a legkorábban kerül megrendezésre, és amit a Tour de France, valamint a Vuelta de España versenyek követnek. Először 1909-ben rendezt
A balatonszentgyörgyi piac vásárlói, legyenek akár magyarok, akár külföldiek, egyformán kedvelik a helyi termékeket. A legtöbben azt mondják: a pénzükért friss és egészséges termékeket kapnak, melyek nem csak finomak, hanem az egészségüket is szolgálják.
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
Április 1-én vette kezdetét a tizedik Kripto Akadémia trading race. A 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehetett, aki rajtunk keresztül regisztrált a Binance oldalára. A végső helyezésekről a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Binance fiókju
Cégcsoportunk több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A Peterson családnak köszönhetően 1920-ban kezdtük meg működésünket Hollandiában. Első ellenőrzéseink az ottani folyami, illetve belvízi csatornákon keresztül történő uszályos gabonaszállításokhoz kapcsolódtak, múltbeli alapjainkat a mezőgazdasági ellenőrzések jelentették. A kezdetek óta sok i
A jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó intézményeket bármilyen más iskolatípust magasan előzve a felvételizők több mint 42 százaléka választotta.
Ma délelőtt az Európai Parlament plenáris ülésén jelenti be Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a hatodik uniós oroszellenes csomagot, benne az olajembargós javaslatokat és ezekben tényleg benne lehet mentesség Magyarország és Szlovákia számára – tudta meg a Politico.
Úgy tűnik, Oroszország a két hónappal korábbi tőzsdei árat kéri Magyarországtól, sőt az elmúlt évek átlaga szerint még 6,6 százalékot rá is tesz erre az árra.
Finnország visszalépett a Roszatom-szerződésből, így nem épül orosz atomerőmű a skandináv országban. A finn gazdasági miniszter azzal indokolta kormánya döntését, hogy nem lehet olyan cégre bízni egy finn atomerőmű megépítését, amelyik megsértette a nemzetközi jogot. Aszódi Attilát, a BME Nukleáris Technikai Intézet egyetemi tanárát kérdeztük a hír
Pozíciók sokaságára keres embert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a több mint nyolcvan álláshirdetésben megjelölt szakmák skálája rendkívül széles – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
A lengyel felsőház, az ellenzéki többségű szenátus tiltakozik a MOL lengyelországi tulajdonszerzése ellen, mivel a képviselők szerint a MOL orosz befolyás alatt áll.