Szilágyi Szabina a gimnáziumot követően – az előzetes terveivel ellentétben – a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági mérnöki szakára adta be a jelentkezését. Szüleinek köszönhetően mindig is közel állt hozzá az állattenyésztés. Tőlük megtanulta, felelősséggel tartozik az állatai, a jószágok körüli teendők iránt, de ezt a felelősséget szívesen vise
Kedden megint összeül a Monetáris Tanács, mely várhatóan tovább emeli majd az alapkamatot, aztán csütörtökön pedig az egyhetes betéti rátát is. A jegybankon kicsit enyhült a nyomás azzal, hogy a forint visszakapaszkodott 400 környékére az euróval szemben, de korai lenne fellélegezni, jöhetnek még nehéz napok a következő időszakban.
A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves mélypontra esett; idén április óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak több mint 20 ponttal estek, ugyanakkor júliusban a cégek és a lakosság pesszimizmusa hasonló mértékben erősödött - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
A városi közterületek szerepe az utóbbi években egyre inkább átalakul. Korábban elsősorban találkozópontként, esetleg közlekedési csomópontként szolgáltak, és az ott lévő növényeknek csak másodlagos, díszítő szerep jutott. Mára viszont a közterületek növényzete is a klímaváltozás elleni harc fontos eszközévé vált.
A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves mélypontra került; idén április óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak több mint 20 ponttal estek.
A következő napokban elsősorban a recessziós és inflációs félelmek uralhatják a piacokat, érkeznek a friss, második negyedéves GDP-adatok, illetve az előzetes inflációs statisztikák. Persze nem lehet megfeledkezni a hét legfontosabb eseményeiről sem, az MNB és a Fed kamatemeléséről, melyeken a jegybankok akár már reagálhatnak is a friss fejlemények
A hazai fizetőeszköz valamivel erősebben kezdte ezt a hetet, mint ahogyan befejezte az előzőt, az euróval szembeni árfolyama a 397-es szintet közelíti.
A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves, tavaly március óta nem látott mélypontjára esett. Ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak viszont több mint 20 ponttal estek, júliusban a cégek és a lakosság pesszimizmusa hasonló mértékben erősödött. (A lakossági felmérésre még a „rezsiemelés” bejelentése előtt került
A fiatal magyar választók leginkább a közösségi médiából és az online sajtóból tájékozódnak. A családtagokat a televízió is megelőzi. A 18–21 éves korosztály leggyakrabban a Facebookon találkozik hírekkel, gazdasági, közéleti tartalmakkal – derült ki az MCC Ifjúságkutató Intézet és a Társadalomkutató friss kutatásából.
A techvilág egyik legnagyobb botránya lehetett volna a hétvégén kirobbant pletyka, de a világ leggazdagabb embere gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba.
Nem elég vonzó az agrárium, a fő ok, hogy nem versenyképesek a bérek. Kelet-Európából már nem tud több vendégmunkás jönni, a megoldást a Távol-Kelet nyújthatná.
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, csak kevés gomoly- és fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 31 és 36, késő este 22 és 30 fok között valószínű.
Az elmúlt évek rengeteg krízist és kényszerű változást hoztak a cégek és az emberek életébe is. Még ki sem lábaltunk a koronavírus-járványból, amikor a szomszédunkban háború tört ki. Bár a globális gazdaság az idei év elejére kiheverni látszott a Covid-19 okozta nehézségeket, az Ukrajnában dúló konfliktus minden várakozást felülírt. Az ellátási l
A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves mélypontra esett; idén április óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak több mint 20 ponttal estek, ugyanakkor júliusban a cégek és a lakosság pesszimizmusa hasonló mértékben erősödött - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál számos háztartási gép (többek között a bojlerek, a hűtő- és fagyasztószekrények, illetve a mosogatógépek) esetében tapasztalt az átlagos szint többszörösét k
Az elmúlt hetet eséssel zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában mínuszban nyitottak a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában és Amerikában is eséssel kezdődhet a nap. Makro fronton idehaza ma reggel a KSH közli a keresetek friss statisztikáját, illetve délelőtt a német IFO gazdasági hangulatinde
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál számos háztartási gép (többek között a bojlerek, a hűtő- és fagyasztószekrények, illetve a mosogatógépek) esetében tapasztalt az átlagos szint többszörösét k
A szupermarketben található kenyér és pékáruk csupán közel harmada készül Ausztriából származó gabonából. Ez a Wirtschaftsten am Land egyesület és a Wiener Bauernbund által az élelmiszer-kiskereskedelemben és a diszkontokban végzett regionális ellenőrzés eredménye.
A kormány a KATA kivezetésével több százezer embert hozott nehéz helyzetbe. A döntés óta mindennapi tüntetések zajlanak a fővárosban. A HelloVidék kíváncsi volt rá, hogy a futárok, akik többnyire fő vagy mellékállású vállalkozóként dolgoznak, hogyan látják a kialakult helyzetet.
Idő előtt véget érhet idén a hazai dinnyeszezon. Bár a kánikula a fogyasztásnak kedvezett, a termelőknek komoly fejtörést okozott a forróság. Hiánytól azonban továbbra sem kell tartaniuk a fogyasztóknak, a FruitVeb szerint a hazai piac ellátása így is biztosított.
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a 2022. augusztusban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárakat.
A GKI konjunktúraindexe júliusban több mint egyéves, tavaly március óta nem látott mélypontjára esett. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 8, a fogyasztóiak viszont több mint 20 ponttal estek, de júliusban a cégek és a lakosság pesszimizmusa hasonló mértékben e
2030-ra egymilliárd kriptovaluta felhasználó lesz világszerte a Boston Consulting Group (BCG) stratégiai tanácsadó cég, a Bitget kriptotőzsde és a Foresight
A növényvédelemben nemcsak bioinszekticidként, hanem biofungicidként is használható mikroorganizmusok alkalmazása fenntarthatóbbá teheti a mezőgazdaságot és javíthat az élelmiszerbiztonságon.
A világon évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe, vagyis az összes megtermelt élelmiszer mintegy 40 százaláka a kukában végzi, amiért a termelők, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem és a háztartások egyaránt felelősek. A Tesco öt éve dolgozik az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentésén a termőföldtől az asztalig terjedő folyama
Nem jó, nem is tragikus. Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez viszonyítva, írja az MTI. Az euró röviddel 7 óra előtt 397,17 forintra gyengült a péntek esti 397,40 forintról. A frank jegyzése 404,30 forintról 404,14 forintra csökkent, a dolláré viszont 388,78 forintról 389,1