A magyar állam bőkezűen támogatja a nyugdíj-előtakarékosságot: 20 százalékos adóvisszatérítés igényelhető az éves befizetésekre. Azonban sokan elfelejtik érvényesíteni ezt a jogosultságot, így életük során több millió forintot hagynak kárba veszni.
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint.
A Fed ma este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét: a jegybank 50 bázisponttal emelte az irányadó kamatot, ekkora emelésre pedig 2000 óta nem volt példa. A Fed emellett bejelentette a mérleg szűkítését is, amelyet júniusban kezdenek - és ismertették annak ütemét is. A döntés még nem hozott meglepetést, Jerome Powell előretekintő
A virtuális pénzeszközök szigorúbb szabályozásával kell erősíteni a pénzmosás elleni küzdelemben; Magyarország tovább javított a politikai közszereplőkre vonatkozó jogszabályain - közölte az Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága Strasbourgban.
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja az Európai Bizottság javaslatát arról, hogy az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat egészítsék ki az Európai Unió orosz kőolajimportjának fokozatos leállításával.
Romániában a nyers adatok szerint 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 8 százalékos volt.
Lezajlott a Fed ma esti kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztató, ahol Jerome Powell egy kérdésre válaszul azt mondta: a jegybank jelenleg nem gondolkodik komolyan 75 bázispontos kamatemeléseken. Emellett azt is belengette, hogy az infláció csökkenésével visszatérnek a 25 bázispontos emelésekre. Mivel a befektetők döntő többsége 75 bázispontos emelé
Londoni árupiaci elemzők szerdai előrejelzése szerint 20 százalékkal zuhanhat az idén Oroszország nyersolajexportja, ha az Európai Unió elfogadja az orosz olajimport fokozatos betiltására kidolgozott tervet, a rendkívül magas földgázárak azonban így is komoly mértékben javítják az orosz fizetési egyensúlyt.
Az év eleji béremeléseken túl a februárban kifizetett egyszeri juttatások, az alacsony bázisadatok, valamint a benzinturizmus mellett az inflációs várakozások is hozzájárultak a kiskereskedelmi forgalom márciusi rendkívüli megugrásához - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a tavalyi utolsó negyedévhez képest erősen megnövekedett
Régóta egyértelmű, hogy a fogyasztók hosszú távon is használni fogják a digitális fizetést. A fogyasztói magatartásban bekövetkezett változásokkal azonban a külső fenyegetések is továbbfejlődnek, az átlagos internetfelhasználó pedig könnyebben lehet csalás áldozata. Az egyre kifinomultabb támadások miatt sokszor olyan módszerekhez kell folyamodni a
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/18. heti nyerőszámait. A héten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 282 millió forint keresi majd gazdáját a skandin.
A virtuális pénzeszközök szigorúbb szabályozásával kell erősíteni a pénzmosás elleni küzdelemben; Magyarország tovább javított a politikai közszereplőkre vonatkozó jogszabályain - közölte a 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) Strasbourgban közzétett jelentésében szerdán.
Tavaly jelentős növekedés indult el a zöld pénzügyi piacokon; Magyarország az uniós középmezőnyben áll a versenyképes energiafelhasználás, a zöld gazdaság terén - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld Pénzügyi Jelentésében szerdán.