A nyári melegben magától értetődően nagyon fogynak a különböző, lakások hűtését szolgáló készülékek. Az Euronics eladási adatai pedig azt mutatják, hogy már nem csak a drága és komoly szerelési és karbantartási igényű split klímákat vesszük, egyre több vásárló keresi az egyszerűbb, pénztárcabarát megoldásokat. A májustól júniusig tartó, a hűtőberen
Csütörtök reggelre 394 alá kapaszkodott a forint az euróval szemben, így a keddi meglepő kamatdöntés óta már jelentős erősödés látszik, hiszen a 400 feletti szintről indultunk. Kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós, hiszen az elemzők csak átmeneti megnyugvásra számítanak, nem valódi fordulatot várnak egyelőre.
Vasárnapról hétfőre virradóra számos utas nem kapta meg sem a csomagjait, sem bármiféle segítséget vagy felvilágosítást arról, hogy juthat hozzá a saját tulajdonához a budapesti légikikötőben; a Technológiai és Ipari Minisztériumban (TIM) működő közlekedési hatóság két különálló eljárásban vizsgálja az összes szóba jöhető érintett felelősségét a tö
Folyamatosan emelkednek a szállítási és a nyersanyagköltségek, emiatt a H&M már az idei első félévben is áremelést hajtott végre, és ez a második félévben sem lesz másként, a cég vezérigazgatója szerint további áremelések várhatók, de annak mértéke piaconként eltérő lesz.
A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával, melyek eredményeként összesen több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételi javulnak – mondta az Agrárminisztérium
Az amerikai közlekedési minisztérium megkezdte annak az átvilágítását, hogy a szövetségi légügyi hivatal (FAA) miként felügyelte a Boeing 737-es és Boeing 787-es repülőgépek gyártását.
Varga Judit igazásgügyminiszter nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a tárgyalóasztalnál együttműködjön Magyarország és az EU, és végül mindenki megtalálja a maga számítását.
A világon 546 359 691 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 334 287 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Jelentős makrogazdasági sokkot okozna és megterhelné az államadós-minősítéséket Közép- és Kelet-Európában a orosz földgázszállítások esetleges hirtelen és teljes leállása - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó térségi tanulmányában.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert venne SZÉP-kártyára a boltokban. Pénteken lejár a határidő, hacsak nem hosszabbítja meg a kormány az utolsó pillanatban.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
Figyelmeztetést tett közzé a legnagyobb NFT piactérnek számító OpenSea. An employee of our email vendor, https://t.co/6vM4WAcJal, misused their employee access to download & share email addresses with an unauthorized external party. Email addresses provided to OpenSea by users or newsletter subscribers were impacted.https://t.co/Osb6qqkqZZ — OpenSe
Csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a szerdai esés után tovább csökkenhet a BUX nyitásban a rossz nemzetközi hangulatban és a fontos, 40 ezer pontos támasz letörése után. A vezető papíroknál az OTP-nél elesett
Magyarország Kormánya benyújtotta az Országgyűlés elé a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatát, amelyben 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végéig 73,8 százalékig csökkenő államadóssági ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel. Természetesen a javaslat az elfogadásig még több ponton is módosulhat, ám az irányv
Magyarország első helyen végzett a GlobalCapital Bond Awards díján. Egy héten belül ez a második nemzetközi elismerés a sikeres adósságkezelésért - írta a pénzügyminiszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
Az S&P Global Market Intelligence legfrissebb adatai szerint Oroszország Kínába irányuló szénszállításai annak ellenére emelkedtek, hogy a Kínába irányuló teljes export csökkent, írja a CNBC.
Az Európai Unió csütörtökön igyekszik megállapodni a kriptoeszközök szabályozásáról, mivel a bitcoin árfolyamának esése nyomást gyakorol a hatóságokra az ágazat megfékezése érdekében - írja a Reuters.
A Federal Reserve már többször jelezte, hogy meg akarja állítani az áremelkedés ütemét, miközben megőrzi az alacsony munkanélküliséget, szerdán azonban Jerome Powell elnök azt mondta, hogy a jegybank nem tudja garantálni ezt a kimenetelt - írja a Yahoo Finance.
