A blue chipek közül a Mol és a Richter árfolyama emelkedett, stagnált az OTP. A Magyar Telekom jelentős, 4 százalékot meghaladó mínuszban fejezte be a mai napot.
Vihar veri az eurózónát: vsszatértek az egy évtizeddel ezelőtti válság legkomolyabb aggodalmai. Frissítés: Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.
„A GVH friss döntése ismét rámutat arra, hogy fontos a partnerekkel az üzleti együttműködés során kialakított kommunikáció és szerződéses gyakorlat rendszeres felülvizsgálata és a munkatársak érzékenyítése a versenyjogi megfelelés elérésére.”
Folyamatosan nőtt az elmúlt hat év során az átlagos várakozási idő a szakrendelésekre. A betegeknek a legtöbbet - amely akár több mint két hónap is lehet - az endokrinológiai, a nefrológiai és az angiológiai ellátásokra kell várniuk.
A román fogyasztóvédelmi hatóság példátlanul magas, 2 millió euró (818 millió forint) bírságot rótt ki a Blue Air román tulajdonban levő diszkont légitársaságra, amely egy év alatt több mint 11 ezer járatot törölt - közölte csütörtökön a hatóság.
Nem luxusfogyasztók, mégis botrányosan megdrágul a kisgyerekes család rezsije, pedig a rezsivédelmi alap miatt plusz adókat vetett ki a kormány több szektorra is. Az energetikai szakértő szerint rengeteg magyar család fog sokkal többet fizetni. És nem azért, mert a medencéjüket fűtik.
Tovább gyorsult, 13,2 százalékra emelkedett az éves infláció Szlovákiában júniusban, az árnövekedés legutóbb 2000-ben volt ilyen magas szinten - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a statisztikai hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva csütörtökön.
Újabb növényvédelmi drónpilóta képző intézményt hagyott jóvá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság honlapján elérhető adatbázisba – a korábbi két intézmény mellé – mint jóváhagyott képzőintézmény bekerült a Mátrix-Oktatási
Az Egyesült Államok Szenátusa megszavazta Michael Barr jelölését a Federal Reserve egyik alelnöki székébe. Barr lesz az amerikai jegybank felügyeletéért felelős alelnök, vagyis az ő dolga lesz az, hogy javaslatokat dolgozzon ki a jegybank letétkezelői-, bank- és holding társaságokra vonatkozó politikájához. A pozícióra megfelelő embert az amerikai
Megújult a NAV infóvonala, mostantól az általános kérdések és a konkrét ügyek telefonos intézéséhez is egységesen a 1819-es számot kell hívni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Létrejön a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács - ezt is tartalmazza az a változtatáscsomag, amelyet az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága szavazott meg csütörtökön a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslathoz.
Az Európai Bizottság a korábban várt 2,6 százalékról 3,9 százalékra emelte az idei román gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, miután az első negyedévben váratlanul jól teljesített a román gazdaság, a bruttó hazai termék (GDP) 5,2 százalékkal nőtt - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésébe
Az Európai Bizottság az emberi eredetű anyagok, köztük a vér, a szövetek, a sejtek, az anyatej, vagy a mikrobióta biztonságos, összehangolt és könnyebb adományozását célzó jogszabályjavaslatot terjesztett elő - tudatta a brüsszeli testület csütörtökön.
Sokan szeretnének saját márkát indítani, és felvenni a versenyt a piacon lévő többi résztvevőel. Azonban nehéz jelenleg berobbanni a divatiparba, főleg, hogy a nagyobb márkáknak, cégeknek több lehetőségük van a sorozatgyártásra, terjeszkedésre. Rengeteget jelent egy új vállalkozás indításánál az, hogy a megfelelő finanszírozási formát találjuk meg
Az Európai Unió klímaügyi biztosa, Frans Timmermans javaslatot fog tenni az Európai Parlament felé, hogy minden évben emlékezzenek meg a tavalyi belga és német árvizek halottjairól.
