Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata most arra szövetkeztek, hogy Kárpátalján, a probléma forrásánál k
A hosszantartó aszályos időszakok a házikerteket is megviselik, éppen ezért különösen nagy figyelmet kell idén is fordítanunk az öntözésre. Mi lenne, ha megpróbálkoznánk egy öntözési rendszerrel? Mi a legjobb módszer, és milyen szempontokat kell figyelembe vennünk?
Bár dologidő van, egy napra szüneteltetjük a munkát, elvégre traktoros találkozó ritkán van – hangzott el Csáfordon, ahol több év kihagyást követően végre meg tudták tartani a veterán mezőgazdasági járművek tizedik „összejövetelét”.
Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, legfeljebb néhány zápor, zivatar fordulhat elő nagyobb eséllyel a Dunántúlon. Nagy területen megélénkül a délkeleti szél, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között várható. Késő estére 23 és 30 fok közé csökken a hőm
Júniusban ismét nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye, még ha csupán enyhe mértékben is, három hónapon át tartó visszaesésből kilábalva, miután a koronavírus-járvány legújabb hulláma megfékezésére alkalmazott, gazdaságbénító korlátozásokat jelentős részben feloldották a kínai hatóságok.
1635 vállalkozást alapítottak fiatalok és álláskeresők a Dél-Alföldön a hazai és uniós támogatással megvalósult Gondolkozzunk Okosan! projektnek köszönhetően – tájékoztatta a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület az MTI-t.
A jövő alacsony karbongazdaságában a hidrogénnek kiemelt szerepe lesz, a Mol pedig jelentős részt kíván vállalni a hidrogéngazdaság kiépítésében. Ezért a társaságnál úgy tekintenek a százhalombattai zöldhidrogéngyártó üzem megépítésére, mint egy új, ígéretes területen tett első lépésre, amely megnyitja az utat a hidrogéngazdasággal kapcsolatos stra
A PwC Global Entertainment & Media Outlook 2022-2026 című éves felmérése idén 23. alkalommal jelent meg. A felmérés a fogyasztók és a hirdetők szórakoztató- és médiaipari kiadásainak elemzését és előrejelzését tartalmazza 52 országra vonatkozóan. Vágó László, a PwC Magyarország telekommunikáció, média és technológia szakértője szerint a közeljövő
Magyarország területének jelentős részén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a 230 ezer hektárt, közölte honlapján az agrártárca.
A második világháború óta a legnagyobb menekültválság kezelése, az orosz energiától függetlenedés és a jogállamiság is szerepel a július elsején kezdődő cseh soros uniós elnökség legfontosabb céljai között - mondta el Bial Tibor, a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán.
A búzahibridek termesztéstechnológiája bizonyos tekintetben – az igényeknek és a fejlesztési kísérleteknek köszönhetően – a finomhangolás időszakában van. Ebben a munkában kiemelt figyelmet fordítunk a vetéstechnológiai és a vetőmagminőséggel kapcsolatos fejlesztéseinkre, mivel a dinamikus és homogén állományfejlődés – fokozottan az őszi időszakban
A tartós kánikula okozta szárazság és az ebből adódó, fokozott tűzkockázat miatt 2022. június 30-tól Pest és Veszprém megyében is életbe lép a fokozottan tűzveszélyes időszak. A tűzgyújtási tilalom érvényben marad Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.
A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel zárulhat a Renault Hungária felvásárlása. Ezt követően kerülhet az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportokhoz a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga.
Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel látható átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás csütörtöktől a Szépművészeti Múzeumban. Az elmúlt húsz évben a Szépművészeti jelentős kiállításokat rendezett mások mellett Monet, van Gogh, Cezanne és Picasso életművéb
Amerikában vegyes összkép alakult ki a terménypiacokon, míg kontinensünkön egyértelműen a vevők uralták a kereskedést. Chicagóban a malmi búza és a repce is 0,5-0,5 százalékkal lett olcsóbb, míg a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takar
A hagyományoknak megfelelően legszebb állapotukban igyekezett bemutatni a kalászos gabonákat – köztük az őszi búzákat – a KITE. Nádudvaron május közepén, Dalmandon május végén tartotta a bemutatót az integrátor, az általa ajánlott nagy termőképességű fajtákat mutatták be.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban: ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
Helyi bankok vásárolják fel kikiáltási áron az orosz Sberbanknak a posztjugoszláv térségben megmaradt egységeit: Szerbiában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező vevők élvezik a hazai pálya előnyeit, és a nagy nemzetközi szereplőkkel sem kell versenyezniük, mert a térség nem esik a terjeszkedési fő cs
Az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárások száma tavaly az előző évhez képest mintegy 200-zal, értékben pedig 29 százalékkal nőtt; az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a szervezet 2021-re vonatkozó beszámolóját - közölte a Közbeszerzési Hatóság (KH) szerdán az MTI-vel.
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/26. heti nyerőszámait. A héten nem volt telitalálatos szelvény, de az egyéb nyereményosztályokban sokan érezhették magukat szerencsésnek
A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel zárulhat a Renault Hungária felvásárlása, ezt követően kerülhet az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportokhoz a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga – közölte az AutoWallis az MTI-vel. Az AutoWallis és a portugál Sal
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban gyorsulni látszik az esés, a mérsékelt ázsiai elmozdulások után jelentősnek mondható mínuszokkal folytatódhat a hét Európában. A hét legmozgalmasabb napja egyértelműen a mai lesz, hiszen itthon és külföldön is sorakoznak majd a fontos adatok. Reggel az MNB az első negyedéve
Harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a 250 és 500 ezer látogatószám közötti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark az egyik független állatkerti szakértő felmérése szerint. Az elismeréssel járó díjat kedden adták át a sóstógyógyfürdői látványosságban.
A Mazars budapesti irodája immár tizedik alkalommal jelentette meg a közép-és kelet-európai régió 22 országára kiterjedő, a 2022-es év legfontosabb adózási kondícióit ismertető kiadványát.
Ma jelenik meg utoljára nyomtatott formában a Világgazdaság és a Figyelő, miután a Mediaworks úgy döntött, felfüggeszti a két lap print kiadását. A médiacég pár hete jelentette be, hogy bezárja két nyomdáját. A háborús infláció, a folyamatosan emelkedő papír- és energiaárak, valamint az ellátási láncok sokasodó problémái a Mediaworks Hungary Zrt.-t
A nyári melegben magától értetődően nagyon fogynak a különböző, lakások hűtését szolgáló készülékek. Az Euronics eladási adatai pedig azt mutatják, hogy már nem csak a drága és komoly szerelési és karbantartási igényű split klímákat vesszük, egyre több vásárló keresi az egyszerűbb, pénztárcabarát megoldásokat. A májustól júniusig tartó, a hűtőberen