A szankciókért felelős svájci ügynökség közölte, hogy nem rajta, hanem a svájci kormányon múlik, hogy elfogadja-e az uniós szankciók azon módosítását, amely megkönnyítené a Rosznyeft és a Gazprom orosz állami vállalatok harmadik országokba irányuló olajszállításait.
Az erős dollár szigorú szivacsként töröl milliárdokat a tengerentúli vállalatok negyedéves eredmény tábláiról. A trend immár a cégvezetők várakozásaiban is tükröződik.
A NAV munkatársai az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán ellenőrizték azt a cseh járművet, aminek rakterében összesen csaknem hétezer darab, különféle márkájú (Tommy Hilfiger, Louis Vuitton, Dior, Gucci, Karl Lagerfeld stb.) ruhát, övet, pénztárcát és napszemüveget találtak.
Az infláció lett a legfontosabb a hazai nagyvállalatok egyéves jövedelmezőségi terveit meghatározó tényezők között az – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
A napokban megjelent Lars Chittka – The mind of a Bee (Egy méh elméje) című kötete, melyben a német etológus és viselkedésökológus a legújabb méhkutatásainak eredményeit részletezi. A könyve egyelőre még csak angol nyelven érhető el, ám a Guardian kritikája szerint a könyv forradalmi megállapításokat rejt a rovarokról.
A légitársaság utasaira nézve aránytalan tehertételnek tartja a német munkaadók szövetsége a ver.di szakszervezeti szövetség által a repülőtéri földi kiszolgáló személyzetnél a nyári csúcsidőben meghirdetett figyelmeztető sztrájkot.
Az év elején megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) portálja, amelyen már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO) - közölte a NAV.
Az ügyfelek többsége félti az adatait a szolgáltatóktól, ugyanakkor minden második válaszadó elvárja, hogy személyre szabott ajánlatokat kapjon. Legkevésbé a személyes adatokat és az élethelyzetre vonatkozó információkat szeretik elemzés céljára átadni.
Az Amerikai Egyesült Államokban egyre többen gyűjtenek gyermekeik egyetemi tanulmányaira különböző kriptobefektetésekkel. Az amerikai CNBC hírtelevízió felmérése szerint a gyermekük
Továbbra is hétről hétre csaknem duplájára emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírusos fertőzöttek száma Romániában, de az egészségügyi hatóságoknak nem áll szándékukban járványügyi korlátozásokat bevezetni, amíg a kórházi kezelésre szorulók száma viszonylag alacsony - mutatott rá Andrei Baciu egészségügyi államtitkár egy televíziós nyi
Egy újabb vírusfertőzés a majomhimlő, amely kicsúszott a kontroll alól - nyilatkozta Rusvai Miklós virológus, aki szerint Magyarországon inkább a koronavírus terjedésére kell jobban figyelni.
A sokat gyengülő forint és a magas infláció sok kisbefektetőt aggaszt, sokan közülük az aranyat vagy az ingatlant tekintik megoldásnak. Ám nagyobb valószínűséggel és alacsonyabb kockázattal tudjuk az inflációkövető állampapírokkal utolérni az inflációt. Kriptodevizákat infláció ellen inkább egyes feltörekvő országok befektetői vesznek.
Már 47,5%-os esélyt látnák a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok arra, hogy 12 hónapon belül recesszióba fordul az amerikai gazdaság, június hónapban ez a szám még „csak” 30% volt.
A sokat gyengülő forint és a magas infláció sok kisbefektetőt aggaszt, sokan közülük az aranyat vagy az ingatlant tekintik megoldásnak. Ám nagyobb valószínűséggel és alacsonyabb kockázattal tudjuk az inflációkövető állampapírokkal utolérni az inflációt. Kriptodevizákat infláció ellen inkább egyes feltörekvő országok befektetői vesznek.
Az orosz Gazprom hétfőn közölte, hogy leállítja az Északi Áramlat-1 Németországba vezető gázvezeték újabb turbináját, és a gázáramlás, amely már most is csak a kapacitás 40 százalékán fut, szerdától a felére csökken - írja a Reuters.
A hazai nagyvállalatok egyéves jövedelmezőségi terveit meghatározó tényezők között az infláció vált a legfontosabbá, derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexből. A felmérés nyolcéves története során erre még soha nem volt példa. Ezzel az eddigi legmeghatározóbb piaci tényező, a belföldi vevők szorosan a második helyre kerültek, harmadikként pe
A Gazprom orosz földgázipari óriásvállalat ma közölte, hogy a szankciók továbbra is akadályozzák az Északi Áramlat-1 gázvezeték karbantartását, ami erős jelzés arra, hogy az Európába irányuló energiaellátás továbbra is veszélyben van, hacsak a Nyugat nem enyhíti az Ukrajna miatt bevezetett szankciókat.
A gazdasági növekedéshez kulcsfontosságú a harmadik országbeli munkaerő a Work Force HR szolgáltató szerint; a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság hétfői közleménye szerint a fizikai területen fokozódó munkaerőhiány kezelése egyre nehezebb feladat, így a vállalatok igyekeznek minél több eszközt igénybe venni a prob
Németország agrárkormányzatának célkitűzése, hogy 2030-ra 30%-os részarányt érjen el az ökológiai gazdálkodás szabályai szerint művelt, röviden biotermesztésre használt mezőgazdasági területek aránya. Ha komolyan gondolják, jobban bele kell húzni, adott hangot véleményének a minap a Bioland.
Kitálalt egy amerikai tisztviselő a COVID-vakcinákról. Kijelentette, hogy már korábban is tudtak arról, hogy nem védenek a megfertőződéssel szemben. Durván
A budapesti irodapiacon 10,2 százalékkal nőtt a bruttó kereslet a második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, elérte a 108 020 négyzetmétert - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF).
A villamos energiát, földgázt, távhőt vagy vezetékes vizet fogyasztó személyében bekövetkezett változást 15 napon belül be kell jelenteni a szolgáltatónál – hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn abból az alkalomból, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése évek óta az albérletpiac főszezonjának kezde
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a legrosszabbra kell készülni, ami a gázpiaci helyzetet illeti - írja az Infostart. A unió energiaügyi miniszterei kedden tanácskoznak a kialakult gázellátási válságról.
Rekordokat dönt a tűzifa iránti kereslet az idén egész Szlovákiában. A faraktárakban hosszú várólisták vannak egészen az év végéig - szemléltette a helyzetet az állami erdészet szóvivője, Marína Debnárová. A tűzifával való fűtés és vízmelegítés már hosszú ideje a legolcsóbbnak számított, összehasonlítva a többi fűtési móddal. Az előttünk álló fűtés