A mai napon 20:00-kor ismét Kripto Akadémia Online Meetup, ahol vendégünk Szombati Anikó lesz, aki a Magyar Nemzeti Bank Chief Digital Officere. A TÉMÁNK A Magyar nemzeti Bank KONCEPCIÓJA A KRIPTOPÉNZEK VILÁGA KAPCSÁN, STRATÉgIájA, TERVEi és ELKÉPZELÉSEi. A beszélgetés után egy kérdezz-felelek keretében kérdezhetsz is az MNB digitalizációjáért és a
Az államhoz kerülhet a háziorvosi praxisjogok kezelése és a szakrendelők fenntartása is - írja a Népszava. Az államosítással régóta húzódó problémának szándékoznak véget vetni.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,75%-ra emelte az irányadó egyhetes betéti kamatot az MNB, így az összeolvad az alapkamattal. A következő időszakban a két kamatszint havonta egyszer párhuzamosan emelkedhet, ha a piaci körülmények nem indokolnak rendkívüli lépést.
Májusban az ipari termelői árak átlagosan 32,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz. A drágulás leginkább az energiaipart sújtotta – közölte a KSH
Májusban az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 32,3, az előző hónaphoz viszonyítva 2,6 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítés árai 43,3 százalékkal voltak magasabbak, az exportárak 26,7 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban gyorsulni látszik az esés, a mérsékelt ázsiai elmozdulások után jelentősnek mondható mínuszokkal indul a nap Európában. A hét legmozgalmasabb napja egyértelműen a mai lesz, hiszen itthon és külföldön is sorakoznak majd a fontos adatok. Reggel az MNB az első negyedéves pénzü
A Viber nőnap alkalmából indította el kampányát a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) és a Talk-A-Bot vezető nagyvállalati chatbot szolgáltató közreműködésével, hogy segítse a tehetséges női vállalkozókat és az általuk irányított vállalkozásokat Magyarországon. A versenyre való jelentkezés lezárult, a szakmai zsűri pedig kihirdette azok
Az Aldi Magyarország július 1-jétől csak magyar dinnyét vesz át biatorbágyi raktárában, így napokon belül valamennyi üzletében hazai forrásból érkező görög- és sárgadinnyét kínál vásárlói számára. Az idei évben az Aldi Magyarország exportlehetőséget is biztosít a magyar dinnyetermelőknek: a Hofer szlovéniai hálózatának kínálatába kerülhet be a kivá
A Brexit után a magyar vállalatoknak is nehezebb lett az Egyesült Királysággal történő kereskedelem nem csupán logisztikai, hanem pénzügyi szempontból is. Pedig az EU-ból való kilépés ellenére jelentősen élénkült a két ország közötti gazdasági kapcsolat, ahogy megnőtt a pénzügyi átutalások volumene is. Egy felvásárlás most további segítséget nyújth
2022 májusában az ipari termelői árak átlagosan 32,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte honlapján a KSH. A belföldi értékesítés árai 43,3, az exportértékesítésé 26,7 százalékkal magasabbak voltak.
Vegyesen alakult májusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban: havi szinten a vártnál jelentősebben nőtt, éves összevetésben ugyanakkor a becsültnél nagyobb mértékben csökkent.
Az előzetes adatok szerint 2022 májusában 7581 gyermek született, 6%-kal több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést mutató adat négy igen gyenge számokat hozó hónap után érkezett. Ez megerősíti azt a vélekedést, hogy a visszaesés mögött a koronavírus-vakcina miatt óvatosságból elhalasztott gyerekvállalá
A HONOR globális technológiai márka Nima Benatival, a tehetséges olasz, évek óta haute couture divatfotózással foglalkozó művésszel dolgozott együtt, hogy egy új oldaláról mutassák meg az egész világnak a HONOR Magic4 Pro készüléket. A HONOR a 2022-es Mobile World Congress-en mutatta be vadonatúj prémium termékcsaládját, élén a zászlóshajó HONOR Ma
Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium (AM), az ország nagy részén ugyanis súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki – közölte az AM szerdán az MTI-vel.
Erősödött a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.01%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 394 forint és 04 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.05%-ot gyengült a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 377 forintba és 01 fillérbe kerül. A frankhoz viszon