Felborította a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány egyensúlyát az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt, mely nem szavazott bizalmat a kormány energia-csomagjának a felsőházban tartott szavazáson csütörtökön.
A csemegekukoricát sokan imádják. Egyrészt ízletes, másrészt a gazdálkodók egyik legtöbb jövedelmet adó növénye. Igaz, ehhez öntözni kell, és nem is akárhogyan. Elérkezett az ideje, amikor már nemcsak empirikusan mondhatjuk, hogy nyári csemegeként vagy konzervként mint köretet kedveljük: egy teljes körű vizsgálattal arra kerestek választ a kutatók,
Mennyi lesz az euró ára és az alapkamat mértéke? – tették fel a kérdést a Raiffeisen Bank elemzőinek sajtótájékoztatóján. A szakemberek nem számítanak erősödő forintra a közeljövőben, sőt 420 forint feletti euróárfolyamok is könnyen jöhetnek. Az infláció magas maradhat, energiahiány következhet Magyarországon is és az olajár esése sem ment meg mink
Bajorország beleegyezett, hogy péntektől 17 százalékkal megemeljék az olaszországi Triesztből az Alpokon keresztül Ausztriába és Németországba vezető kőolajvezeték (TAL) napi szállítási kapacitását - jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában miután tárgyalásokat folytatott Markus Söder bajor kormányfővel.
Akár félmillió forinttal, két és félszeresére duzzadhat egy kétgyerekes család éves rezsiszámlája, ha harmadával több gázt használ az átlagosnál – számolta ki a Portfolio. Szerdán jelentette be a kormány, hogy augusztustól csak az átlagfogyasztásig állják a rezsicsökkentést, afölött jóval magasabb, piaci árat kell majd fizetniük a háztartásoknak. A
A rekord idején a magyarországi villamosenergia-felhasználás közel 37 százalékát a nagy naperőművek fedezték, a hazai erőművi termelés több mint 75 százalékban karbonmentesen termelő forrásból származott.
Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.
A nyári időszakban nemcsak az autósforgalom növekszik meg a hazai közutakon, hanem egyre több mezőgazdasági járművel is találkozhatnak a közlekedők az aratási munkákhoz kapcsolódóan. Az átlagos járműveknél jóval szélesebb gépek nagyobb figyelmet követelnek a közlekedés minden résztvevőjétől, beleértve a gépek sofőrjeit is.
Az Európai Unió fontolgatja, hogy levesz több orosz magánszemélyt is a szankciós listáról, mert a jogászok szerint könnyen elképzelhető, hogy nem volt valós jogi alap a büntetésükre.
Ma délutánra az Erzsébet hídhoz szervezett hídfoglaló pikniket a Kétfarkú Kutyapárt - írja az Infostart, amely szerint a résztvevők blokkolják a híd forgalmát, ezt a rendőrség is megerősítette honlapján.
A konyha mindig is a ház közepe volt, hiszen régen itt őrizték a tüzet, itt ült össze esténként a család, a nők sokszor szinte itt élték le az életüket. Napjainkban is gyakori tendencia a lakberendezésben, hogy a konyha egybeolvad a nappalival, és újra központi helyet foglal el.
A korábbi Budapest Fejlesztési Központ utódcégét, a Nemzeti Közlekedési Központot a Lázár János vezette tárca égisze alatt viszik tovább - számol be az Infostart.
Súlyos az aszály az Alföldön: 300 ezer hektár kukorica és 200 ezer hektár napraforgó ment veszendőbe. A Dunántúlon kedvező a hozam, elegendő az ellátáshoz, de a takarmánynak való miatt az állattartók aggódnak.
Eddig elmarad a várakozásoktól a hazai turisztikai forgalom – mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki ismertette, hogy júniusban voltak olyan szállodák, ahol csak 50 százalékos volt a foglaltság, de a júliusi előfoglaltság is csupán 50-60 százalék körüli, bár a helyzet napról napra változik.